A kis vadgesztenye szörnyen irigykedett a szelídgesztenyékre. Ezt az irigységet már kiskorában ültették belé, hiszen az egész vadgesztenye faj szörnyen irigykedett a szelídgesztenyékre. Mivel az emberek a szelídgesztenyéket jobban szerették. Illetve a vadgesztenyéket egyáltalán nem szerették. Csak arra tartották őket érdemesnek, hogy az út két oldalát árnyékolják. A lehullott termésüket pedig mérgükben vagy unalmukban minduntalan rugdosták. A szelídgesztenyéket ezzel szemben abban a kiváltságban részesítették, hogy finomabbnál finomabb ételeket készítettek belőlük.
A
vadgesztenyéket hagyták elrohadni az útszélen.
Szóval a kis vadgesztenye szörnyen irigykedett, és irigykedés közben nagyon remélte, hogy sikerül elérnie élete célját, hogy tudniillik, mikor eljön az idő, és az a különös erő húzza-vonzza le a földre, alaposan fejbe kólint egy járókelőt, és így áll diadalmas bosszút az emberi nemen igazságtalanságáért.
Gyűjtötte-gyűjtögette
minden erejét a kis vadgesztenye, és egy nap egyszer csak érezte, hogy eljött az
ő ideje, az a különös erő igencsak húzza-vonzza lefele, és azt is észrevette,
hogy valaki a távolból közeledik.
– Tökéletes
időzítés – gondolta a kis vadgesztenye, és tőle telhetően összpontosított, hogy
az időzítés tényleg tökéletes legyen.
Még néhány lépés.
És kopp!
A másodikos Karcsi
szörnyen irigykedett Flórián nevű osztálytársára, mert a tanítónéni mindig
Flórián rajzait dicsérte meg. Ha pedig netalán a Karcsi rajzára is mondott
néhány jó szót, a Flóriánét kétszer annyira megdicsérte. Pedig Karcsi nagyon
szeretett rajzolni, és nem is rajzolt rosszul.
A harmadik iskolai
hét környékén a tanítónéni azt a házi feladatot adta a tanulóknak, hogy
következő órára készítsenek magukról egy rövid bemutatkozást.
– Az lehet
fogalmazás, vers, rajz, vagy bármi, a lényeg, hogy rólatok szóljon, és
legjobban kifejezze, hogy kik vagytok.
Karcsi az iskolából
hazafelé menet azon törte a fejét, hogy mit készíthetne. Tudta, hogy Flórián
rajzolni fog, azért arra gondolt, hogy valami különlegesebbel kellene előállnia.
– Mi legyen az? Mi legyen az? –
töprengett.
Majd
egyszer csak – kopp! – hirtelen ötlete támadt. Nem is az ötlet koppant akkorát,
hanem egy kis vadgesztenye kólintotta fejbe. Vele együtt viszont az ötlet is
felötlött Karcsi fejében.
–
Ez a kis vadgesztenye lesz a fej.
Keresett
egy nagyobb gesztenyét is, otthon négy gyufát szúrt belé, a kisebb gesztenyét
pedig egy ötödikkel rögzítette a nagyobb gesztenyéhez, és kész is volt a vadgesztenye-emberke.
A
kis vadgesztenye boldogan ült a gyufaszálnyakon. Végre
gesztenyeszámba vették.
Fent: Ovlachi Aliz illusztrációja
Fent: Ovlachi Aliz illusztrációja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése