Bordás Adél: Hörcsög
Berniczky Éva: Zuzu király
Látszólag tökéletes a
rend. Zuzu, az aranyhörcsög aranyketrecében uralkodik. És mi, aranyporon kívül
esők, gyanútlan fekete-fehér alattvalók, vidáman hajbókolunk. Miért is
lógatnánk az orrunkat? Persze, ha mindig előre sejtenénk, hogy múló szomorúság
szövődik az estébe, soha sem lennénk ennyire határtalanul bátrak. A bátorságot
különben sem szabad minden áron erőltetni.
– Akkor sem félek a
sötétben – hallatszik a filodendron ládája mögül.
Látszani nem látszik, ki
az, aki nem fél. Hogy is látszana, ki ne tudná, éjszaka minden seszínű macska
fekete. Kislány nem hagyja annyiban, ráhúzza Kandúrra csíkos tigrispulóverét.
Kinőnek mancsai, megvillan a körme, és mire körbeéri a farka, a puha angóra
szálakon végigfutnak a lángoló színek. Mintha a kapcsolót kattintották volna
fel rajta, úgy telik meg fénnyel a szőre. Miközben észrevétlenül mozdul,
fenségesen iramlik, talpa alatt rugóznak az aszparágusz lehullott tűlevelei.
Láthatatlan, ahogy lép, én nem látom, te nem látod, valósággal siklik, úszik a
sárgája. Egészen mélyről bugyborékol a morgás, tüszőiből kihajt a bajsza, alig
rezdül, hegyével mégis remekül veszi a kerek világot. Az érzékeny antennák
behozzák az egész nappalit. Testével megtelik az óriás tükör, kinéz belőle a
nagyobbacska macska, és praclizza, nyelvével körbenyalja, észre sem veszi, hogy
szorgos mosakodásában lecsúszott hátáról a bátorsága. Kislány bosszúsan
igazítja meg Kandúron a narancssárgán fekete csíkos pulóvert, mert kicsit
lötyög ez az irha, meg kell hagyni. De most inkább az a fontos, ki köti fel a
macskára a harangot, mert az bátor, az nem fél semmitől. A nyeszergés sem
rettenti vissza.
Ha az alattvalók
túlságosan bátrak, Zuzu, az aranyhörcsög unatkozik. Unalmában kisétál
ketrecéből, bolyong a lakásban, lemerészkedik a lépcsőn, körbejárja a
filodendron ládáját. Ez lesz a veszte, mert ugyanebben a pillanatban indul
éjszakai vadászatra a sötétben Nagyapó.
– Hát ezért tartunk
macskát, hogy egerek randalírozzanak a lakásban?!
Előkapja a partvist, és
kergetni kezdi a felséges Zuzut, csak úgy szikrázik nyomukban az aranypor. Mire
Nagyapó utoléri őfelségét, az üldözöttről addigra lepereg az aranymáz,
ugyanolyan lesz, mint alattvalói, fekete-fehér. Főleg fekete, és a sötétben
talán hajszálnyi árnyalattal feketébb, ami pedig meglehetősen megtévesztő.
Ezért csap le rá a partvis puhájával, no meg kiváló reflexszel Nagyapó. Aztán
diadalmasan meggyújtja a villanyt, hogy megtekinthesse a találatot. Az
ámulattól majd hanyatt vágódik ő is, mert ott fekszik előtte leterítve Zuzu, a
fenséges aranyhörcsög. Nagyapó csak azért nem esik el, mert földbe gyökerezett
a lába. Zavartan annyit motyog:
– A kutyafáját, mit
fogtam, mit tettem, miből lesz a tollas egér?!
Addigra összeverődik
mögötte a gyászoló gyülekezet, de mielőtt belekezdenének az irdatlan
szomorúságba, Zuzu egyszer csak váratlanul megrázkódik, s a rémületből
csodálkozásba eső sokadalom ámulatára lassan visszanyeri aranyporát az utolsó
karátig. Kislány hüppögni, Kandúr morogni sem kezdett még, amikor a holtából
feléledt őfelsége már vissza is tántorog az egyetlen biztonságos helyre ebben a
házban, az aranyketrecébe.
Vannak jól végződő éjjeli
vadászatok, amikor Nagyapó nem fog egeret. Még szerencse, mihez kezdenének
vele? Kandúr jó ízlésű macska, úgysem enné meg. Kislány pedig ilyenkorra már
elcsendesedik. Kuporodik, kiflisedik, mint az este kék rácsai között a hold,
aranyketrecében a szédelgő aranyhörcsög. Gyorsan pizsamára cseréli a
tigrispulóvert, mert bátornak lenni leginkább addig jó, amíg igazándiból nem
kell hőssé válni, elég Kislánynak maradni, álmos, ásító, elszunnyadó, Zuzu
királlyal álmodó Kislánynak.
Bordás Adél, 9 éves
Batthyány Kázmér Általános Iskola,
Siklós
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése