2017. március 25., szombat

Interjú Csík Mónikával

Mákvihart kavar, told, fold, újjágyúr, dióhéjba csomagol, faggat, versel, egyszóval: cimbul. Rímkóci Bori kérdéseire ma Csík Mónika válaszol.



Rímkóczi Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?
Csík Mónika: Kérdésedre utánanéztem a Cimbora blogon: 2012. december 15-én. Azaz akkor jelent meg az első versem, a Mákvihar, az Adventi kalendárium egyik ablakaként. Néhány héttel korábban Majoros Nóri keresett meg levélben, ő hívta fel a figyelmem a csoportosulásra, és felajánlotta a publikálás lehetőségét a blogon. Hát így került Eduárd, a rozsomák a cimbi-kalendáriumba, én pedig azóta folyamatosan cimboráskodom.

R.B.: Mit jelent számodra az, hogy az ÍC tagja vagy?
Cs.M.: Állandó pezsgést. Klassz, hogy hasonló affinitású emberek hónapról hónapra összedugják a fejüket, ötletelnek, terveznek, megvalósítanak. Nagyon jó energiák szabadulnak fel a közösségen belül, a tagok egymást inspirálják. Az új és újabb témák (és a leadási határidők!) pedig folyamatos alkotómunkára ösztönöznek. Persze az ÍC mellett mindenki végzi a maga munkáját, írja az épp aktuális kéziratait, a csoportosuláson belüli alkotás azonban más. Egy nagy koncepció részeként ki-ki hozzáteszi a havi témához a magáét, szerkesztőként pedig millió szálat tart kézben, tervez, szervez, követel(őzik), listáz, behajt, egyeztet, módosít, unalmaskodik, pontosít, nógat, levelez, nyomoz, barátkozik, ki- és bekapcsolódik… egyszóval: cimbul. És cimbulni jó.

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?
Cs.M.: Az általam szerkesztett témákat (Toldom, foldom, újjágyúrom, Dióhéjban, Faggató) mindenképp kiemelném, hiszen másképp éltem meg őket a többinél, személyesebben. Megvan annak a varázsa, amikor kitalálsz egy témát, és a születésétől fogva bábáskodsz felette. Szerzőket, illusztrátorokat találsz hozzá, szerkesztgeted, csinosítod, menedzseled.
Egyébként a nagy, műhelymunkaszerű projektumokat kedvelem leginkább. Amikor külsősöket  is bevonunk a munkába. Gyerekeket, olvasókat, vendégművészeket. A Hét Határon nemzetközi meseprojekt például grandiózus vállalkozás volt. Sokszínű, változatos. Amilyennek az irodalomnak lennie kell. Jó lenne ismét valami hasonló.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése