Nattán-Angeli Nóra - Ebben a házban élt

(c)Demény Andrea

Ebben a házban élt a Magas Cé. Gazdája a zongorából csalogatta elő minden nap. Onnan szállt, lebegett fölfelé egyre magasabbra. Ha nem akadt bele a függönybe, akkor kiszárnyalt az utcára is. Olykor a fellegekben járt, máskor pedig megcsiklandozta néhány járókelő fülét, majd elillant, mint a teagőz.

 Ebben a házban élt a Jóéjszakát Puszi. Egész nap szunyókált, a paplan alól még a lábát sem dugta ki. Estefelé tért magához, és szárnyakat bontott. Körözött, zümmögött, bejárt minden homlokot, fejbúbot, orcát, hol itt csattant, hol ott huppant. E szakadatlan föl és alában, ide-odában végül már forgott a világ szegény Jóéjszakát Puszival. Visszaszállingózott a vackára, és nyomban elaludt.

Ebben a házban élt a Pöttyös Bögre. Fénykorában piros volt, de mostanra kifakult. Folyton régi nyarak illata kavarodott fel benne, amikor a ház még megtelt gyerekekkel. A bögre apró kezek közt járt az asztalon, vagy nagy, meleg tenyerekben durmolt. Azóta az ajtót a huzat is alig rezegtette, a házba már tévedésből se csöngettek be. A szobában még a légy sem röpködött, és az ágyi poloska is elköltözött. Csend volt. Csak a teáskanna csuklott, vagy egy porcica nyávogott. Egy délelőtt Pöttyös halált megvető bátorsággal a földre ugrott. Hátizsákjába csak a legszükségesebbeket dobta be, fogkefét, fogkrémet, ilyesmit. Az udvaron még fölvett egy öreg diót, és a kapu felé indult.

Ebben a házban élt az Üres Oldal. Élt, éldegélt egy sűrű könyv kellős közepén. Mindig gyorsan átlapozták, nem vettek róla tudomást. Egy napon Üres Oldal fogta magát, kihullott, és egészen a konyháig szaltózott. Feltett főni három strófát, beleaprított egy marék rímet, belekevert néhány szóképet. Megbolondította egy kis ritmussal, majd félkemény alliterációt reszelt bele, azzal készen is lett. Kész Költemény, gondolta büszkén.

 Ebben a házban élt a Füles Fotel. Tágas volt, kék és bársony. A gyerekszobában az ágy mellett strázsált. Várta a belebújást, a fejen állást, a civakodást, a zokogást, a meseolvasást. Kívülről fújta Weöres Sándort, titkokat őrzött a 2/a-ról, és a lakókkal együtt dúdolta este, hogy Alszik Velence. Egyszer azonban Füles Fotel meghűlt. Nem tudni, hogy egy hosszan tartó szellőztetés vagy az éjszaka rajta felejtett vizes törölköző okozta-e, esetleg a gyerekek cipelték haza a vírust az óvodából, iskolából. A fotel hapcizott, és a füle bizony sajgott. A család aggódva figyelte. Füleire sapkát adtak, lábaira zoknit húztak. Mivel Füles állapota nem javult, felkeresték vele Doktor Bútort, aki meghallgatott és meggyógyított mindenféle bútorzatot. Volt nála törött lábú asztal, foghíjas fogas, horpadt hátú komód, álmatlanságban szenvedő éjjeliszekrény. Ott ült az egész garnitúra a kandallónál, melegedtek, beszélgettek. Doktor Bútor közvetlen a kandalló mellé helyezte Fülest. Egy hét múlva a fotel felépülve várta hozzátartozóit. Megköszönték a gondos ápolást, minden jót kívántak a többi lábadozónak, és a fotellel együtt hazamentek.

 Ebben a házban élt a Magas Ég. Pontosabban itt a mamája lakott. Az Ég csak hébe-hóba tért be hozzá, amikor elfáradt abban, hogy folyton a Föld felett feszüljön, és betakarja kékkel a mindent. Hogy mindig nagy legyen, védelmező, és a sötétben is bátor. Hogy felhőit terelgesse, szellőit eregesse, csillagait minden este fényesítse. Olyankor összefogta köpönyege széleit, és zsipp-zsupp, leugrott a Földre. Bekopogott a mamájához, egy tányér mennyei hallevest és arany galuskát evett. A zongorán eljátszotta a Bölcsődalt, majd eltette magát másnapra.