Simon Réka Zsuzsanna: Nyaminyami és az esőszelence (meseregény, részlet)

Varga Zsófi illusztrációja

1. fejezet
Lili, a padlás és a mi lesz most

...Az Apától kapott könyveket Anya a padlásra vitte. Jó lenne átnézni, mi maradt odafent, gondolta Lili. A padlásfeljáró a fürdőszoba melletti apró folyosóról nyílt. Leemelhető létrán lehetett feljutni. Lilinek az íróasztalát kellett kicipelnie, hogy arra felállva, kinyithassa a padlásajtót. Ezt csak akkor tehette meg, ha Anya nem volt otthon és Rézi sem ólálkodott a közelben. Első padlásfeltérképezése nem indult jól. Rézi beárulta Anyának, és a nagy sietségben lecsúszott a lába a második létrafokról. Megúszta egy vállficammal. Anya azóta megtiltotta a padlásra feljárást.

Lili mindent lesepert az íróasztaláról. Kitámasztotta a szobája ajtaját, felemelte az íróasztalt és kivitte a folyosó közepéig. A kamrából előkotort egy kampót, a polcról zsebre vágott egy elemlámpát. Felmászott az íróasztalra, elhúzta a reteszt. Az ajtó lepattant. A kampót két kézzel emelte a magasba. Alig két-három percre volt szüksége, hogy lehúzza a létrát. Mielőtt rálépett volna az első létrafokra, óvatosan leengedte a kampót. Hallgatózott egy kicsit. Még csak az hiányozna, hogy Rézi kiszimatolja, mire készül. Semmi gyanús mozgás. Óvatosan lépkedett felfele. Ahogy felért, odébb tolt egy útjában álló rozsdás állólámpát, majd gondosan körbenézett. A padlás zsúfolásig tele volt dobozokkal, ütött-kopott kacatokkal. Alig lehetett megmoccanni.

A meglazult cserepek alatt cikázva keresztezték egymást a betóduló fénycsíkok. A sarkokban kristályszálak ringatóztak. Édeskés, állott szag terjengett odafent. A feljáróval szemben egy kisasztal állt, rajta befőttesüvegek, törött karácsonyfadíszek, egy papírdoboz, egy ládika. Lili az asztalhoz lépett. Felpattintotta a láda tetejét. Mintha valami átsuhant volna a lábfején. Összerezzent. Elővette az elemlámpát és rávilágított a cipőjére. Nem látott semmit.

– Lili, hol vagy? – hallatszott odakintről Rézi hangja.

– A szobámban olvasok! – kiáltott vissza Lili.

– Maradj ott szépen, míg anya hazajön.

– Rendben – mosolygott Lili, és kibontotta az asztalon porosodó papírdobozt. Könyvek voltak benne. Könyökig beletúrt. Helyet szorítva az asztalon, kupacba rakta a könyveket.

– Megvagy! – kiáltott fel Lili boldogan, és megsimogatta a doboz alján talált könyv borítóját.

– Jaj, nee! – nyafogta valaki.

Biztos képzelődöm, gondolta Lili. Anya még nem jött meg, Rézi a kertben sütteti a hasát.

– Azt neee!

– Mit ne? – kérdezte halkan Lili.

Egy vörösen hol pislákoló, hol erőteljesen izzó nagy fénygombolyag-forma valami ugrott az asztalra, és a könyvre mutatott. Lili azt érezte, mindkét lábát elhagyja az erő. Visítani szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán. Menekült volna, de nem engedelmeskedett a teste. Úgy állt ott, mint egy szobor, igaz, szobornak talapzatában kissé ingatag.

‒ No, a kezdeti sokkal meg is volnánk! ‒ nyugtázta az ismeretlen, és gömbölyded formájából kipattanva az asztal mögé ugrott.

‒ Biztos napszúrást kaptam! Egy sárkány! ‒ dörzsölgette a szemét Lili.

‒ Egy sárkány ‒ ismételte az idegen. ‒ Ha emlékeznék a nevemre, be is mutatkoznék úgy, ahogy illik, de sajnos nem emlékszem.

‒ Én Lili vagyok ‒ hadarta a kis szemüveges.

‒ Szívből örvendek ‒ kiáltotta a sárkány, és szája sarkából előbuggyant egy gyengécske tűzkarika. ‒ Már megint! ‒ nevetett a fura szerzet ‒, mintha vörös fényű villanykörték égnének a hasamban, vagy egy kisebb tábortűz.

‒ Csípjen meg valaki! Egy beszélő sárkány – dadogta Lili, és egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét, hátha az segít.

‒ Én megcsíphetlek!

‒ Ne közelíts, mert ‒ nézett zavartan körbe-körbe Lili ‒, mert rád borítom ezt az állólámpát.

‒ Valami olyat nem tudnál mondani, ami tényleg megfélemlít? Döme is ilyen kis bugyuta megfélemlítéssel kezdte az ismeretségünk.

‒ Ki az a Döme? És te honnan kerültél ide? ‒ kérdezte nekibátorodva Lili.

‒ Hogy honnan jöttem – vonta meg a vállát a sárkány ‒, fogalmam sincs, de éppen azon vagyok, hogy megtudjam. Döme jóbarát, itt lakik a szomszédban.

Lili végigmérte a betolakodót. Egy méter magas lehetett. Vékony volt és nyúlánk. Kígyószerű testét nagy vörös pikkelyek borították. Lili a sárkány hasára szegezte a tekintetét. Hangosan kacarászni kezdett. Próbálta visszafojtani, de nem sikerült. A sárkány hasán megannyi apró sebtapasz. Mindegyiken színes kis sárkányok.

‒ Azok csak nem...? – fuldoklott Lili a nevetéstől.

‒ Igen. Ragtapaszok. És? Tele volt a hasam karcolással. Dömének meg volt ragtapasza.

‒ Elég vicces.

‒ No, akkor térjünk is a lényegre, ha már ennyire nekibátorodtál. Kérem a könyvet! ‒ türelmetlenkedett a sárkány.

‒ Bármelyik másikat elviheted, de ezt nem adhatom.

‒ Nekem csak ez a könyv kell. Semmi más. Öt kilométerről már kiszúrtuk, hogy itt van, ebben a dobozban.

‒ Öt kilométerről? Kiszúrtátoook? Mégis hányan vagytok összesen?

‒ Két sárkány és a szomszéd Döme. A könyvet! ‒ dobbantott a ragtapaszos.

‒ Nem lehet. Apukámtól kaptam ‒ jelentette ki határozottan Lili.

‒ Akkor mi legyen? Szétcincáljalak, vagy inkább ideadod a könyvet? ‒ vicsorgott a betolakodó.

‒ Ezt egy olyan szerzet mondja nekem, aki tele van gyereksebtapasszal, és azt sem tudja kicsoda, honnan jött? ‒ gúnyolódott egyre bátrabban Lili.

‒ Gyereksebtapasz ide vagy oda, veszedelmes, kegyetlen sárkány vagyok. Megehetlek, vagy akár az egész házat felperzselhetem, ha akarom ‒ húzta össze a szemöldökét a sárkány, és egy sebes mozdulattal kitépte Lili kezéből a könyvet.

‒ Azonnal add vissza, mert, mert ha nem ‒ dühöngött Lili és itt elakadt.

‒ Mert ha nem, mi lesz? ‒ kuncogta a sárkány, és leugrott a padlásról át a folyosón le a konyhába. Dübörgött tőle a ház. Kivágta a teraszajtót, átrohant a kerten, meg sem állt a kerti sövényig. A sövény megmászásában nem lehetett túl sok gyakorlata. Odaát vízbe csobbant. Lili sem vacakolt sokáig. Követte a sárkányt. Lélegzet visszafojtva vágtatott. Rézi egy napernyő alatt bóbiskolt. Talán mit sem sejtett volna az egészből, ha a kertbe érve Lili el nem kiáltotta volna magát:

‒ Azonnal állj meg, hallod?

‒ Miket kiabálsz itt össze-vissza? ‒ hunyorgott Rézi álmosan. Lili nem válaszolt. Felágaskodott, hogy elérje a sövény tetejét, de észrevette, hogy égetett lyuk tátong a sövényen. Nem tétovázott. Átfúrta magát rajta.

‒ Liliii, mit csinálsz? ‒ üvöltötte Rézi és kishúga után eredt.

Lili a szomszéd kertben találta magát. A sövény mentén egy nagyobb medence állt, a medence mellett rózsabokrok. Pont olyanok voltak, mint amilyeneket Apa ültetett egykoron.

‒ Azonnal gyere haza! – suttogta Rézi és kézen fogta Lilit.

‒ Vörös, semmit sem lehet rád bízni ‒ morogta valaki.

Lili megfordult. Rézi hátrakapta a fejét. Annyit tudott elrebegni „Jaj!” és elájult.

‒ Nem hiszem el! Már ketten vannak! ‒ dörmögte egy Lili számára ismerős hang.

Lili előtt már két sárkány állt. Az egyik szürke volt, a másik vörös. Az egyik ragtapaszos, a másik szemüveges...