Kertész Edina: Az ötödik

Kertész Edina meséit egyszerre felismerni sajátos humoráról és csipetnyi keserűségéről. Ő fogta kézen Borit, és vezette be az erdőbe, és megajándékozta egy különös találkozóval. A kirándulásban melléjük szegődött Kürti Andrea, számtalan, szép, izgalmas illusztráció alkotója. 

Kürti Andrea illusztrációja

Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap. Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár ajándékokkal, ő meg azt sem tudta pontosan, mikor is jött a világra.

Aztán egy zúzmarás hajnalon – január hó huszonkettedik napján – Bori kipattant az ágyból, és ahogy felöltözött, a lába ellenállhatatlan erővel vinni kezdte az erdei út felé. A kis Rímkóci érezte, hogy vár rá valahol a világ eldugott pontján egy cimbora, aki enyhíteni tudná a magányát, és talán a születésnapjáról sem feledkezne meg.

Interjú Rét Vikivel

Piros Toll indiánnévre hallgató, szeretett szövegcincánk a Hét határon Nemzetközi Meseprojekt kapcsán dolgozott először az Író Cimborákkal, és utána Németh Eszter ki is faggatta a tapasztalatairól. Azóta is óvja, gondozza a szövegeinket, nyesegeti a vadhajtásainkat, terelgeti áradó folyóinkat, vagyis vadőr, gátőr, testőr és még műfordító is. Bori kérdéseire ma Rét Viki válaszol.

Rímkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?

Piros Toll: Simon Réka könyvmutatványos-társam kért meg három évvel ezelőtt, hogy szerkesszem a Hét határon nemzetközi meseprojekt szövegeit. Irtó izgalmas és klassz munka volt, aminek során rögtön vagy harmincöt szerzővel dolgoztam együtt egészen rövid idő alatt. Mély víz volt, lubickoltam benne.

R.B.: Mit jelent számodra, hogy az IC tagja vagy?

P.T.: Igazából csak tiszteletbeli tag vagyok, mivel nem vagyok író. Hobbit jelent, mert tök jó olvasgatni meg néha szerkeszteni, munkát jelent, mert lett már belőle az is, és barátságot jelent, mert itt vannak a cimboráim.

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?

P.T.: Naná, hogy a Hét határon volt a kedvencem. A tényleg hét határból érkező illusztrátorok, a kép ihlette szövegek -- hihetetlenül sokszínű volt az egész. De az olyan gyűjteményeket is szívesen olvasom, amikben nagyobb a szabadság, ahol mindenki a saját, legotthonosabb műfajában ír. Tulképp mindegy is, mi a keret, itt a játék a lényeg, és ez benne a legszebb.

Boldog szülinapot, írók, boldog szülinapot, cimborák!

Interjú Kalas Zsuzsával

Mindig csak a bolondozás meg a játék, meg a hiphiphurrá lelkesedés! Mikor lesz már végre valaki komoly?!! Például most, amikor Bori kérdéseire Kalas Zsuzsa válaszol. Persze azért a bolondozás, a játék meg a hiphiphurrá lelkesedés is ott van a válaszokban.

Rímkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?

Kalas Zsuzsa: 2014 őszén a Magyar Gyermekirodalmi Intézet megkeresett, és meghívott egy Nemzetközi Gyermekirodalmi Kongresszusra. Kissé szorongva érkeztem a szekszárdi helyszínre, mivel senkit sem ismertem személyesen. Ott azonban sok kedves cimborát találtam: lettek nagy beszélgetések, kávézások, némi bor, a többi pedig jött magától.

R.B.: Mit jelent számodra a közös munka?

K.Zs: Szabad és kötetlen alkotói közeget, inspirációt, barátságokat

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?

K.Zs.: Személyesen közel állnak hozzám az olyan kísérletező megközelítések amikor nem követjük a megszokott formákat, ahol meglepetés minden fordulat, a további fejlemény pedig örök rejtély, és olvasás közben fogalmam sincs, mi lesz a vége. Sok kedves téma közül kiemelném ezért az Aranyecsetet, ahol több alkotó állított össze egy közös történetet, és nagyon inspiratív volt számomra a Simon Réka által szerkesztett Hét határon Nemzetközi Meseprojekt is, ahol szabadon választott illusztrációkra kellett történetet írnunk. Érdekesnek és izgalmasnak tartok minden olyan témát, ahol elszakadhatunk a megszokott forgatókönyvektől, s mivel itt nem köt a megjelenési kényszer, szabadon lehet tombolni, kipróbálni olyan őrültségeket, amelyekre egy kiadói közegben nemigen van lehetőség.

Gombos Péter: Világlátó Bori

Igazi cimboraközi együttműködés eredménye ez a bejegyzés: Miklya Zsolt kezdte, Gombos Péter folytatta. Az illusztrációkat Majoros Emma, Vincze Luca és Vincze Peti készítette, akiket nagyon szoros rokoni szálak kötnek Majoros Nóra és Rét Viki cimborákhoz, egymáshoz meg igazi cimboraság.

Vincze Peti rajza

Bori lány egyéves korában elindult

a szoba sarkába.

Bori lány kétéves korában megkapta:

vigyázzon magára.

Bori hároméves korában rájött, még

sok mindent nem látott.

Bori már négyéves volt, mikor elindult,

látni a világot.

Bori a városban annyi mindent látott,

hogy közben eltévedt.

– Városban sétálni egyedül? Borbála,

várjál még húsz évet!

– Könnyű azt mondani! – forgatta magában

a könnyű tanácsot.

– Megyek az erdőbe. Világot arra is

eleget találok.

Bori lány ötéves korában elindult

az erdő sarkába.

Nem félt, hogy egyedül. Tudta, hogy nem érnek

úgysem a nyomába.

Bori hatévesen megunta életét

vadakkal övezni.

Vadkörtét, szamócat enni s az erdőben

egyedül csövezni.

Bori lány elindult, nem is volt egészen

hétéves akkortájt.

Iskolát keresett, társaságra vágyott

addigra leginkább.

Bori hát bement a közeli városba,

volt ott vagy hat suli.

Egyik sem tetszett meg, „túl zajos, túl zsúfolt,

túl szürke, nem buli”.

Bori lány végül is meglelte, bár útja

véletlen vitt oda.

Azóta odajár, hol az van kiírva:

„Edei iskola”.

Vincze Luca rajza

Majoros Emma rajza

Interjú Bertóti Johannával

Bori igen erősen habozott, hogy feltegye-e a kérdéseit az egyik legcimborább cimborának, Bertóti Johannának. Kíváncsi volt a válaszaira nagyon, de még jobban szerette volna, ha Johanna mesél, vagy versel, de leginkább azt, ha előkapja a gitárját, és énekel. Végül győzött a kötelesség, Bori kérdezett, de utána elmazsolázgatott itt a blogon Johanna varázslatos világában.

Rímkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?

Bertóti Johanna: Dávid Ádám hívott meg a Cimborák közé még az alapításkor. Azelőtt nem voltak publikált szövegeim, de nagyon érdekelt a gyerekirodalom. Boldogan csatlakoztam.

R.B.: Mit jelent számodra a közös munka?

B.J.: Kezdettől fogva motivált, hogy benne vagyok a csapatban. Elég nehezen írok, és mindig nagy segítség, ha van valamilyen téma, ami támpontként szolgál.

Nagyon rokonszenves a csoport mentalitása: többször megfogalmazódott, hogy olyan ez a hely, mint egy játszótér, ahol ki-ki bekapcsolódhat a játékba, ha kedve van hozzá. A szó szoros értelmébe vett játszótereket kinőttem már, de a játékkedv még megvan bennem, ezért nagyon örülök, hogy a Cimborák között lehetek.

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?

B.J.: A sok kedvenc közül a Mi lenne, ha... témát emelném ki, amiben szervezőként is részt vettem. A téma lényege az volt, hogy gyerekrajz pályázatot hirdettünk meg, a beérkezett rajzokhoz pedig a szerzők szöveget írhattak. Nagyon tetszett, hogy a gyerekek alkotásai adták az ihletet az íráshoz, és mindenekelőtt nagyon tetszettek a beérkezett rajzok.

Olyan projektet látnék szívesen, ami ugyancsak interakcióra épül (nem volt hiány eddig sem az ilyen témákban). Pl. versmegzenésítéssel egybekötött téma (nem én mondom ki először).

Interjú Egri Mónikával

Az interjúk világnapján Bori egy rókarezervátumban találkozott Egri Mónika író-illusztrátorral, és ha a környezet meg a jeles nap nem varázsolta volna el teljesen, interjúalanya véresen komoly rajzai és válaszai teljesen levették a lábáról. Bori ennek örömére megalapította a világnapok világnapját.

Rímkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?

Egri Mónika: Mint rajzolót, legelőször Bertóti Johanna: A pillanat című meséjéhez kértetek fel először. Az első mesémet pedig a Hét határon Nemzetközi Meseprojekt-hez írtam, Anne Pikkov rajzához kanyarintottam egy rémmesét. Na jó, nem is volt annyira félelmetes.

R.B.: Mit jelent számodra a közös munka?

E.M.: Nagyon is sokat jelent számomra, hogy egyszerre lehetek rajzoló és író cimbi is. Be kell valljam, ezen kívül viszont nem sok mindenhez értek az életben. (Van, aki szerint ezekhez sem.)

Azt gondolom, ez a blog nagyszerű felület a bemutatkozásra, közös játékra. Igen megtisztelő, hogy a mai kortárs irodalom meghatározó alkotóinak írásai között megbújhatnak az én szerzeményeim is.  

R.B.: Milyen projektet látnál szívesen?

E.M.: Szeretem azokat a feladatokat, amik jól megmozgatják az agytekervényeket. Például ha adott témakörhöz kell írni, vagy folytatni kell egy elkezdett mesét. Mint például ez a jubileumi feladat. Nem szándékos tőlem, de folyton elkomolytalankodom a dolgaimat. Valahogy nem sikerül bölcsességeket átadnom (ne járjunk utána, vajon miért nem), de sokszor az is elég, ha csak jól akarjuk érezni magunkat olvasás közben. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha én jól szórakozom, míg írok, akkor biztosan azok is, akik olvasnak. Úgyhogy bármi olyan projekt jöhet, amibe belefér a komolytalanság, a rajzokba meg a plüsshumor, vonalvicc.

Németh Eszter: A háromszögletű diótorta

Németh Eszter meséje igazi bújócska: rengeteg cimbora rejtőzködik benne. Ipiapacs, ki bújt el? A képet a waltendorfi művészeti ovi 3-5 évesei rajzolták, hogy Bori tudja, mi minden SZÜKSÉGES és FONTOS egy szülinapon. A plakát különlegessége, hogy a feliratot egy Bori nevű, magyar kislány írta.

Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap. Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár ajándékokkal, neki meg még a fülét se húzza meg senki, ha eljön január huszonkettedike.