Molnár István Vajk: Kentaúr focista
Mészöly Ági: A
futballozó kentaur
Valamikor réges-régen
Árkádia árnyas erdeiben élt a kentaurok népe. A bölcs, félig ló, félig
emberszerű lények a legnemesebb tudományokkal múlatták idejüket: figyelték az
égen vándorló bolygók járását, olvasták a jövendőt a csillagokból, számolták a
holdtölték és a napfogyatkozások idejét, versbe szedték a régmúlt legendákat,
és mindezekre megtanították a hatalmas isteneket és a legnagyobb királyokat is.
A kentaurok gyermekei
naphosszat az öregek sarkában bóklásztak. Megtanulták ők is a titkokat, s
néhány év alatt kiderült, melyik kentaurgyerek mely tudomány művelője lesz
majd. Mikor elérték a tizenöt éves kort, egy komoly vizsgán kellett bemutatniuk
a tudásukat jóstanból, csillagászatból és költészetből. Aki ezen a vizsgán
elbukott, hosszú bujdosásra és számkivetettségre ítéltetett.
Egy ifjú kentaur,
Filosztratosz igencsak különbözött a többiektől. Míg társai a jövendő titkait
fürkészték madarak röptében és az áldozati tűz füstjében, ő legszívesebben egy
hatalmas zöld mezőn futkosott egy sáslevelekkel kitömött borjúbőr golyóbis
után. Hiába korholták szülei, hiába csóválták fejüket az öreg bölcsek, hiába
néztek rá ferde szemmel társai. Anyja és atyja lehorgasztott fejjel jártak az
erdőben, annyira szégyenkeztek gyermekük miatt.
Egyre közeledett
Filosztratosz nagy vizsgája. Néhány kentaur azt mondta, legjobb lenne
gondolkodás nélkül elzavarni a szégyenletes, ostoba fiatalt. A vének
legvénebbike, Panatinaikhosz azonban ragaszkodott hozzá, hogy Filosztratosz is
kapjon egy esélyt.
A háromnapos vizsga első
reggelén csillagászati tudományát kellett a fiatal kentaurnak bemutatnia. Az
agg kentaurok tanácsa egy árnyas tisztáson foglalta el helyét. Szemben állt
velük a vizsgázó, mögötte pedig visszafojtott lélegzettel a kentaurok népe.
Nemsokára szólásra emelkedett ez egyik vén.
– Mondd, Filosztratosz
fiam, melyik csillag ragyog legfényesebben Hispánia egén?
– Hispánia egének
legfényesebb csillaga az egész világ legfényesebb csillaga. Tudós elmék és egyszerű
emberek százai vitatkoznak, hogy Messinek vagy Christiano Ronaldónak hívják ezt
a csillagot. Érveket sorakoztatnak pro és kontra: Christiano fénye
elhalványítja a körülötte álló többi csillagét, Messié arany labdaként ragyog.
Véleményem szerint azonban nem feledkezhetünk el Iniestáról sem…
– Állj, állj! Micsoda
zagyvaság? Soha nem hallottunk még ilyen csillagokról! Messi? Iniesta? És
főleg: Christiano Ronaldo? Arany labda? Nem vagyunk hajlandóak efféle
ostobaságokra pazarolni a bölcs aggok idejét – méltatlankodtak a vének.
Kezeikkel felháborodottan csapkodtak, patáikkal türelmetlenül kaparták a
földet. – Tűnj el a szemünk elől, te, kentaurok szégyene!
Filosztratosz lehajtott
fejjel poroszkált el kedves napsütötte mezője felé. A többi kentaur kacagva nézte,
ahogy egy fa mellől előveszi a kitömött bőrgolyót, és rugdosni kezdi. Csak a
bölcs Panathinaikos nem nevetett rajta: ő elgondolkodva motyogott maga elé:
– Nos, igen. Messi vagy
Christiano Ronaldo? Esetleg Iniesta? Csak az idő mondja meg, elhalványítja-e
bármelyik Puskás Öcsi fényét…
A második napon újra
összegyűltek a tisztáson a kentaurok. E reggelen jóstanból kellett
Filosztratosznak tudását bizonyítania.
– Mondj jóslatot,
Filosztratosz, de olyat, melyet minden hadvezér magáénak érezhet, ki győzelemre
tör! – szólította a jóslatok legnagyobb tudója.
A nézőközönség előre
kuncogott: ugyan miféle badarságokat hord erre össze a bolond ifjú? Ám
Filosztratosz kihúzta magát, s zengő hangon így szólt:
– Vezérek! Legyetek akár
nagyobbak a nagy Beckenbauernál, kitartóbbak a vén del Bosque-nál, népszerűbbek
a hirtelenharagú nagy Pepnél, soha ne feledjétek: bár a harc hivatalosan
kétszer negyvenöt percig tart, a csatának csak akkor van vége, mikor a feketébe
öltözött bíró harmadszor is sípjába fúj.
A vének tanácstalanul
vonogatták a vállukat. Filosztratosz jóslata ugyan nem hasonlított semelyik
eddigi jóslatra, de megfelelően zavaros és érthetetlen volt ahhoz, hogy el
kelljen fogadniuk. Az öreg Panathinaikosz pedig elismerően bólogatott:
– Jól van, fiam! Bár tegnap
nem arattál sikert, ma nem kell szégyenkezned. De ne feledd, a holnapi,
költészeti vizsga dönti el a jövődet!
Filosztratosz
diadalmasan emelte magasba kezeit, mintha biztos lenne benne, hogy másnap nem
vallhat kudarcot, de a társai csak a fejüket csóválták. Néhányan azt mondták,
hogy a vének túl engedékenyek, mások azon méltatlankodtak, hogy soha sem
hallottak Beckenbauer vagy del Bosque nevű hadvezérekről.
– Most vidám, de
nézzétek meg majd holnap! Hiszen soha nem írt le egyetlen sort sem! Mindig csak
azt a golyóbist kergeti!
Másnap reggel Árkádia
összes kentaurja ott tolongott a vizsga helyszínéül kijelölt tisztáson.
Filosztratosz magabiztos mosollyal lépett az aggok elé.
– Feladatod egyszerű –
szólalt meg a legöregebb bölcs. – Mondj éneket a legnagyobb hősökről, de úgy,
hogy a mindenki, aki hallgat téged, úgy érezze, hogy a harcmezőn van ő is.
– Szívesen! – kiáltott
zengő hangon Filosztratosz. – Ám azt kérem tőletek, kedves Aggok, és tőletek
is, szeretett kentaur-társaim, hogy gyertek velem a pályára!
– Hová?
– A pályára. Így nevezem
a mezőt, melyen egy eljövendő kor legnagyobb csatáit álmodom meg. Csak ott
tudom megmutatni nektek e nemes harc nagyszerűségét.
A tömeg méltatlankodva,
de kíváncsian követte őt a szögletes mezőre. Mindenki nagy csodálkozására a
mező két végén, szembe egymással két-két hófehér törzsű nyírfa nőtt egyetlen
éjszaka alatt, a négy sarokban négy színes zászlót lengetett a szél. A zöld
gyepen titokzatos fehér vonalak és körök jelentek meg.
– Kedves barátaim, a
pálya szélén mindenféle zeneszerszámokat: dobokat, sípokat, kereplőket és
néhány vuvuzelát találtok. Arra kérlek titeket, hogy amikor felemelem a
kezemet, csapjatok hatalmas ricsajt! Így érezhetitek csak teljesen át a
szurkolás élményét.
Bár a kentauroknak
fogalmuk sem lehetett, mi is az a szurkolás, mindenki kezébe vett valamilyen
hangszert. Filosztratosz pedig kiállt a pályának nevezett zöld mező közepére,
és zengő hangon rákezdte:
Vidám
zöld a futballpálya, százezer szurkoló várja
A
rangadó kezdetét, nézi föld és nézi ég,
Kié
lesz a győzelem, ez a drága ős-elem.
Megszerezni
az tudja, ki a legtöbb gólt rúgja,
Fel
a csúcsra csak az juthat, ki labdát kapuba juttat.
És felemelte a kezét: a
körben álló kentaurok, ha nem is különösebben lelkesen, de megütögették a
dobokat, megfújták a vuvuzelákat. S ahogy a zaj felhangzott, a pályán megjelent
tizenegy piros-sárgába és tizenegy hófehérbe öltözött harcos.
Kulturáltabb
nemzetek háborút nem kezdenek.
A
harc ősi illatát sportversenyen élik át,
És
a versenyek királya, sport alfája, ómegája
Tömegeknek
ópium, adja minden médium,
Semmi
más, csakis a foci, add a labdát ide, hoci!
Filosztratosz keze
megint magasba lendült, s egy fekete-fehér, pattogó gömböt dobott a pályára. A
harcosok futni kezdtek felé. A közönség már lelkesebben ütötte a dobokat, fújta
a sípokat.
Akhilleusz,
Parisz, Hektór rég homályba vesző ókor.
Tiszteljük
az ősöket, de keresünk új hősöket,
Kik
ügyességét, erejét csodálhatja mind a nép.
A
foci csillagai már a lányok álmai,
S
a népszerű futballbírók menőbbek, mint holmi írók.
A körben álló kentaurok
már meg sem várták, hogy Filosztratosz felemelje a kezét: a költemény utolsó
hangjait elnyelte a ricsaj.
Hogyha
cselez Iniesta, annyit mondasz csak, hogy: aszta,
A
tizenhatosról Robben akkorát lő, szinte robban,
Schweinsteiger
vagy Michael Ballack, ki nem rájuk fogad, balek,
A
szélen elhúzott Huszti, felesleges már a hiszti,
Ha
a pályára lép Ibra, a játék nem mehet babra.
A fiatal kentaur szavai
nyomán megelevenedett a pálya: a megidézett hősök briliáns cseleit,
bombagóljait tátott szájjal figyelték a nézők. Amikor pedig magasba lendült
Filosztratosz keze, egetverő ovációval jutalmazták a parádét.
Pedig a legjobbak csak
most következtek!
Van
Persie rég, kiskorába’ biciklin járt iskolába,
Hogy
a háló rezeg-é, nézi Henri, Trezeguet,
Ha
a kapuban áll Iker Casillas, az már fél siker,
Christiano
Ronaldótól minden kapus hátrahókol,
S
nem jut a Lyon el messzire, ha nem ügyel Lionel Messire.
– Micsoda játék! Igen!
Ez a jövő, nem lekaszabolni egymást a harcmezőn! Mi is meg akarjuk tanulni! –
kiabáltak a kentaurok, idősek és fiatalok, egymás szavába vágva.
– Rendben, máris mondom
a szabályokat! – nevetett Filosztratosz. – De előbb tudnom kell: itt maradhatok
Árkádiában, vagy el kell bujdosnom?
– Ugyan, már miért
kellene elbujdosnia a legkiválóbb látnokok és költők egyikének? – kérdezett
vissza az agg Panathinaikosz. – Inkább alakítsunk csapatokat, és ezentúl a hét
egyik napját a jóslás, a költészet és a csillagászat mellett szenteljük a
futballnak!
Molnár István Vajk, 8 éves
Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Hajdúnánás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése