Tasnádi Emese: Az új lány

 


     -        Az új suliban biztos minden jobb lesz! – biztatta magát Peti még egyszer, miközben leült a padba. Pont úgy, mintha csak egy ima malmot forgatna, vagy egy rózsafüzért, olyat, mint amilyen a Dédinek van Besenyszögön. 
-        Szia, Hanga vagyok. – mondta a mosolygó szőke kislány mellette.

Hanna?! Az lehetetlen! Hanna nincs itt. Hanna ott maradt a régi iskolában, abban a másikban, ahol a Márki Vendel van és vele együtt minden rossz, ami csak lehet egy kisfiú életében. Nagyon szerette volna, ha Hanna is vele jön ide az új iskolába, ahol majd biztos minden jobb lesz, de nem jöhetett. És most itt ez a lány és azt mondja, Hannának hívják. Az nem lehet! 
-        Hanga, figyelnél egy picit arra, amit mondok? – fordult a padjukhoz a tanító néni. 
-    Igen. Csak köszöntem az új fiúnak. – csicseregte a szöszkeség és hiába icergett és ficergett a padban, így is alig látszott ki belőle. 
-        Helyes, de most inkább figyeljetek mindketten! – mosolygott Csilla néni és folytatta az órát.

Szóval Hanga és nem Hanna! Szép név, gondolta Peti és lopva oldalra sandított, hogy jó alaposan megnézze magának ezt a Hangát. Pici volt és szőke. A haja hosszú volt, de lófarokban hordta, nem olyan mulatságos kis kontyban, mint Hanna. A tolltartója Csingilinges volt, de a füzete Hamupipőkés. És folyton ficergett a széken, a lába pedig alig ért le a padlóig.

    A tanító néni közben pedig csak mondta, mondta, hogy mit kell tudni erről a harmadik évről. Peti nem nagyon figyelt, nem tudott. A tenyere izzadt volt, a nyaka már fájt, annyira mereven ült és a lába is kezdett zsibbadni, olyan szorosan nyomta magát a székéhez. Nyakában, abban a nagy érben, ami keresztülfut rajta, érezte, ahogy a szíve hevesen ver, szeme előtt fátyolos volt a világ. Izgult. Jól ismerte ezt a gyomorgörcsöt, ami akkor jelentkezett, mikor belépett az osztályba, ebbe az újba és harsány nevetés fogadta. Épp azon gondolkozott, hogy most mindjárt elájul, vagy legalábbis elsüllyed a föld alá szégyenében, amikor hirtelen megbökte valaki oldalról. Hanga volt az. Egy papírdarabot dugott a kezébe. Először fel se fogta mi az, majd lassan széthajtogatta a fecnit és elolvasta rajta az írást.

„Félsz?” „Ühüm” – motyogta Peti és aprót bólintott. Hanga elvette tőle a papírdarabot és újabb üzenetet firkantott rá (nahát, Verdás ceruzája van! – villant át Petin). „Ne izgulj! Ez egy tök jó osztály!” A kisfiú csak nézte, nézte a papírt, majd ő is ráfirkantott valamit: „Nevettek!” „Igen, mert Csilla néni megkérdezte, hogy ebben az évben ki legyen az osztály programfelelőse, mire az Ákos azt mondta, mielőtt bejöttél volna, hogy az, aki most belép az ajtón. Erre te beléptél.” Szóval nem is rajta nevettek, hanem csak a helyzeten! Peti hatalmas megkönnyebbülést érzett, mintha egy súlyos kő gurult volna le a szívéről. De még mindig nem engedett fel teljesen, túl sok kavics gyűlt össze az elmúlt két év alatt abban a másik iskolában. Szeme előtt lassan kitisztult a kép és már látta és hallotta is Csilla nénit, meg Hangát, ezt a szőke, mosolygós kislányt, aki nagyon emlékeztette Hannára. Hirtelen eszébe jutott valami és már firkált is a cetlire: „Tudsz focizni?” „Naná, öt bátyám van otthon! Meg az apu. Én vagyok a legjobb balhátsó, apu szerint!” Nahát! Ez lehetetlen! Mintha Hanna küldött volna maga helyett egy másik Hannát. Ez csakis valami varázslat lehet. Peti nagyon szerette a varázslatot és nagyon szerette a meséket. Pont itt tartott gondolataiban, mikor Hanga megint meglökte és a kezébe nyomott valamit. Ez most nem papír cetli volt, hanem egy apró, puha textil figura, pont elfért a markában. Úgy nézett ki, mint valami manó. Ebben a pillanatban Csilla néni felszólította Petit: 
-        És most halljuk az új fiút! Peti, gyere ide és mesélj magadról! 
-        Nyugi! Ne izgulj! Csak szorítsd meg a manót és figyelj rá, mit súg neked! Menni fog! – súgta oda Hanga Petinek miközben ő lassan elindult a tanító néni felé.

Fent: Molnár Olgi illusztrációja

Sulimese, folytatásos mese, 8/4. rész