2022. március 3., csütörtök

Bertóti Johanna: Mese

 

(c) Kőszeghy Csilla

 

Számítógépemnél ültem.
Csak görgettem életuntan,
hogy az időt jól elüssem.
Pedig értelmetlen, tudtam.

Nem bírtam leállni mégsem,
peregtek a képek, szavak,
üres tekintettel néztem,
a képpontok hogy siklanak.

Hömpölyögve folyt sok adat,
mintha csapból ömlött volna.
Hagytam, mossák át agyamat,
mint kinek nincs semmi dolga.

De egyszercsak zajt hallottam.
Először meg sem rezzentem,
görgettem tovább unottan,
ültem megkukulva, csendben.

Ám a zaj mind fokozódott,
zavart a semmittevésben...
„Mire véljem ezt a dolgot?” –
futott át agyamon éppen,

mikor már a polcnál álltam,
és az állam majd leesett!
Csak néztem sápadtra váltan,
megdöbbentett ez az eset.

Hogy mit láttam, máris mondom,
(drága dolog bíz az idő).
A sarokban, ott a polcon
volt lárma és volt hajcihő.

A Grimm-mesés kötetemnek
tárva-nyitva borítója,
és a könyvből jövögettek
kicsiny figurák a polcra.

Zúgolódtak és zajongtak
a parányi mesehősök –
egy egész mesehősosztag...
Egy óriás volt a főnök.

És ott volt még Hófehérke,
a hét törpe, a mostoha,
békakirály, egy egérke,
ilyet még nem láttam soha!

Csipkerózsika, Piroska,
a nagymama meg a vadász,
a kis Gyurika s Boriska,
Csimás Kandúr és a halász...

– Ti meg hova igyekeztek? –
kérdeztem, és jött a válasz:
– Tovább itt nem ülünk veszteg!
(ez a válasz, hű, de száraz...)

Majd folytatták: – Le nem vetted
évek óta olvasásra
ezt a könyvet, nem volt kedved.
Így aztán viszontlátásra!

– Várjatok, ne menjetek el!
– Késő most már sajnálkozni!
Nincsen kiút, bármit teszel...
Nem tudsz minket visszahozni.

– Nem lehetne feloldani?
Kell lennie megoldásnak!
– Igen, lenne itt valami,
s lehet, sikerülne – másnak.

– Ki vele hát, ez a beszéd!
– Rendben, bár nincsen esélyed.
Hogyha elmondasz egy mesét,
maradunk, s célod eléred.

– Jó, sőt, egyenesen remek!
Örülök, hogy van még remény.
Nyissátok ki a fületek!
Ez a mese az én mesém:

Számítógépemnél ültem.
Csak görgettem életuntan,
hogy az időt jól elüssem.
Pedig értelmetlen, tudtam.

Nem bírtam leállni mégsem,
peregtek a képek, szavak,
üres tekintettel néztem,
a képpontok hogy siklanak.

(...)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése