2015. szeptember 17., csütörtök

Klasszikus csemege

Piros toll, alias Rét Viki cimboránk előbújik a rejtekéből! Egy különleges fordítást közlünk tőle:
egy részletet Lewis Carroll: Sylvie és Bruno című művének második részéből. Ez a második rész (még) nem jelent meg Viki fordításában, de szorítunk neki... Az illusztráció Szegedi Katalin ajándéka.



Illusztráció: Szegedi Katalin


Most pedig, Bruno, mondok neked egy mesét.
– Én is mondok neked egy mesét vágott közbe sietve Bruno, mert félt, hogy Sylvie megelőzi. Volt egyszer egy egér. Egy icipici egér. Egy induri-pinduri egér. Ilyen icike-picike egeret ti még nem is láttatok
– És soha semmi nem történt ezzel az egérrel, Bruno? kérdeztem. Nincs mit mondanod róla, csak annyit, hogy milyen icipici volt?
Soha semmi nem történt vele közölte ünnepélyesen Bruno.
Miért nem történt vele soha semmi? kérdezte Sylvie, aki Bruno vállára hajtotta a fejét, és türelmesen várta, hogy az ő meséjére kerüljön a sor.
Azért, mert túlságosan icipici volt magyarázta Bruno.
Ez még nem ok! tiltakoztam. Akármilyen icipici volt, attól még történhettek vele dolgok.
Bruno szánakozva pillantott rám, mintha rettentően ostobának találna.
Túlságosan icipici volt ismételte. Ha bármi történt volna vele, meghalt volna. Annyira indurka-pindurka volt!
Na, most már tényleg elég abból, hogy mennyire pici volt! mondta Sylvie. Semmi mást nem találtál ki?
Még semmi mást nem találtam ki.
Nahát, nahát! Addig nem szabad elkezdeni egy mesét, amíg ki nem találsz valami mást is! Most pedig légy jó fiú, maradj csöndben, és hallgasd meg az én mesémet.

Brunónak,mivel túlságosan elkapkodta a mese elejét, elfogyott a kitaláló tudománya,  így hát most csöndben visszavonult, és átment hallgatóságba.
Légy szíves, mesélj a másik Brunóról! unszolta kedveskedve a testvérét.
Sylvie átölelte az öccsét, és elkezdte.
A fák közt sustorgott a szél
(Nem illik sugdolózni! szólt közbe Bruno.
Az most nem számít mondta Sylvie.)
– …és este voltszép, holdfényes este… és huhogtak a baglyok
Játsszuk azt, hogy nem baglyok voltak! kérte Bruno, és dundi kis kezével megsimogatta Sylvie arcát. Nem szeretem a baglyokat. A baglyoknak olyan hatalmas nagy szemük van. Játsszuk azt, hogy csirkék voltak.
Félsz a hatalmas nagy szemüktől, Bruno? kérdeztem.
– Én semmitől se nem félek válaszolta Bruno olyan gondtalanul, ahogy csak tudta. Csak csúnyák azzal a hatalmas nagy szemükkel. Szerintem ha sírnának, akkorák lennének a könnyeik, mintjuj, akkorák lennének, mint a Hold! nevetett vidáman. Szoktak a baglyok sírni, Uram bácsi?
A baglyok sohase nem sírnak mondtam komolyan: úgy akartam beszélni, mint Bruno. Hiszen nincs mit sajnálniuk.
Dehogyis nincs! kiáltotta Bruno. Borzasztóan sajnálják, hogy megölték a szegény kis egereket.
De gondolom, ha éhesek, akkor már nem sajnálják annyira.
Te semmit se nem tudsz a baglyokról korholt Bruno. Ha éhesek, akkor nagyon, nagyon sajnálják, hogy megölték a kis egereket, mert hogyha nem ölték volna meg őket, akkor lenne mit vacsorázniuk. Érted már?
Bruno nyilvánvalóan kezdett veszélyesen leleményes hangulatba kerülni, ezért Sylvie inkább közbevágott:
Akkor most folytatom a mesét. Szóval a baglyokmármint a csirkék körülnéztek, hogy akad-e valahol egy szép kövér egér vacsorára
De játsszuk azt, hogy nem egér volt, hanem pocok.
Igen, bele akarták tenni az egeret a pocakjukba
Nem azt mondtam, hogy pocak, hanem azt, hogy pocok, te lükepék! válaszolta Bruno, és vidám kis fény csillant a szemében.
Ja, pocok? Rendben, akkor hát legyen pocok, ha akarod. De ne változtasd meg folyton a mesémet, Bruno. Egy csirke nem is tud megenni egy pockot!
De lehet, hogy tudni akarta látni, hogy vajon meg tudja-e próbálni, hogy sikerül-e megennie.
Rendben, akkor tudni akarta látni, hogyjaj, ugyan már, Bruno, ez képtelenség! Inkább maradok a baglyoknál.
Jó, de akkor játsszuk azt, hogy nincs hatalmas nagy szemük.
– És megláttak egy kisfiút folytatta Sylvie, aki nem volt hajlandó további kiigazításokat eszközölni. – És a kisfiú megkérte őket, hogy mondjanak neki egy mesét. De a baglyok csak huhogtak és elrepültek
(Nem huhogtak, hanem huhúztak suttogta Bruno, de Sylvie meg sem hallotta.)
Akkor a kisfiú találkozott egy oroszlánnal, és megkérte, hogy mondjon neki egy mesét. Az oroszlán azt mondta, hogy jó, mond. És miközben az oroszlán mesélt a kisfiúnak, elmajszolt egy kicsit a fejéből
Ne mondd azt, hogy elmajszolt! szólt közbe megint Bruno. Csak a kicsi dolgok szoktak majszolni, a kicsi, vékony, éles dolgok, amiknek szélük van
Jó, rendben, akkor elmejszölte mondta Sylvie. – És amikor már az egész fejét elmejszölte, akkor a kisfiú elment, és azt se mondta, hogy köszönöm.
Hát az nagy illetlenség volt vélte Bruno. Ha nem tudott beszélni, bólinthatott volna. Ja, nem tudott bólintani. Nos, akkor legalább kezet rázhatott volna az oroszlánnal!
Ja, ezt a részt kifelejtettem mondta Sylvie. Kezet rázott vele. Visszajött ugyanis, és nagyon szépen megköszönte az oroszlánnak, hogy mesélt neki.
Akkor visszanőtt a feje? kérdezte Bruno.
Igen, egy perc alatt visszanőtt. Az oroszlán pedig bocsánatot kért, és megígérte, hogy soha többé nem fogja elmejszölni a kisfiúk fejét.
Brunónak igencsak kedvére való volt a dolgok ilyetén alakulása.
Ez igazán nagyon szép mese volt! mosolygott. Ugye milyen szép mese volt, Uram bácsi?
Nagyon bólintottam. Szívesen meghallgatnék még egy mesét erről a fiúról.
– Én is mondta Bruno, és megint megsimogatta Sylvie arcát. Kérlek, meséld el a Bruno és a pikniket, és ne beszélj a mejszölős oroszlánról!
Nem fogok, ha félsz tőle – ígérte Sylvie.
Még hogy félek! méltatlankodott Bruno. Nem erről van szó. Csak az, hogy a mejszölésolyan bizsergős szó, ha az embernek a vállára hajtja a fejét egy másik ember. Amikor Sylvie így beszél fordult hozzám , a beszélés végigmegy az arcom két oldalán, egészen az államig, és úgy csiklandoz, hogy még a szakállam is kinő tőle!
Mindezt nagyon szigorúan mondta, de nyilvánvalóan tréfának szánta, ezért Sylvie dallamosan, csilingelve nevetett, és az öccse göndör fejére hajtotta puha arcát, mint valami párnára. Aztán folytatta a mesét.
Szóval ez a fiú…
De nem én voltam az! szakította félbe Bruno. – És ne is próbálj úgy nézni rám, mintha én lettem volna, Uram bácsi!
Tiszteletteljesen mutattam, hogy próbálok úgy nézni, mintha nem ő lett volna az.
– …olyan közepesen jó fiú volt
Nagyon jó fiú volt! igazította ki Bruno. Sosem csinált semmit, amit nem mondtak neki, hogy csináljon
Ettől még nem jó fiú valaki legyintett Sylvie.
De, ettől már jó fiú! makacskodott Bruno.
Sylvie feladta.
Nos, akkor nagyon jó fiú volt, és mindig megtartotta a szavát, és volt egy nagy szekrénye
– …és abban tartotta a szavait! kiáltotta Bruno.
Ha mindig megtartotta a szavát, akkor bizony más volt, mint azok a fiúk, akiket én ismerek! mondta Sylvie, és huncut fény csillant a szemében.
De persze sót is kellett hozzá tennie mondta komolyan Bruno. Só nélkül nem lehet megtartani a savakat! A születésnapját pedig a második polcon tartotta.
– És meddig sikerült eltartania a születésnapját? kérdeztem. Nekem sohasem sikerül huszonnégy óránál tovább eltartanom az enyémet.
De hiszen a születésnapok maguktól is eltartanak huszonnégy órát! kiáltotta Bruno. Te nem tudod, hogyan kell a születésnapot tartani. Ennek a fiúnak egy egész évig eltartott a születésnapja!
Aztán pedig már kezdődött is a következő – mondta Sylvie. – Így mindig születésnapja volt.
Pontosan bólintott Bruno. A te születésnapodon szokott lenni mulatság, Uram bácsi?
Néha igen válaszoltam.
Gondolom, akkor, ha jó vagy.
De hiszen jónak lenni már önmagában mulatság, nem igaz? kérdeztem.
Mulatság? visszhangozta Bruno. Szerintem inkább büntetés!
Jaj, Bruno! szólalt meg Sylvie szinte szomorúan. Hogy mondhatsz ilyet?
De tényleg így van erősködött Bruno. Nézz csak ide, Uram bácsi! Ilyen, amikor az ember jó. Azzal szálfa egyenes vigyázzülésbe csapta magát, és nevetségesen komoly arcot vágott. Először is olyan egyenesen kell ülnöd, mint egy cöv.
Mint a cövek helyesbített Sylvie.
– …olyan egyenesen, mint egy cöv ismételte szilárdan Bruno. Aztán össze kell kulcsolnod a kezed: így. Aztán: Miért nem fésülködtél? Menj és fésülködj meg jó apalosan!Aztán: Jaj, Bruno, ne gyűrd össze a százszorszép szirmát! Nem könyvjelző az a szegény virág!Te is százszorszéppel tanultál olvasni, Uram bácsi?
Engem annak a fiúnak a születésnapja érdekelne mondtam.
Bruno azonnal visszakanyarodott a meséhez.
Nos, szóval ez a fiú azt mondta: Ma van a születésnapom!AztánElfáradtam. Hirtelen elhallgatott, és Sylvie ölébe hajtotta a fejét. Sylvie jobban tudja. Sylvie már sokkal feljebb nőtt, mint én. Folytasd te, Sylvie!

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése