2014. január 12., vasárnap

Ayhan Gökhan: A New York-i hős

Simonyi Cecília képeslapja

Apró szeme pislákolt a januári reggelen. Szürke arcán végigfutott a fény, szemöldökén dér, égi mezőkről származó. Körülötte sikátor, szürkén, fenyegetőn. New York e kies sikátorában nem a legvidámabb dolog az álldogálás. Kit a teremtő ég felhőkarcolónak, karctalan, csillogó sportautónak teremt, illatos fenyőerdőnek, tekintélyes hegyfoknak, s a legkisebbek sorsa a pöttöm szemetesláda, szebbik nevén: kuka-létbe vackolódás. Nem olyan rossz ez, mint hisszük! Egy kuka soha nem influenzás, nem folyik az orra – különben neki az nincs, hogy szaglászna annyi orrfacsarintó szemetet magában? – s nem kell iskolába járnia, a hátán nehéz táskát cipelnie, mint a gyerekeknek.
Főszereplőnk tehát ébredezett a reggelben, s mire teljesen kinyitotta a szemét és megrázta magát, hogy csak úgy belezördült a környék, hirtelen csoda történt az égben, na, hatalmas csoda jött az égből: a mindent beborító hóesés. Hullt, szakadt, sürgősen sietett, üstökösként száguldott a hó, dörrenetes rohamai, fehér csatakiáltásai nem kíméltek senkin és semmin, a magasabbnál magasabb felhőkarcolók ablakai eltűntek a fehérség mögött, s a legkisebb állat lábnyoma is áldozatául esett a hókavalkádnak. A Wall Street számok és tőzsdei indexek járta fejében egy pillanatig megállt az eszeveszett gondolatfolyam, s azon tűnődött, mi a csuda történik, a fél méteres hóba-dermedt utcákon a járókelők siettetik a lépést, irányuk a meleg házakba, jól fűtött lakásokba vezet, s ki gondolkodna ilyen időben üzleti és egyéb szürke dolgokon!

Mint a kardok, zörögtek a hólapátok.
Az emberek lélegzete megfagyott, s felhő képében a Mennybe röppent.
Hatalmas hógolyó volt a város, New York kívülről úgy nézett ki, mintha a világ összes havazását odahordták volna az elmúlt száz évből.
A kicsi kuka körülnézett, s hitt a szemének, hogyne hitt volna, a fehértől nem látszott fehér fehéren világított. Elindult, s érezte, rázza a hideg, a kukaszíven átsuhanó jeges szél birizgált egyet az apró csengőkön, s a finom hangokat vitte magával fel egészen, a hegyek farkasordító hasadékai és jégtől csipkézett kristálypalotái felé.
Ment, mendegélt a kuka, egyenes utakat hagyván maga mögött a hóbuckák közt. Az egyik és a másik, harmadik, negyedik és sorolhatnám a hetedik és hetvenhetedik házig bezárólag cincogások, sikítások, nyüszítések özönlöttek kifelé, s e hangok tulajdonosai, kistermetű egerek, patkányok menekültek, ki merre lát, s ki hova ér a rettenetes nagy New York-i hidegben.
A kuka a sokadalom láttán gondolt egyet és fordult egyet azonnal, s kukából menhellyé, menhely-dobozzá változott. Fejjel lefelé nézte a világot s a világ is fejjel lefelé nézte őt. A félénk teremtmények a kuka bátorító intésére mindannyian felé vették az irányt. Csodák csodája, tündérek tündére, a kukában nemhogy csökkent a hely, hanem minél több állatka futott bele, úgy nőtt nagyobbá, szinte óriássá duzzadt. Az egerek és patkányok boldogan cincogtak, nem győztek hálálkodni a hős kukának az életük megmentéséért.

És most megyek, meghallgatom a híreket az időjárásról, hátha mondanak valamit a kis New York-i kukáról a CNN-en. 




New York, Brooklyn 2014. 01. 03. - Spencer Platt fotója

Forrás: http://news.nationalgeographic.com/news/2014/01/pictures/140103-editor-favorite-pictures-snowstorm-nation-weather-science/#/5-northeast-snowstorm-2014-pictures_75064_600x450.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése