Érdekes módon a dióbél, és arról meg Móra Ferenc meséje, a Dióbél királykisasszony. Meg persze, azért a diópucolás is, amitől olyan fekete lesz az ember ujja, hogy csak napok múlva tűnik el.
Belefér-e egy dióhéjba a mesék mellé a Forma-1?
A dióhéjba minden belefér, ha úgy akarom. Mivel maga a bél egy kicsit olyan, mint az agy (bár ez inkább igaz a gesztenyére), minden bele kell férjen, ami én vagyok.
Az első gyerekkönyved 2000-ben jelent meg. Éppen változóban volt a magyar gyerekirodalom; érezted-e a saját bőrödön ezt a változást az elmúlt 15 évben?
Nagyon is. Hiszen a nagy klasszikusok mellett gyerekkorom kortárs gyerekirodalma gyakorlatilag kimerült Janikovszky Évával és Csukás Istvánnal, akik amúgy csodálatosak. És akkor egyszer csak az ezredfordulótól mint egy üstökös, beindult az új magyar mese. Ez valamiféle elképesztő kegyelmi időszak, ami már másfél évtizede tart – és remélem, még sokáig!
Nekem van egy Macskakirálylány című könyvem, de nincs macskám. A Spenót és Papucs című köteted két kutyáról – mesterről és tanítványáról – szól: léteznek ők? Vannak kutyáid?
Hát, nincsenek. Sőt, mi tagadás, félek is a kutyáktól. Igazából nem tudom már visszaidézni, hogyan született meg Spenót és Papucs, mert őket esti mesének találtam ki eredetileg, és csak sokára lett belőlük könyv. De hálás mesealanyok a kutyák, ezt mondhatom.
Mennyire vagy Kitkat?
Annyira, amennyire én vagyok Kati lányom. Aki persze ő, nagyon is, de szerencsére eléggé hasonlatos az észjárásunk, a szócseleink, a szemléletmódunk. Így aztán mesék terén is könnyen társszerzőkké váltunk, nekem sokszor csak az íródeák szerepe jutott.
Úgy tudom, épp az USÁ-ból tértél haza. Mit csináltál ott?
Főképp turistáskodás volt, némi Forma-1-gyel spékelve, mivel megjelent egy angol könyvem tavaly GillesVilleneuve-ről (tán mond ez a név valamit az igazi rajongóknak), és most volt az USA Nagydíj is. 6000 km-t roadmovie-ztunk végig, jó volt!
Méhes Károly válaszolt Tamás Zsuzsa kérdéseire
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése