 |
| Illusztráció: Péter Gábor (Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és AMI) |
Többfejű Sárkányék évszázadok óta a Zúg-völgyi-barlangban laktak. Hazudnék, ha azt mondanám, nem szerettek itt élni, szerettek, persze, hogy szerettek. Senki sem lakna egy állandóan hideg, nyirkos, sötét helyen, ahol kismillió cseppkőbe akad egyszer az egyik, máskor a másik feje. És a hasadékszerű kis folyosókról még nem is beszéltem. Képzeljétek csak el, a sok évszázad alatt hányszor szorulhatott be egy ilyenbe egy sok száz kilós sárkány. Olyankor meg segítségére siettek a többiek, akik ugyanúgy beragadtak, és akiket ugyanúgy ki akartak menteni, a később ugyanúgy beragadtak. Egy szó, mint száz, nagyon szerettek itt élni, csakhogy majdnem pontosan száz évvel ezelőtt megjelentek a barlangfoglaló lények, az egyfejűek. Csákánnyal, világító sisakkal a fejükön érkeztek. Kacskaringós utakat törtek, lépcsőket alakítottak, feldúlták a nyugalmas sárkánylakot. Másztak, kúsztak, jöttek-mentek, kisajátítva mindent, ami egykoron a Többfejűek otthona volt. Hangoskodva ellepték a hosszú folyosókat. Sárkányék pedig a barlang legmélyére menekültek, miközben a felsőbb szinteken az egyfejűek birtokba vették a barlangot. Most azt kérdezitek, miért hagyták magukat, miért nem ették meg reggelire a betolakodókat. Hát, a válasz nagyon egyszerű. Hihetetlennek tűnik, de igaz, fogalmuk sem volt arról, hogy kell ijesztgetni, erőt fitogtatni, csomóba kötni, szétcincálni az ellenfelet. Így hát, amikor azt érezték, a türelmük fogytán, megpuszilgattak pár cseppkövet, megsimogatták a falakat és búcsút mondtak a Zúg-völgyi-barlangnak. Mentek, mendegéltek, amerre a lábuk vitte őket. Sok helyen megfordultak, éltek hegyen, víz alatt, tópart közelében, nagyvárosban, kisvárosban, falun, tanyán. Keményen dolgoztak és sokféle életformát kipróbáltak, de mindig ugyanoda húzott vissza a szívük: Isztambulba. Megtanultak törökül, és beköltöztek a Márvány-tengerbe. Azóta is ott élnek szépen berendezett víz alatti lakásukban. Szabadidejükben festményekben gyönyörködnek. Úgy tesznek, mintha pipáznának, de erről szó sincs, és Gülten Dayıoğlu* gyerekeknek szóló könyveit olvasgatják egy elég kényelmesnek tűnő díványon.
Szerkesztette: Fodor Veronika
*Gülten Dayıoğlu
a török kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legsokoldalúbb,
legtermékenyebb írója. Több, mint hetven könyvet írt, útikönyvektől
képeskönyveken át, tudományos-fantasztikus ifjúsági regényekig. Hans Christian
Andersen-díj shortlistjén is jelölték. Sokat foglalkozott a Törökországot
elhagyott, az otthon maradott és a visszatért családok gyermekeinek sorsával.
Magyarul a Napkút Kiadó adta ki két könyvét, az egyik a Fadiș (2010-ben
jelent meg), a másik A midoszi sas rejtélye (2015-ben adták ki magyarul).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése