Vattacukor, diónyi

Szerencsés Anna munkája

Ezek ketten sose találkoztak, nem sétáltgattak, neadjisten őgyelegtek a rakparton együtt, sőt: vattacukrot is csak külön-külön ettek eddig. Ezer ilyen van a világon, akik nem találkoztak (még eddig soha), a rakparton őgyelegni alkalmuk még nem volt, sőt, bár az se biztos, hogy a vattacukrot szeretik, de közösen még biztosan nem fogyasztottak olyat soha.

Néha-néha azonban jön az Univerzum, bekopog, besétál, leteszi a vizes kalapját, és azt mondja:
Cokit nektek, beszélgetni fogtok, ha a fene fenét eszik is.
Olyankor aztán nincs mit tenni. Beszélni kell. Mit ne mondjunk: szép eset.

Aki kérdez:

A Bikfrinc 

- A-one, a-two, a-one, two, three, four [csettintgetés kettő-négyre] -

A Bikfrinc nagy franc.



Ezer arca van. Reggel komoly cikkeket ír, délután kalózos meséket, este csajos marhaságokat. A gyalogkakukk távoli rokona, erről az ágról örökölte lendületét és szédületes tempóját, ami egyébként
nem csak az írásában nyilvánul meg. Mondatait hanyag eleganciával csűri-csavarja, de élőben szívet
melengető "he?!"-k is ki-kicsúsznak a száján.

A Bikfinc is Bibedombon él a többi szörnnyel együtt, de bármelyik délután fel tud pattanni, és
gyalogkakukki örökségéhez méltó lábtekeréssel egy szempillantás alatt elruccan a szomszédos fővárosokba, ahol észbontó hangjával és rongylábú szörnytánccal szórakoztatja a nagyérdeműt.

Könnyedén és lazán ír, de ki nem állhatja a a kötelező feladatokat és a határidőket. Eszes, de ha nem
néznek elég kitartóan a körmére, hajlamos ellustulni. Szereti diktálni a tempót (lásd: csettintgetés),
de a saját tempóját sem mindig tartja. Emiatt aztán mindenféle szigorú szerkesztők és Piros Tollak
réme, de nem lehet rá sokáig haragudni, mert sajnos sármos és vicces. (Ráadásul igen nehéz megfigyelni, így tehát ez az írás sem tudományos igényű, mert a vizsgálat tárgya e sorok szerzője
előtt is csak villanásokra bukkant fel.)
A Bikfrincnek, mint minden ősének és rokonának, vöröses árnyalatú a haja, de míg a fivérek, kuzinok és nagypapák szemüveges, szeplős, átlátszó bőrű, szomorkás és visszahúzódó szörnyek, a Bikfrinc irtócuki, vidám kölyökből szélsőségesen extrovertált és nagyonis helyes pasivá nőtte ki magát.

Mert hogy mondom.
Nagy franc.

Aki válaszol:

A VétRiki

- Mire ez a nagy rohanás?

Épp tenéked magyarázzam, mennyire kevés egy napban huszonnégy óra?

- Melyik a kedvenc fizikai törvényed?

Természetesen Newton harmadik törvénye (vagyis a hatás-ellenhatás törvénye): Ha egy A test hat egy B testre, akkor B is ugyanakkora, ellentétes irányú erővel hat A-ra.
Hát nem szép? 

- Egy 88m hosszú és 48m széles téglalap alakú terület 3:5 arányban akarnak beültetni sárga illetve 
görögdinnye palántákkal. Hány méter az egyes táblák szélessége, ha hosszában osztják ketté; illetve 
hány méter a táblák hosszúsága, ha szélességben osztják ketté? Mekkora lesz a táblák területe az 
egyik, illetve a másik esetben? 

Viccelődhetsz, de gimiben még matekversenyt nyertem, csak aztán a bölcsészkaron ezt már nem
hangoztathattam, mert kinéztek.

- Meddig jár a korsó a kútra?

Remélem, végig.

- A műfordítás miért nem igazi?

Annyira igazi, hogy író cimboráim, akik éjjel, illatos teák mellett szoktak gyerekirodalmi díjakat
alapítani, megígértek egy fordítóit is.

- Mire mondanád azt, hogy hatalmas sikered?

Hogy megtanultam alázattal szerkeszteni. Hogy már ott tartunk, hogy felhív egy szuper csaj egy szuper kiadótól, és megkínál egy olyan fordítással, amilyet magamnak választanék, ha választhatnék.
Hogy benne volt a kezem az első Finduszban és Szegedi Kata első igazán sikeres könyvében. Hogy
megjelent a Sylvie és Bruno első kötete, és hogy néhány fontos véleményű embernek nagyon
tetszett. Hogy végigkísérhetem egy bizonyos regény születését.

- Van-e Isten?

Megkérdeztem tőle. Azt mondta, ezt nekem kell eldöntenem. De én még nem döntöttem el.