Sajóvölgyi Renátó - Turbuly Lilla:
A messzeséget kémlelő mélabús
oroszlán
Pepinek hívták, és nem ő volt a legerősebb oroszlán. A legnagyobb se és
a legügyesebb se. Igazság szerint ő volt a leggyengébb, a legkisebb és a
legügyetlenebb a négy oroszlánkölyök közül. Nevet is csak negyediknek kapott.
Nem lett Leó, de még csak Teó vagy Beppó sem. Neki a Pepi maradt. Talán, mert
az emberek így hívják azt a parókát, amit a kopaszodó férfiak hordanak, és hát
Pepinek bundából sem a legdúsabb jutott. Sokat búslakodott mindezekért
kölyökkorában. Hogy őt senki sem veszi komolyan. Ilyen névvel hogy is lehetne?
És hogy lehet, hogy Leó játszva földhöz vágja, ha birkóznak, Teónak egy
tappancsa is nagyobb, mint neki a két mellső, Beppó pedig háromszor olyan
gyorsan levadássza a zsákmányt, ha Oroszlánpapa portyázni indul velük, mint ő?
Nem igazság! Hogy legyen ő így az állatok királya?
Telt-múlt az idő, a négy testvér lassan kamaszodni kezdett, egyre nagyobb
portyákat tettek Oroszlánpapával, aki vadászni tanította őket, és elérkezett az
a nap is, amikor Beppó, a legügyesebb fivér elhagyta a falkát, hogy önálló
életet kezdjen. Nem sokkal később követte őt Leó és Teó is. Pepi azonban nem
mert elindulni. A sok gyakorlásnak ugyan lett valami eredménye, és ha
Oroszlánpapát ott érezte a háta mögött, néha sikerült elejtenie a vadat, de
megrémítette még a gondolat is, hogy mi lenne vele, ha egyedül kellene
boldogulnia a hatalmas szavannán, aztán új falkát keresnie, ahogy ez már az
oroszlánoknál szokás. Oroszlánmama ugyan mindig nyugtatgatta, hogy maradhat,
ameddig csak akar, sőt, ő a legjobban annak örülne, ha Pepi örökre velük lakna,
de ez sem nyugtatta meg, hiszen közben Oroszlánmamának újra kölykei születtek,
ezúttal három lány: Titti, Gitta és Metta, akik majd ott maradnak a falkában,
mert a lányok mindig ott maradnak, de a fiúknak menniük kell, ez az
oroszlántörvény. De főleg azért szomorkodott, mert nem szeretett a legkisebb,
leggyengébb és legügyetlenebb oroszlán lenni. Ezért gyakran kiült a bozót
szélére, ahol laktak, kedvenc helyére, egy majomkenyérfa alá, és mélabúsan
kémlelte a messzeséget.
Egy ilyen alkalommal, amikor ellustulva pihegett a hőségben, és még
ahhoz sem nagyon volt kedve, hogy a farka botjával odébb hessentse a szemtelen
legyeket, valami furcsa szagra lett figyelmes. Nem érzett ilyet soha korábban,
szúrós, kellemetlen szag volt, megkönnyeztette mélabús oroszlánszemét. De ezzel
egy időben valami különös hangra is felfigyelt, pontosabban kétféle különös
hangra: egy sziszegő-sustorgóra, és egy keményen dobbanóra. Ezt az utóbbit
hallotta már, és azt is tudta, hogy veszélyt jelez: elefántok trappolását. És
hirtelen az is eszébe villant, miért trappolnak ki az elefántok a bozótból,
mert hallott már erről a szúrós szagról és erről a sziszegő-sustorgó hangról az
öregebb oroszlánoktól: bozóttűz tört ki, ahogy az a száraz évszak végén máskor
is megtörtént néha. Jaj!- döbbent rá hirtelen. Oroszlánpapa vadászni indult,
Oroszlánmama van csak otthon a kölykökkel! Jaj, mi lesz velük?! Oroszlánmama
nem tudja egyszerre kihozni mind a három kölyköt, jaj, mi lesz, ha egy is ott
marad?! Eltapossák az elefántok, vagy bennég a tűzben!
És akkor Pepi elfelejtette, hogy ő a legkisebb, a leggyengébb és a
legügyetlenebb oroszlán az egész falkában, elfelejtette a saját mélabúját,
elfelejtett ő mindent, csak azt tudta, hogy ki kell menekítenie a kölyköket a
bozótból. Soha ilyen gyorsan nem futott még. Soha ilyen ügyesen nem talált meg
semmit, mint most azt az ösvényt, ahol még be tudott jutni a bozótba, kikerülve
az elefántcsorda útvonalát. Amikor odaért, Oroszlánmama, szájában a kis
Mettával, már kifelé rohant. Csak a szemével intett rémülten Pepi felé, hiszen
a száját nem nyithatta ki. De Pepi megértette így is: rohant a másik két
kölyökért, és amikor megtalálta őket, olyan hatalmasra tátotta a száját,
amilyen hatalmas száj nincs is a világon, hogy Titti és Gitta is odaférjen a
fogai közé, aztán megfordult, és csak rohant, rohant kifelé a tűzből, a
bozótból, rohant, amilyen gyorsan oroszlánt még azon a szavannán soha, senki
nem látott rohanni. És amikor kiértek épségben mind a hárman, már ott várta
őket az egész falka: az időközben a vadászatból a tűz szagára visszasiető
Oroszlánpapa, és az összes többi oroszlán. És egyszerre bőgték valamennyien a
füstös ég felé, hogy bizony, nincs bátrabb oroszlán Pepinél, nincs sehol, de
sehol Afrikában!
Sajóvölgyi Renátó, 14 éves,
értelmileg akadályozott tanuló
Koncz Dezső Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény, Zalaszentgrót
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése