 |
| (c) Schall Eszter |
A
hajlék, ahová fejed hajtod, ha párnád a kabát csücske,
vagy
kedvesed csontos válla. Döccenve bukik előre,
majd
húzod vissza öntudatlan, bábuként ring
és
bólint állad alá, jól esik most
a
hideg ablaküveg is, és az ütemes kattogás.
A
hajlék, ahová megérkezel hosszú vonatút után,
fürge
kezek kedvedért ütnek össze gyors vacsorát,
egy
kis tojás, egy darabka sajt meg egy csésze jó tea,
az
éhes utazónak a maradék jár, meg az idegen ágy.
A
hajlék, ahová igyekszel a vonatúton, ha kedvesed
az
ablaküvegen át kiles, esőt bámul, elmosódott, hideg
panorámát,
várva a vacsorát, valahol, nemsoká.
Ketten
utaztok, érkeztek, mindig csak ketten,
hajlékotok
a kezeitekben.
A
vonat pedig robog tovább.
 |
| (c) Schall Eszter |
Az én hajlékom
Egy
ágy. Egy kerek asztal. Három könyv. Pöttyös bögrében a teám.
Buksi
kutya lábamnál pihen, fekete szeme figyeli, ki merre jár.
 |
| (c)Schall Eszter |
Hegytetőn
A
hegytetőn állt egy rozzant házikó.
Belepte
a hó, majdnem átbukott a küszöbön.
Bübüvel
arra sétáltunk a délelőttökön, és
próbáltam
kitalálni, miért üres.
Azt
hiszem, senkié volt a házikó. Gondoltam
egy
bátor reggelen, bekukkantok. Meglesem, kié a hajlék?
Bübüvel
bekopogtunk a rozzant deszkaajtón, és
vártunk
csendesen.
Mintha
moccant volna valaki odabent,
de
lehet, hogy csak én gondoltam, itt is akad élet.
Bübü,
menjünk inkább, ő vidáman nézett vissza rám,
valljuk
be: féltem bemerészkedni a huzatos ajtón.
Lehet,
Isten lakott a hegytetőn. Neki is jár egy hajlék.
A
hó átbukott a küszöbön, bátran bemerészkedett,
Isten
talán hóembert készít belőle,
de
ezt csak úgy kitaláltam. Bübünek meséltem hazafelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése