Egy isztriai
kisvendéglő nyári teraszán, kockás abroszon a fejfájós minőségű borospohár. Gorcsev
Iván végül nem szólt semmit, Vanek úrra gondolt, aki biztosan megjegyezte volna
a dolgot.
Vanek úrra, aki
fejét csóválva közölte volna, hogy a szeretet bármilyen fajtája magányossá tesz
és hogy az isztriai kisvendéglő kék-fehér kockás abrosza, a többi asztalnál ülő
vendégek vélt társadalmi státusza igazán nem egy Gorcsev Ivánhoz való.
De Vanek úr nem
volt jelen, csak Iván gondolataiban, ahonnan ki is ebrudalta rövid úton,
bár ezúttal ez a gondolatmenet meglátszott az arcán is. De Gorcsev a vele
szemben ülőt tanulmányozta inkább, aki viszont enyén félrebiccentett fejjel a
másik kockás terítős asztalnál ülők beszélgetését hallgatta, és halkan
fordított Gorcsevnek.
A lány a
copfjaival és a tengerzöld szemeivel ugyanis értette és beszélte is a különös
nyelvet, amit a másik asztalnál ülők. Így van ez kérem, ha az ember kimozdul a
sivatagi komfortzónájából (nem, Gorcsevnek tulajdonképpen nem a sivatag volt a
komfortzónája) és a megszokott párizsi környezet helyett egy isztriai kisvárosban
találja magát. Még akkor is így van, ha a lány (a copfjaival és a tengerkék
szemével) tulajdonképen sokkal jobban passzolt volna a párizsi környezetbe.
Eltekitve attól az apróságtól, hogy Gorcsev Iván nem beszélt franciául, Vanek
úr sem, de ez Vanek urat a legkevésbé sem zavarta volna.
Egyébként a lány
(a copfjaival meg a tengerszín szemével) igazából Gorcsevre figyelt. Így van ez
kérem a nőkkel, mondta volna bármelyik legionárius, bár a kockás terítőtől csak
Sába érzékenyült volna el, a régi balatoni nyarakra emlékezve. De Sába nem volt
jelen (igazolt hiányzás!), így a lány érzékenyült el, mert ő is a balatoni
nyarakra...
Pont a balatoni
nyarak miatt, meg mert fázott, kezdett odafigyelni a honfitársai beszélgetésére
is. Meg mert pontosan érzékelte, hogy Gorcsev a pocsék bor dacára
tulajdonképpen kifejezetten elégedett, így hát fordítással terelte el a
gondolatait a folyton előbukkan Vanek úrról, akit ő tulajdonképpen sokkal
jobban ismert, mint Gorcsev.
Az öregurak semmi
érdekesről nem beszélgettek, csak hajókról, szelekről és vitorlás dolgokról.
Aztán valahogy a fűtésre terelődött a szó, a búbos kemencékre és a
cserépkályhára. A lány (a copfjaival meg a tengerszín szemével) fordított és
Gorcsevvel elúszott a kockás abrosz.Talán a bor, gondolta. Vagy a copfok,
Gorcsev élt-halt a copfokért, így van ez kérem a férfiakkal.
Iván szeme elöl
eltűnt a kisvendéglő, a kockás abrosz, nem hallotta az öregurakat, talán a
copfokat sem látta már, csak a végtelen kékséget és a mögötte rejlő briliáns
elmét, amelyben ő, Gorcsev Iván testet öltött, hogy a halhatatlanság útjára
léphessen.
–
„Jenő,
figyeljen kérem, Jenő... Min gondolkodik már megint, maga Gonosz?! Maga, maga...”
De Rejtő Jenő nem
volt jelen, csak a lány gondolataiban, aki nem hessegette el őket, hanem
mosolyogni kezdett. Nézte a kisvendéglő kék-fehér kockás abroszát, a
piros-fehér kockás balatoni terítőkre gondolt, meg arra, hogy vajon Jenő is
ugyanezt érezte-e a kockás abroszok láttán. Nézte Gorcsevet, de már nem látta,
összefolyt a szeme előtt a múlt, jelen jövő. Valódi és fiktív alakok sorjáztak
és nem tudta ébren van-e vagy álmodik. Sem Gorcsev, sem a nyelv nem jelentett
már kapaszkodót, vajon Jenőnek jelentett-e. Vajon tudta-e, legalább Sábának
értenie kellett, bizonyos dolgokat csak akkor hisz el az ember, ha az
anyanyelvén hallja.
Vagy még akkor sem.
Felálltak az isztriai kisvendéglő kockás abroszú asztala
mellől, Gorcsev Iván és a lány (a tengerszín szemével és copfjaival), utóbbi
odalépett a honfitársaihoz:
–
Bocsánat a zavarásért, megkérdezhetem honnan
jöttek? – a legtöbbet beszélő öregúr megrökönyödve bámulta a copfost.
– Magyarországról – felelte némileg
megbotránkozva. A két székkel odébb ülő bácsi azonban vidáman elmosolyodott. –
Győrből.
– Köszönöm, akkor tévedtem. További szép estét!
A copfos intett a pincérnek, hogy nem kéri a visszajárót, Gorcsev
ujjaiba fonta a saját ujjait és a nagyvonalúságától meglepett pincér apró kis
meghajlásán somolyogva kisétált az isztriai éjszakába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése