Rend(dió)hagyó beszélgetés

Gondolkodtunk sokat, hogyan is álljunk ennek az interjúnak, aztán eszünkbe jutott valami.
Majdnemhogy egyszerre. Mindketten írtunk egy listát azokról a dolgokról, amik fontosak az életünkben, aztán elküldtük egymásnak a saját listánkat. Kiválogattuk azokat a fogalmakat,
amelyek mindkettőnk listáján szerepeltek, majd felváltva megírtuk egymásnak, melyik miért is
érdekes. Így született ez a párbeszéd.

Johanna

A gyümölcsök mind finomak.
Ha fára kell mászni értük, még finomabbak.
Ha édesanya tortát készít belőlük, vagy nagymama gyümölcshabot, vagy a család együtt
gyümölcssalátát, akkor még annál is finomabbak.
De talán akkor a legeslegfinomabbak, amikor nekünk teremnek. Ha a munkánk gyümölcsei.

Ami érik, nem hullik

Nóra

Ugyanabban a kertben lakom, ahol gyerekkoromban nevelkedtem. Állt benne egy vén sárgabarackfa, szoktunk beszélgetni. Óriási, lédús, édes gyümölcsei voltak, családi elnevezéssel pumpelláris barackok. Középiskolás koromban egyszer lefestettem a fát, és közben hullajtott nekem két szem gyümölcsöt, abban az évben az elsőket. Pár éve kidőlt a fa, de a kertbe már én ültettem cseresznyét, körtét és egy fiatal sárgabarackot.

                 A barackot érő festmény

Már nem emlékszem, mikor költözött be az első tő menta a kertbe, de azóta már mezőkben burjánzik. Meg a citromfű, a csalán, a kakukkfű és a zsálya, a tüskés csipkebogyó, ami megtelik madarakkal télen, a körömvirág, a cickafark, a bodza, a levendula, az illatos ibolya és rózsa, és ebből a sok szárított levélből, bogyóból és sziromból tea készül minden télen. Nyárízű tea.

Szárad a kakukkfű

Johanna

Tea mindig van otthon. Mert nappal, ha fáradt vagyok, megiszom egy teát. Este, ha nem tudok elaludni, megiszom egy teát. Ha szomorú vagyok, megiszom egy teát, ha vidám vagyok, megiszom egy teát. Ha szomjas vagyok, megiszom egy teát, ha nem vagyok szomjas, akkor is megiszom egy teát, mert a szervezetnek szüksége bizonyos folyadékmennyiségre. Ha beteg vagyok, megiszom egy teát, ha nem vagyok beteg, megiszom egy teát, hogy ne betegedjek meg. Ha vendégem van, vagy a családdal töltöm az időt, megiszunk egy teát. Ha egyedül vagyok, megiszom egy teát.

Milyen teát kérsz?

Az elmondottak ellenére nem csak teázásból áll az életem. Például sok zenét hallgatok. És sokat énekelek.  Magamnak, gyerekeknek, felnőtteknek. Főleg verseket, főleg a gitárommal (aki egyik legjobb barátom). Főleg egyedül (de azért nem csak.) Az éneklés olyan nekem, mint a vízben a teafű.

Testvérem, Bertóti Attila fotója, ami több előadásom plakátjára is rákerült

Nóra

Akkor szerettem bele a gitárba, amikor megörököltem a nővérem hangszerét, és gyorsan beiratkoztam klasszikus gitár órákra. Egyedül az hátráltatott, hogy soha nem tanultam meg kottát olvasni, és tilos volt a vonalak fölé írni a hangokat. Így elég lassan ment a gyakorlás, először ki
kellett számolnom a kottában a hangot, aztán a gitáron. A próbálkozásom hamar kudarcba fulladt, de ahhoz éppen elég volt, hogy a belsőmbe költözzön a hangszer, és pengjenek a húrjai, ha megszólal a zene.

A bizonyíték, hogy szorgalmasan gyakoroltam

A másik művészeti ág, amivel már kiskoromban találkoztam, a kerámia volt. A nagypapám testvére és a felesége ismert művészek voltak, óriási épületkerámiákat készítettek. A műtermük tele volt rengeteg furcsa és régi tárggyal, volt benne egy óriási kemence, mindig friss agyag, és labirintust alkotott a sok kész szobor. Közöttük évtizedekig ólálkodott egy nagy, morgós, fehér kutya, több generációnyi Marci.

 Majoros János kerámiája a „Majorosék” című kiállításon. Pécsvárad, 2013.

Johanna

Nagyszüleim falujában az udvarunk végében volt egy szemétdomb, ahova az előző lakók dobták időről időre a felesleges dolgokat. Én inkább kincsesbányát láttam benne. A nyaraim egy része
azzal telt, hogy kiástam, és megtisztítottam, illetve próbáltam összerakosgatni az ott talált cserepeket: gyönyörű, legtöbbször díszített tányér-, kancsó-, edénydarabokat.

Kibányászott kincsek

Ez az „ásatás” talán oda vezethető vissza, hogy régen archeológus akartam lenni. Meg ornitológus, meg orvos, meg ki tudja még mi minden. Aztán a színháznál kötöttem ki, dramaturg lettem. A színházban találkozni tud szinte minden, ami érdekel. Irodalom, zene, és a fordítás is (amikor egy előadás szövegét fordítom a feliratozáshoz).

A Váróterem Projekt társulat paraFabulák című tárgyanimációs előadása

Nóra

Egyszer lehetőségem volt egy évad erejéig színházban dolgozni. Szerepelt egy hatalmas rém a színpadon, egy emberevő növény. Ennek a bábnak a tervezésében, elkészítésében és mozgatásában vettem részt. Olyan bonyolult szerkezet volt, hogy egy bábossal ketten működtettük. Ebben a munkában minden benne volt, ami érdekel. Szerelem, játék, és a közös alkotás is. Életem legnagyobb kalandja volt, egy szédületes utazás saját magamban.

Részlet a Rémségek kicsiny boltja című előadásból.
Temesvár, 2008. Rendezte: Vas Zoltán Iván

Sokfelé jártam életemben, sok idegen országban, megismerkedtem egészen más kultúrákkal, és a
szívembe zártam sok furcsa embert és várost. De a legizgalmasabb utazás mindig az, amikor egy
másik embert ismerhetek meg, kiderülnek a kedvenc elfoglaltságai, a gondolatai, no és a legjobb
játék felfedezni a közös pontokat.

A másik otthonom, Hurghada (Egyiptom, a Vörös-tenger partján)

Johanna

Sokat utazom, általában nem túl messzire, de gyakran. Van olyan is, hogy egy-egy színházi munka kapcsán más városban élek 1-2 hónapig. Emiatt sokszor azon veszem észre magam, hogy 3-4 otthonom is van egyszerre. Otthon lenni egyébként legalább annyira szeretek, mint utazni.
Arról a fajta utazásról pedig, amikor egy másik embert ismerünk meg, elmondhatom: másról
megtudni új dolgokat legalább akkora öröm számomra, mint magamról közölni valamit.

 Az utazó (az egri előadás plakátja)

+1, amit a legvégén fedeztünk fel: Nils Holgersson

Johanna

2011-ben Selma Lagerlöf regényéből bábdarabot írtam az egri Harlekin Bábszínháznak. Az akkori igazgató, Lengyel Pál kért fel, aki tanárom volt a marosvásárhelyi drámaírás mesterin (sokat köszönhetek neki), és aki azóta már nincs köztünk. Rövid idő állt a rendelkezésemre a darab megírására, emlékszem, hogy a húsvéti vakáció alatt dolgoztam rajta. De nem bántam. Kihívás volt. A bemutatón részt venni pedig hihetetlen öröm.

Nóra

Amikor általános iskolás voltam, busszal jártam iskolába. A buszpályaudvarra menet át kellett
mennem a vasúti pályaudvar fölötti hídon. Alattam húzódtak a sínek meg a vonatok. Azt játszottam, hogy velem párhuzamosan halad a sínek között a láthatatlan Nils Holgersson. Ha megállok, ő is megáll. Ha elindulok, ő is elindul. Ezért ha elment alattam egy vonat, megálltam a hídon, a járda közepén, és megvártam, amíg elmegy, ki ne lapítsa Nils-et.