– Ugye szép ez a Csilla néni? – súgta a manó.
„Mi a manó?” – rezzent össze Peti, és fülig elpirult.
– De még nála is szebb a Hanga lány. Hanga-hinga – kezdett
ficeregni Peti markában a manó. Majdnem a földre pottyant. Nem is lett volna
baj, mert Peti arca akkorra pipacspirosból céklavörösre váltott, és
legszívesebben föld alá bújt volna vele, hadd higgyék, hogy tényleg cékla.
„Szép, szép, de mit érek vele?” – próbálta Peti húzni az
időt, de hiába, mert már ott állt az osztály előtt. Hangára nézett. Na ne, az
nem lehet! Hanga arca épp céklavörösből váltott pipacspirosba. Ő is érti a
manóbeszédet?! Akkor már úgyis mindegy. És lopva, félszemmel Csilla nénire sandított.
Még jó, hogy csak fél szemmel. Mert kettővel azt már nem lehetett volna
kibírni. Csilla néni arca ugyanis világított, mint egy közlekedési jelzőlámpa,
kitalálhatod, hogy milyen színben. És Peti csak most látta meg, hogy ő is
milyen kicsi.
„Ebből elég. Még kinevetsz a végén” – gondolta, és az
osztályra nézett.
Nem nevetett senki. Igaz, nem is piroslott senki. Hangán
kívül. De mindenki akkora szemmel figyelt, hogy Peti hirtelen nem is tudta,
mivel kezdje. A manó megint ficeregni kezdett.
– Nagyon szeretek focizni…
„Ezt most ki mondta? Maradj már csendben, én is tudok
beszélni!” – és újabb szorítás.
– …de a régi osztályomban sose vettek be a csapatba – Peti
nagyot sóhajtott, ahogy egy szuszra kimondta. Nem nevetett senki. Csak még
kerekebb szemmel figyelt.
– És én arra gondoltam, mi lenne, ha már első nap fociznánk
egyet… – erre mindenki ficeregni kezdett. Csak Hanga nem. Ő visszanyerte szép
napbarnította színét, és a lábaival kalimpált.
„Hinga-hanga” – jutott Peti eszébe, és mosolyogni kezdett.
Hanga meg felnevetett. Az egész osztályban nem nevetett senki más, csak ő. – „Hinga-hanga,
bamba-bomba, itt a bombagól…”
– …mert szerintem sokkal jobban lehet ismerkedni foci
közben. Az osztályból, ahogy elnézem, négy csapat éppen kijön. Körmérkőzéssel
hat meccs, ötperces váltással. Pont belefér egy órába. És ahogy látom, senki
sincs a pályán – nézett ki Peti az ablakon, mert annyira azért nem volt kicsi.
– Csilla néni, van kedve beállni bírónak?
Csilla néni addigra eltűnt az asztal mögött, csak a ficergő,
napmelírozta hajtincsei látszottak, meg a szép fehér köpenye. Valamit kotorászott,
keresett a fiókban.
– Na, megvagy! – mondta, és a magasba emelt egy sípot. – De
aztán lábujjhegyen a folyosón, különben nem lesz Hanga-bomba… – Aztán csak a csusszanó
cipőtalpak hallatszottak, meg egy kis ficergő hang az asztalon.
„Engem meg jól itthagytak!” – morgolódott a manó.
Fent: Törökgyörgy Zsuzsa illusztrációja
Sulimese, folytatásos mese, 8/5. rész
Sulimese, folytatásos mese, 8/5. rész
Hát ez szuper volt! :)
VálaszTörlés