Szőcs Margit: Vendégségben - Gyetkó Krisztina

(c) Gyetkó Krisztina

Vendégségben

- Milyen tökéletes reggel! Gyöngyöző vízcseppek, andalító pára! - lelkendezett

magában Bucka, a csiga.

A közelben kerek képű saláták kellették magukat csipkés fodraikkal. Bucka a lakomára gondolva szinte táncot lejtett. Nyálcsorgatva araszolt a zöldséges ágyás felé, fényes ösvényt hagyva maga után. Álmodozásában hirtelen egy szürke halomnak ütközött.

-Talán megvakultál? Vagy levegőnek nézed a magamfajtát? - horkant fel barátságtalanul a halom, aki nem volt más, mint Csoszi, a házatlan csiga.

- Bocsánat, jó reggelt, csak a szórakozottságom miatt nem vettelek észre - mentegetőzött Bucka.

-Szórakozottság? Az aztán a luxus. De akinek ilyen palotája van, azt is megengedheti magának, hogy a fellegekben járjon. Nem keseríti az otthontalanság - irigykedett Csoszi.

-Mindennek van előnye és hátránya - mondta Bucka. - Én a hátamon cipelem a házam, soha nem tehetem le a terhet. Te szabadon kószálhatsz, nem akadályoz semmi, szűkebb járatokon is besurranhatsz a védőhelyekre, ha veszély leselkedik rád.

-Könnyen beszél az, aki bármikor besétálhat remek otthonába. Gondtalanul terpeszkedhet, kedvére álmodozhat kényelmes járataiban. Ha lenne szíved, megosztanád velem a palotád, legalább addig, amíg jól kipihenem magam - hajtogatta Csoszi.

-Hogy fogadhatnálak be, hiszen egyszemélyes a házam? - védekezett Bucka.

-Lárifári. Hiszem, ha látom - rátartiskodott Csoszi. - Próbáljuk ki. Bizonyítsd be jólelkűséged, segíts egy földöncsúszó hajléktalanon. Meghívhatnál például ebédre. Bucka nagyot sóhajtott. Belátta, hogy nem tudja egykönnyen meggyőzni Csoszit valós helyzetéről. Mit tehetett mást, kötélnek állt, mert nem akarta az önző, szívtelen bélyeget viselni. Elcsoszogott az első salátáig, leszüretelte a legszebb fodrokat, majd rendre felhordta toronyszobájába.

Csoszi már türelmetlenül csúszkált fel-alá Bucka előtt.

-Terítve az asztal a legzamatosabb falatokkal – szólt Bucka dolga végeztével. – Gyere ide mellém, felkísérlek. A legjobb, ha fej-fej mellett haladunk.

Azzal bepréselődtek a házba, és elkezdtek felfelé kúszni a csigalépcsőn.

Csoszi csalódott volt. Már bánta, hogy kierőszakolta a vendégfogadást, mert a toronyszoba felé haladva a járatok fokozatosan szűkültek, egyre kényelmetlenebbé vált a haladás, a lélegzete is elapadt a szoros présben. Buckát is kerülgette az ájulás, de azért kisajtolt magából egy udvarias mondatot:

-Érezd magad otthon, barátom, láss hozzá az ünnepi ebédhez.

Csoszi a száját sem tudta kinyitni, az illatozó saláta pedig olyan szorosan lapult a fejéhez, mintha vizes borogatás lett volna. Megpróbált kihátrálni a csigaházból, de úgy beszorult, hogy moccanni sem tudott. Csak nyöszörgésre telt utolsó erejéből.

Szomorúan végződött volna e történet, ha véletlenül nem röppen arra Riki, a harkály, aki felfigyelt a jajgatásra. Azonnal tudta, mit kell tennie: kitárta csőrét, jól megcsippentette Csoszi hátsó felét, és húzni kezdte. Húzta csak húzta, a csiga úgy nyúlt, mintha gumiból lett volna. Végült sikerült kicibálni a palotából. Szerencsére a harkály megrémült a végtelennek tűnő gilisztától, és nem kóstolta meg, hanem kereket oldott.

Hosszú időbe telt, amíg Csoszi visszanyerte eszméletét. Lassan szemügyre vette magát. Alig látott el cipőfűzőre emlékeztető teste végéig. Szörnyen bánkódott, szégyenkezett alakváltozása miatt. Csak az vigasztalta, hogy még így is szerencsésebb Buckánál, aki igazi kínzóeszközt, egy présházat hordoz a hátán.