Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három
nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a
testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig
jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem
igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az
első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad
ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap.
Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár
ajándékokkal, neki meg még a fülét se húzza meg senki, ha eljön január
huszonkettedike.
Aztán az ötödik születésnapján Bori kipattant az
ágyból, és ahogy felöltözött, a lába ellenállhatatlan erővel vinni kezdte az
erdei út felé. A kis Rímkóci érezte, hogy vár rá valahol a világ eldugott
pontján egy cimbora, aki enyhíteni tudná a magányát, és talán a
születésnapjáról sem feledkezne meg.
Az erdei utakról Bori
csak annyit tudott, hogy sötétek, félelmetesek, és legalább egy darab ordas
farkas lakik bennük. No meg szellemek, manók, tündérek és egyéb fura lények.
Bori leginkább tündérekkel szeretett volna találkozni, esetleg manókkal, de
csakis a szelídekkel. Persze az erdő nem kívánságműsor, így kitalálható, hogy
rögtön a farkas került az útjába.
Sötét
volt a szőre, és a szeme se állt jól. Igaz, a mesékben a farkasoknak ritkán áll
jól a szemük, és naná, hogy sötétek a szándékaik is! Ráadásul mindegyik tud
beszélni.
–
Khm.. Jó napot, kedves Piroska! – kezdte ez is az ismert szöveget.
– Nem
vagyok Piroska – mondta Bori gyorsan, mert a Piroskás mesét ő is kívülről
fújta. – Össze tetszik téveszteni valakivel – tette még hozzá, és ment volna
tovább, de a farkas eléállt.
– Azt bárki mondhassa! Akkor tessen talán egy személyi
igazolványt, jogosítványt vagy valami igazoló okiratot, ha kérhetném!
– Öö,
én még csak ötéves vagyok – makogta Bori. – Nekem még nincsenek okirataim. És
tudtommal Piroskának se voltak.
– Már
hogyne lettek volna! Hiszen akkor honnan tudtam, hogy Piroska a Piroska?
Nemdebár? – érvelt a farkas, és Bori kénytelen volt elgondolkozni. (Ha hatéves
lett volna, már biztos nem lett volna ilyen könnyű megzavarni.)
– Na
jó, mindegy is, Piroska vagy nem Piroska, a nevét manapság bárki
megváltoztathatja. És mi járatban errefelé, kedves...
–
Bori.
–
Aham. Tehát Boriska. Mi járatban errefelé, kedves Boriska? Tán csak nem
kalácsot meg borocskát tetszik vinni a kosarában?
–
Nincs is kosaram – tárta szét a karját Bori.
– Hm,
valóban – csóválta meg fejét a farkas. – Akkor el tetszett rejteni a kabátka
alatt. Ejnye. Csak nem akarta átcsempészni a határon?
– De
hát nincs is nálam semmi!
–
Szóval azt állítja, hogy nincs semmiféle elvámolnivalója? – húzta össze
szemöldökét a farkas, és körbejárta Borit.
–
Elvámolnivalóm? Azt se tudom, az mit jelent.
– Hát
igen, egyikük se tudja – morogta a farkas. – Szóval se kosár, se kalács, se
borocska...
– Se
Piroska – egészítette ki Bori a farkast. – Azt hiszem, egy másik mesébe tetszik
járni éppen.
A
farkas megrázta busa fejét:
– Aaaz
kizárt! Sosem téveszteném el! – Azzal elővette a mobiltelefonját: – Tessék, itt
van az erdő, és itt az x-hez mi van odaírva?
–
Piroska.
– Az x
mellett meg ott van a galagonyabokor. Namármost. Kiskegyed mellett is ott van a
galagonyabokor. Akkor ki áll az x helyén?
– Én? –
kérdezte Bori.
–
Tádáám! – kurjantotta a farkas. – Meg is vagyunk! Látja, én rájövök minden
turpisságra! Kosár vagy nem kosár, piros kabát, kék kabát, az én szimatom sosem
csal!
– Hátha
mégis - próbálkozott Bori. – Lehet, hogy az a térkép már nagyon régi. Rá
tetszett tölteni a legújabb frissítéseket?
– Nem
igazán – bizonytalanodott el a farkas.
– Ó,
hát biztosan ez a probléma! A legújabb verzió szerint ezt a mesét átíták, és ez
az erdő nem a Piroskás erdő.
–
Hanem melyik?
– Hát
a Boris erdő. Amelyikben elindul, hogy keressen egy cimborát, aki tortát süt
neki a születésnapjára.
– Hm -
vakarta meg az állán a szőrkupacot a farkas. – Na de télen? Ki szokott télen
tortát sütni az erdőben?
– Hát
a medve – dörmögte egy hang a bokorból, mire a farkas rögtön összement legalább
két zakóméretnyit.
–
Miféle medve? – nyögte megszeppenve.
– A
magányos cukrászmedve – felelte egykedvűen a magányos cukrászmedve, és a farkas
fölé tornyosult.
Több
se kellett a farkasnak, úgy elszaladt egy másik mesébe, hogy talán még mindig
nem ért oda.
Bori
kérdőn nézett a magányos cukrászmedvére.
– Te
tényleg létezel? És tényleg sütnél nekem születésnapi tortát?
– Hát
persze hogy létezem. Nem csoda, ha nem ismersz még, az én mesém tesztelés alatt
áll, valószínűleg jövőre jön ki az első verzió. Még demóváltozat vagyok, ezért
csak egyféle tortát tudok sütni. Nem baj?
– Nem,
az egyféle torta épp megfelelő lesz. Sőt, az a kedvencem – felelte Bori.
–
Tudtam én – mondta a már nem magányos cukrászmedve.
Azzal
elindultak Bori meséjében a cukrászmedve cukrászműhelyébe, hogy együtt megegyék
az egyféle tortát.
(Utóirat: a farkas végül
megérkezett egy másik mesébe, és épp most tölti le a Boriska és a farkas
demóverzióját).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése