2022. március 29., kedd

Kovács Attila: Egy pötty, aztán a világ

Illusztráció: Takács Viktória

– Képzelj ide egy pöttyöt.
– Milyen pöttyöt?
– Olyat, mint az ujjad hegye.
– És milyen színű ez a pötty, kék?
– Ha akarod, akkor kék.
– Akkor legyen fekete pötty.
– Jó, legyen fekete és képzelj mellé még kettőt, kicsit feljebb.
– Mintha szemek lennének?
– Igen, ügyes vagy, éppen erre gondoltam!
– Lehet neki szája is?
– Igazi, mosolygós szája legyen!
Kiri felröppent örömében.
– Ez nagyon jó lesz!
– Igen, jó lesz, de nyisd ki a szemed, amikor repkedsz, mert még leversz valamit…
– De akkor elveszítem a mosolygós arcot!
– Nem baj, majd elképzeled újra, de ez itt nagyon értékes… – Bom éppen hogy csak meg tudta menteni
a kedvenc vázáját. Kiri visszahuppant az ágyra és kinyitotta a szemét.
– Annyira mosolygott – mesélte izgatottan, mit látott. – Imádtam! – Aztán körbenézett, mintha először járna Bom szobájában. Kíváncsi lett, mit nem szabad leverni a szárnyaival. – Miért van ilyen sok könyved?
– Mert sokat olvasok és a sok olvasáshoz sok könyv kell. Legalábbis, ha nem akarod mindig ugyanazt olvasni.
– Én nem akarom! – tiltakozott Kiri, közben lopva kilesett az ablakon – még csak most tanulok olvasni.
– Az nagyon jó – lelkesedett Bom és felállt a karosszékből. – Anyukádat lesed?
– Hoz nekem epres kiflit.
– Arra érdemes várni! – mosolygott Bom. Biztonságba helyezte a vázát, aztán levett egy vékony könyvet az egyik polcról. A derengő fényben porfelhő csillant és lassan szitált lefelé.
Kiri érezte, hogy mindjárt tüsszentenie kell. Anyukája szigorúan meghagyta, hogy amíg Bom vigyáz rá, addig jól kell viselkedjen. És azt úgy kell, hogy egyenesen ülünk és nem vágunk közbe, és nem fészkelődünk, és a tányér fölé hajolunk, és a szánk elé tartjuk a kezünket, amikor tüsszentünk, ne higgye Bom az egész családról, hogy neveletlenek vagyunk.
A tüsszentés azonban elmaradt, Bom pedig visszaült a karosszékbe, hogy megmutassa Kirinek a könyvecskét. Csíkos volt. És régi, mint Bom ráncos keze. Az öreg megsimogatta a könyvet, mint valami kedves ismerőst, aztán Kirire emelte csillogó tekintetét.
– Emlékszel még az arcra?
– A mosolygósra?
– Igen, a mosolygósra. Könnyű volt elképzelni?
– Nem volt nehéz – vonta meg a vállát Kiri.
– Ezzel a könyvvel és a benne lévő szavakkal egész világokat tudsz majd elképzelni!
Kiri nem értette Bomot. Minek elképzelni a világokat? De nem akart butaságot kérdezni, anyukája azt is megmondta, hogy ne kérdezgessen butaságokat. Egy ilyen nagy tudóst csak fárasztanak az ilyen kis gyerekek hasztalan kérdései. Mégsem tudta megállni.
– Nem elég a pöttyöket elképzelni?
– Eleinte elég – bólogatott Bom, de aztán több is kell majd. Például ennek a történetnek itt a könyvben nagy szüksége van rád, nélküled ugyanis nem bír létezni.
Kiri megrebbentette a szárnyát. Most éppen Bom beszélt butaságokat. Anyu mondta, hogy nem szabad repkedni, nem szabad hangoskodni, de nem mondta mit kell csinálni, ha a nagy tudós beszél majd butaságokat.
– Nem létezik a történet?
– Dehogynem, a történet létezik, de ahogy te látod majd, úgy nem látja senki más. Olyan, mint a világunk. Sokan élünk benne, de senki sem láthatja olyannak, mint te.
– Senki?
– Senki! Ahogy te látod, az egyedül a tiéd. Ezért ennek a világnak nagy szüksége van rád. Rád és fantáziádra.
– A pöttyökre?
– Először azokra, aztán…
– A mosolyokra?
– Nagyon okos vagy!
Kiri elégedetten dőlt hátra és az anyukájára gondolt. Meg az epres kiflire is. A világnak nagy szüksége van az epres kiflire.
– Nagyon jó az a kifli – mosolygott Bom, mire Kiri elcsodálkozott.
– Te gondolatolvasó vagy?
– Dehogy! Én csak sejtettem, hogy erre gondolsz. Sok embert tanítottam már és minél több embert ismersz, annál kevesebb különbséget látsz köztük. Mindenki más, de mégis mindenki hasonló is egyszerre.
– Mi is mások vagyunk.
– De még mennyire! – nevetett Bom.
– Mégis hasonlítunk?
– Mindenki mindenkire.
Kiri felült és kikapta Bom kezéből a csíkos könyvet. Ha úgy hasonlítanak egymásra, gondolta, akkor neki is el kell olvasnia ezt a sok poros könyvet! A tudós közelebb hajolt és megfordította a kezében, hogy a hátulján lévő írást észrevegye.
– Kezd ezzel – tanácsolta, – de csak miután megetted az epres kiflit.
Kiri azonnal felröppent és már látta is, amit Bom. Anyukája átért a hídon és közeledett a Fenyő-lakhoz. Melléhez szorította a könyvet és kisuhant az ablakon.
Aztán visszasuhant, levert néhány ólomkatonát és egy megbarnult levelet a polcról, majd elköszönt, mert anyukája a lelkére kötötte, hogy mindig köszönjön. Ne tűnjön miatta az egész család neveletlennek.

Szerkesztette: Németh Eszter



 

2022. március 25., péntek

Értékelem, hogy élek - Interjú Brezovai Gáborral

Körmöczi-Kiván Péter interjúja

Brezovai Gábor a barátom és hálás vagyok neki. Gyakorlati módszerével meg tudtam menteni az életem és ezáltal visszataláltam az íráshoz is. Gábor sikeres vezetőként több évtizedet töltött el a pénzügyi szakmában, majd felismerte, hogy mélyponton van az élete, ezért változtatott. Így talált rá valódi hivatására, az emberekkel való foglalkozásra.



Mi az, amit szeretsz magadban?
Szeretem az érzékenységemet. Szeretem, hogy sikerült elérnem egy olyan életet, amire mindig is vágytam. Szeretni tudom az embereket, végtelen türelemmel. 

Az emberek képesek anélkül megváltozni, hogy megmondanád nekik a titkos receptet?
Hosszú évekig azt gondoltam, hogy az embereket meg tudom változtatni, és közben nem vettem észre, hogy az én életem nem tartott sehol. Klasszikus eset. Vizet prédikál és bort iszik. Rá kellett jönnöm, hogy először a saját életemet kell a saját módszereimmel megváltoztatni, és csak utána kezdhetem átadni a tudást.

Volt olyan időszak, amikor még nem tudtál az értékeidről?
A pénzügyi szakmában nagyon sikeres voltam. Akkor azt hittem, hogy az az igazi érték, amikor sok pénzt tudok csinálni, és ki tudok tűnni az emberek közül. A tanítás részét nagyon élveztem, de az állandó hajtás és megfelelés kiégetett. Amikor a kislányom megszületett, rájöttem, hogy nem lehetek az az ember, aki a születése előtt voltam. Vesztesnek éreztem magam. Úgy döntöttem, ha vállalok egy leánygyermeket, akkor nincs jogom olyan férfinak lenni, mint amilyet nem akarnék neki férjéül. Ez adta az erőt, hogy megváltoztassam az életemet. 

Mivel kezdted a változást? 
Az első volt a test. Kilencven kiló voltam, zsírban. Elkezdtem a táplálkozásomon változtatni. Újra elkezdtem intenzíven sportolni. Önbizalmat adott, ahogy a testem kezdett átalakulni. 
A második volt az érzelem. A feleségemmel jó barátok voltunk, megértettük egymást. Tizenöt év alatt mindössze kétszer veszekedtünk. Mégis rá kellett jönnünk, hogy nem vagyunk boldogok. A sors úgy hozta, hogy amikor éppen kezdett jóvá válni a kapcsolatunk, akkor bekopogtatott egy fiatalember, akivel rájött a volt feleségem, hogy ők igazi pár. Én ezzel úgy voltam, hogy akkor megfigyelem, tényleg azok–e, és félreállok. Azóta én is megtaláltam a társamat, akivel közel hét éve együtt élünk.
A harmadik változás volt az üzleti élet. Öt éve dőlt el, hogy tanító vagyok. Teljes egészében felszámoltam az addigi életemet. A cégemet, illetve amit huszonhat évig csináltam, egyik pillanatról a másikra abbahagytam. Nem mondom, hogy könnyű volt a váltás, de a legjobb döntés volt, amit a párom sugallatának köszönhetek. Az első év nehéz volt, de a párom mellettem volt, végig mindenben segített, elviselte a nehézségeket. Most egyre több a tanítvány, egyre több embernek tudok segíteni a fizikai testét rendbe rakni. Csodálatosan alakul az életünk.

A változás közben hogyan kezelted a félelmeidet?
Azt gondoltam, hogy oké, akkor most a következő egy évet én erre fölteszem, és megnézem, hogy tényleg ez az én életem, vagy sem. Elkezdtem csinálni anélkül, hogy különösebb bevételeim lettek volna. Szépen, türelmesen, lassan kezdtem el építeni. Hónapról hónapra két-három ember jött tréningre. Utána négy-öt, nyolc-tíz. De ragaszkodtam ahhoz, hogy semmilyen marketinget nem folytattam. Azt mondtam, hogyha jó, amit csinálok, ha az életem érték, és ezt átadhatom másoknak, és ők is tudnak változtatni az életükön, akkor ez őrajtuk is látszani fog, és mások majd kérdezni fognak tőlük. Így is lett. Azóta sem végzek semmilyen marketing tevékenységet, mert akiknek dolguk van a másikkal, azok megtalálják egymást. 
 
Innentől kezdve már csak hátra kell dőlnöd? 
Nincs olyan, hogy készen vagyunk. Mindig van hova fejlődni. Ha hátra dőlünk, akkor elkezd az életünk hanyatlani. Emellett meg kell tanulnunk élvezni a változást. Amikor elmész egy koncertre, akkor nem a koncert végét várod. Ha az életed folyamatát élvezed, akkor nincs olyan, hogy céltól célig haladva öregszel és egyszer csak elfogysz, hanem egész életedben úgymond koncerten tudunk lenni. Nem arról szól az élet, hogy elérsz egy jó kocsit, egy új házat, egy utazást, de közben gürizni, szenvedni kell. Ha kínlódás az életed, akkor nem fogod élvezni a célok elérését. 

Úgy érzem, ezt tapasztalatból mondod.
Igen. Sőt, néha még most is beleszaladok ebbe. A szemeim kissé fáradtak, és a napokban nem értettem, hogy mi van velem. Aztán rájöttem a párom segítségével, hogy reggeltől estig coaching, kezelés, hétvégén tréning, és feltettem magamnak a kérdést, hogy „oké, haver, te hol vagy? Lehet, hogy egy kicsit le kéne ereszteni?” Ez nem probléma, mert ember vagyok, a saját utamon haladok. Ugyanúgy nekem is tanulnom, fejlődnöm kell folyamatosan.

Fel tudod vállalni a hibáidat, az emberi érzelmeidet bárki előtt?
Nincs mit szégyellni. Ha vállalom magam, és meg merem mutatni magam, akkor olyan emberek fognak körbevenni, akik nem akarnak megváltoztatni, nincsenek elvárásaik velem szemben, hanem úgy vagyok jó nekik, ahogy vagyok. És ők meg nekem úgy jók, ahogy vannak. Elfogadhatjuk az embereket olyannak, amilyenek.

Te hogyan definiálnád a sikert?
Sikeresnek érzem magam, mert azt csinálom, amit szeretek, és az eredmények azt mutatják, hogy jól is csinálom. Nem mindenkinek van igénye Rolls Royce-ra és csillogásra. Pár éve találkoztam egy sikeres emberrel. Egyszerű, tiszta cigány pásztorember vezetett egy kb. százötven magyar szürkéből álló gulyát. Döbbenetes látvány volt, ahogy jöttek szembe. Végre láttam egy olyan embert, aki a helyén van, aki élvezi a természet közelségét, a munkáját. Na, ez boldogság, a teljesség. Nem az a célom, hogy minden tanítványom milliárdos legyen, hanem az, hogy aki a tréningjeimre jár, megtalálja saját magát. Aki ő.

Meséltél arról, hogy tanítani nem lehet, csak tanulni. Akkor a szülőknek és pedagógusoknak mi a legfontosabb tennivalójuk a gyerekekkel kapcsolatban?
A legfontosabb, hogy azt az életet éljék, amilyet szeretnének, hogy a gyerekeik, tanítványaik is éljenek. Arra figyeljenek, hogy a saját életük legyen boldog és teljes. Ne áldozatai legyenek a hivatásuknak. Sok olyan tanítót látok, aki annyira akar tanítani, hogy közben nem veszi észre, a saját életében nem boldog. Nem szereti az életét, és ez óhatatlanul benne lesz a tanításban. Nem mindegy, hogy a gyerekek hogyan emlékeznek rád. Hálával, szeretettel? Olyan tapasztalatot adsz nekik, amely erkölcsi normát ad a saját életükhöz? Egy gyermek a saját értékességét abban fogja mérni, ahogy a szülei, tanárai bánnak vele. Ha egy nehezebben kezelhető gyereket mindenki csak bánt, akkor ő értéktelennek fogja magát gondolni, és az egész életét ez az értéktelenség fogja áthatni.

Vannak olyan univerzális értékek, amelyek minden emberben benne vannak?
A szeretet, a szeretetre való igény minden emberben ott van. Akármilyen furcsán hangzik, nincs rossz ember. Ha ítélkezünk, akkor magunkat ítéljük meg. Gyerekkoromban nagyon jó képességem volt ahhoz, hogy az emberek gyengéit kihasználjam. Már felnőtt voltam, amikor egy régi barátom azt mondta, hogy Gábor, ez egy nagyon jó üzlet, de a te személyed miatt nem megyek bele, mert olyan szemétláda voltál velem, hogy én veled nem vagyok hajlandó együtt dolgozni. Ez pofon volt, de azóta is hálás vagyok neki, mert így rájöttem, hogy az adottságomat, a kommunikációs készségemet olyan dologra használtam, amivel bántottam másokat.

Az összes pofonért hálás tudsz lenni?
Ha visszagondolok bárkire, aki bántott, maximális hálával gondolok rá, mert minden bántás csak az én gondolkodásmódom hibáira világított rá. Nem volt könnyű megérteni, hogy ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel. Nem vagyok vallásos, de rájöttem, hogy ha szeretettel gondolok azokra az emberekre, akik engem bántottak, akkora a bántusukból eredő tapasztalatot a magam javára fordíthatom. Ez a tanulás. Olyan helyzetekbe hoztam magam, amelyeknek az eredménye mindig az lett, hogy vesztettem. De ez az én döntésem volt, nem az ő hibájuk. Az életem belőlem indul ki.

Van-e még vágyad?
Egy szép új otthon a párommal, de ez nem egy ilyen életcélszerű dolog. Nincs olyan konkrét életcélom, amit el akarok érni, mert azt az életet élem, amit szeretek. 

A teljes interjú itt nézhető meg:






2022. március 22., kedd

Bertóti Johanna – Hétvári Andrea: Kifordított mese / RÍMDÚDOLÓ 1

A Rímdúdoló Bertóti Johanna ünnepi zenei albuma a tíz éves Író Cimborák verseiből. Johanna már korábban is zenésített meg verseket a Cimborák blogjáról, és úgy gondolta, hogy szép ajándék lenne a tíz éves gyerekirodalmi kör részére, ha kiválasztana a blogról a számára kedves versekből tízet, és megzenésítené őket. A 2022-es év végéig, márciussal kezdődően, minden hónapban egy új dal fog felkerülni Johanna YouTube-csatornájára és a blogra. A videókban egy-egy rajz is szerepel, ezek többnyire azok az illusztrációk, amelyek a blogon az adott verset kísérték az eredeti megjelenéskor. Bertóti Attila animációs rendező készíti a videókat, amelyekben a szöveg az énekkel párhuzamosan olvasható, a rajzok pedig állandó mozgásban vannak. A felvételeket és hangkeverést Fehér Csaba készíti, így a dalok csodás minőségben szólalhatnak meg.
Íme tehát az első meglepetésdal, Hétvári Andrea Kifordított mese című versének megzenésítése. Az illusztráció Tuza Edit munkája.
Köszönjük, ha hallgatjátok a dalt, és megosztjátok másokkal is.

2022. március 20., vasárnap

Kerek 10

Kedves Olvasók!

Egy tíz éves nagyot akar és nagyon álmodik, és annyi, de annyi ötlete meg terve van! Így vagyunk ezzel mi is. Bizony, tíz éves lett az Író Cimborák alkotóműhely. Az oldalon egyszerre több téma is fut, amelyeket sok szeretettel és lelkesedéssel készítenek elő a szerkesztőink. Mielőtt megint belefogunk valami újba, szeretnénk egyértelműsíteni, milyen tartalmakat várhattok a következőkben.

Milliószín ég - Takács Eszter fotója


Író Cimbora villáminterjúk

Január 22 óta kétheti rendszerességgel közlünk interjúkat a közösség alkotóival. Az alkotók nemcsak a kérdésekre válaszolnak, hanem felidézik a blogon megjelent legkedvesebb saját és más alkotótól származó írásukat. Eddig Dávid Ádám, Mészöly Ágnes, Nyulász Péter, Majoros Nóra és Turbuly Lilla válaszait és kedvenc bejegyzéseit olvashattátok. Az interjúsorozat a továbbiakban is folytatódni fog, kövessétek a bejegyzéseket, és ismerjétek meg jobban az alkotókat!

Rímdúdoló. Bertóti Johanna dalai az Író Cimborák versei alapján

A Rímdúdoló egy ünnepi zenei album a tíz éves Író Cimborák verseiből. Bertóti Johanna már korábban is zenésített meg verseket a Cimborák blogjáról, ezúttal egy egész albummal készül. A 2022-es év végéig minden hónapban egy új dal fog felkerülni Johanna YouTube-csatornájára és a blogra. Az első meglepetésdal március 22-én érkezik.

Mi a csoda… rajzpályázat

Rajzpályázatot hirdettünk 18 éven aluliak számára. A kiírást ide kattintva olvashatjátok. A rajzokhoz készülő szövegeket május elejétől fogjuk közzétenni.

Milliószín ég alatt – egész éven átívelő téma

Születésnapunk alkalmából nemcsak az alkotóműhelyünk gazdagságát, hanem az emberi sokféleséget is ünnepeljük. Cimboráink interjúkat készítettek olyan emberekkel, akik számukra iránymutatók, érdekesek. Az interjúkat megosztottuk alkotóinkkal, akik gyerek- és ifjúsági irodalmi alkotásokkal reflektálnak az interjúkban elhangzott gondolatokra. Így egy kicsit bepillantást nyerhettek a kulisszák mögé, mert nyomon követhetitek, hogy egy-egy gondolat hogyan formálódik irodalmi alkotássá és képpé. Az első interjú készítője Körmöczi-Kriván Péter, az interjú címe pedig: 

Értékelem, hogy élek

Az interjú főszereplője Brezovai Gábor, aki mellett bár milliárdok mentek el pénzügyi vezetőként, mégis érzelmi és testi csőd villogott a feje felett. Gábornak most már gyakorlatban is boldog az élete, mert lépett a megfelelő irányba. Önmaga irányába. A vele készült interjút március 26-án osztjuk meg a blogon, az interjúhoz készült meséket és illusztrációkat pedig március 28-tól mutatjuk be.

Szeretettel várjuk észrevételeiteket, véleményeteket a blogon, Facebook-oldalunkon vagy e-mailben az iro.cimborak@gmail.com e-mail címre.

Az Író Cimborák csapata

2022. március 19., szombat

Lilla kedvencei: Apu, te! – Bóbitaszárnyak

 

Turbuly Lilla: Apu, te!

 

Apu, te!
Hallod-e?
Hallod ott, ahova mentél?
Nincs mobilod, hogy jelezzél?
Vagy a tölt
őt hagytad hátra?
Térerő nincs más világba?
Nem moccanok akkor innen,
szemem tartom a kilincsen,
fülelek, hogy te nevetsz-e
nagyon távol, vagy egy lepke
szárnya csapkod,
szólok addig én magamhoz,
mesét mondok, nem egészen…
csak ahogyan én emlékszem…

Volt egy apu, nem volt bajsza,
se szakálla, csak kedves arca.
Morgott, ha kertjére rontott
egy-két túlbuzgó vakondok,
de nem öntött sose ürgét,
nem is látott ilyen fürgét
kiskorába’ se, hisz tudható:
az ürge nem panellakó.
De amikor kertje lett,
folyton ásott, ültetett.
Körülötte keltem, jártam,
letapostam, kapirgáltam,
nem szidott meg mégse engem,
meséjében ürge lettem.   

Volt egy apu, csöndes, vékony,
fogyó holdból holdemléknyom.
Hívom mégis, hallja, hátha,
van térer
ő a másvilágba.


(c) Pernyész Dóra

2022. március 18., péntek

Keresztbe-kasul – villáminterjú Turbuly Lillával

 

„Minket keresztbe-kasul hálóznak a szakmai és szakmán túli barátságok”

 

Fotó: Kopecskó János


Hogyan lettél Cimbora?

Még az indulás évében, 2012-ben kaptam Simon Réka Zsuzsannától egy levelet, amelyben írást kért tőlem. Bár akkorra már megjelent két gyerekeknek szóló kötetem, még eléggé kezdő voltam a gyerekirodalomban. Rékával nem ismertük egymást, és azóta sem kérdeztem meg tőle, hogyan jutottam eszébe. Mindenesetre megnéztem az oldalt, és örömmel csatlakoztam. Az első mesém Csattról, a télire itthon maradt gólyáról szólt. Varga Zsófi készített hozzá illusztrációt, akit szintén nem ismertem, de – hála az Író Cimboráknak – azóta olyan jó ismeretségbe kerültünk, hogy tőle kértem képet a felnőtt novelláskötetem borítójára, és nyitottam már meg kiállítását is a képeihez készült versekkel.

Mi az a tíz szó, ami először eszedbe jut, ha meghallod a szót „Író Cimborák”?

közösség, barátok, játék, feladat, Miklya Zsolt, Bódi Kati, szerkesztés, hajnali levelek, képvadászat, írótábor

Melyik projekt volt a kedvenced? Melyiket tartod a legeredményesebbnek?

Kettő is van: a Hét határon, amelyben külföldi illusztrátorok képeihez írtunk mesét, és lett belőle egy kiállítás is, és az Otthonmesék. Esztétikai szempontból az első, társadalmi szempontból a második volt fontos, hiszen utóbbival az Utcáról Lakásba Egyesületnek gyűjtöttünk pénzt a műveink árverésre bocsátásával.

Mi az, ami szerinted a legnagyobb érték a cimboraságban?

Az, hogy az alapvetően magányos írói léthez hozzáadja a közösséghez tartozás tudatát. Nagy szó ma az is, hogy ez egy segítő, együttműködő közeg, a társadalmi megosztottságnak itt nyoma sincs.

2022. március 12., szombat

Nóra kedvence: Kitárulnak a szárnyak

 

Illusztráció: Bódi Kati


Kiss Lehel: Kitárulnak a szárnyak

Áldassék az Isten!
Áldassék az Isten!
Alatta trónus, szentséggel övezve, igazsággal rakva,
trónusa alatt a végtelen ég,
az égen nagy kerék forog: a fényes Nap,
a Nap alatt néma felh
őnyájak isznak, legelésznek,
alattuk muzsik
ál a szél,
a sz
élben, mint szikla, áll a jurtánk,
alatta temet
ő mindenütt, temető
állatoké, embereké, álmoké, lerágott csontoké
jajsz
ókkal övezve, könnyekkel rakva,
a csontokon puszta f
öld,
a földön négy patkó,
a patkókon szilaj, szürke ló,
a lovon rongyos sz
őnyeg,
a sz
őnyegen apám,
ap
ámon kesztyű,
a keszty
űn komor sas,
a sas szem
én bőrsapka,
ami ha leker
ül, kitárulnak a szárnyak,
mintha a v
égtelen égbe, az Isten elébe
De jaj, kisny
úllal fog visszaszállni!
Jaj, kisnyúllal fog visszaszállni!

2022. március 11., péntek

Nóra kedvence: Az utolsó orrszarvú


Az állatkertben jártam, és meglátogattam az orrszarvút. A kifutó kerítését egy szakaszon méretes fatörzsekből építették. A fatörzsek közötti résen simán ki-be járkálhatott akár egy kacsa is, de az orrszarvú nehezen fért volna ki. Viszont vakarófának valószínűleg kedvére volt ez az elrendezés. Az orrszarvú nekidölleszkedett a kerítésnek, a látogatók pedig résen keresztül vakargatták a hátát. Olyan a tapintása, mint az érdes fakéregnek, mégis benyomható, mintha vízzel lenne töltve. Amióta megtapogattam, egy kicsit én is orrszarvú lettem. Sokkal menőbb, mint az egyszarvú!


(c) Levente Dorka


Majoros Nóra: Az utolsó orrszarvú

 

Repülőgépen utaztam Kairó és Róma között. Egy kisfiú ült mellettem, Gaddielnek hívták. Valahonnan Nyugat-Afrikából jött, teljesen egyedül. Kezében egy felfújhatós repülőt szorongatott, a légitársaság ajándékát, és az ebéd mellé dupla süteményt kapott. Azt mondta, a római pápához megy, mert el akar neki mesélni egy történetet, amit senki sem hisz el. Gaddiel úgy gondolta, a pápa már biztosan hozzáedződött a csodákhoz. Nagyon izgult, mert csak kicsit beszélt angolul, és megkért, hogy segítsek neki szépen megfogalmazni a történetét.

Elmondta, hogy a faluja a szavannán, egy domb tövében fekszik. A domb túloldalán sokféle vadállat él, még egy orrszarvú is. A falusiak sokszor hallanak éjszaka fegyverropogást, és hajnalban, amikor vízért mennek a kúthoz, megfigyelik, melyik állat hiányzik. Ha a gazellák vagy a zebracsorda nyugtalan, akkor tudják, hogy a fehér vadászok mulattak éjszaka. Ilyenkor elénekelnek egy dalt, hogy az állatok szelleme megbékéljen azzal, hogy csak mulatságból haltak meg. Ha oroszlán vagy elefánt hiányzik, akkor egész nap énekelnek, hogy mérges szellemük megkímélje a falut.

Volt egy ember, Gaddiel szerint erős és nagyfülű, aki gyakran ólálkodott a falu közelében. A városból hozott kólát meg egy rádiót. Gaddiel titokban követte, és rájött, hogy az orrszarvút figyeli. Elmondta a falu vezetőjének, hogy szerinte a férfi orvvadász, de az inkább az idegennek hitt a kóla meg a rádió miatt. Gaddiel beszélt a vadőrrel is. A vadőr odament az idegenhez, aki adott neki egy üveg italt. Varázsital lehetett, mert az idegen és a vadőr az egész délutánt együtt töltötte, mintha régi barátok lennének.

Gaddiel megvárta, míg beesteledik, aztán kisont a faluból. Amikor az orrszarvú közelébe ért, énekelni kezdett. Az orrszarvú futva, fújtatva közeledett. Gaddiel félt a hatalmas állattól, mégsem hagyta abba az éneklést. Amikor az orrszarvú egészen közel ért hozzá, hirtelen megállt. A szarva majdnem hozzáért a fiú melléhez.

− El kell tűnnöd innen, mert meg fognak ölni – mondta Gaddiel és megsimogatta az állat szarvát.

Hirtelen zajt hallott a távolból, és megismerte az idegen lépteit.

− Menj el! A vadász meg akar ölni! − mondta a kisfiú még egyszer, de az orrszarvú nem mozdult.

Az idegen közeledett. Halk kattanás hallatszott. A puska!

A kisfiú sírva fakadt, és a könnyei ráfolytak a szarvra. Az orrszarvú fényleni kezdett, és Gaddiel a halvány fényben két szorosan összehajtogatott szárnyat vett észre az oldalán.

A fiú még egyszer próbálkozott:

− Kérlek, menj el!

Felragyogott az orrszarvú szarva, és egy pillanatra elvakította Gaddielt, meg a vadászt is. Gaddiel halk surrogást hallott, ahogy az orrszarvú kibontotta a szárnyait. A vadász közben messziről és vakon tüzelt.

A falubeliek meghallották a lövést. Odaszaladtak, és azt látták, hogy az idegen Gaddielre fogja a puskáját. Az idegent elfogták, megkötözték, és a rendőrség börtönbe zárta. Gaddiel elmondta, mit látott, de nem hitték el, pedig az orrszarvú eltűnt. Eljött a fővadőr a városból, napokig kutatott a szavannán, de nem talált rá. Azt mondta, ebből a fajta orrszarvúból ez volt az utolsó az egész világon. A falubeli vadőr megijedt, hogy az egész kihalt orrszarvú fajta minden szelleme rajta fog bosszút fog állni, ezért inkább elhitte, amit Gaddiel mesélt. A repülőjegyet is ő vette neki.

Az idő elszaladt, és a gép megkezdte a leszállást. Gaddiel ijedten fogta meg a kezem.

− Félsz a landolástól? – kérdeztem.

Attól ijedt meg, hogy még nem segítettem neki szépen megfogalmazni a történetét. Biztosítottam róla, hogy ügyesen mondta, és a pápa biztosan meg fogja érteni. Már leért a kerék a leszállópályára, amikor Gaddiel megkért, hogy írjam meg, amit elmesélt. Elköszönt, én meg beültem az első kávézóba, pedig a reptéren méregdrága a kávé, és megírtam.


Első megjelenés: Az utolsó orrszarvú