Marika néni úgy állt az ajtóban, akár egy
megelevenedett kőóriás. Terpeszben, csípőre tett kézzel, mozdulatlanul. Csak a
tekintete villant, miközben a két kölyköt figyelte. Azok hátuk mögé rejtették a
lefeszített törülközőtartókat, amelyeket az imént még hokiütőként használtak.
Miközben valami elfogadható válaszon törték a fejüket, a szanaszét heverő
cserépdarabokat figyelték. Mari néni persze csak a rend kedvéért tette fel
nekik a kérdést, hogy mégis mi a frászkarika történik itt, hisz rögtön látta,
hogy ezek ketten randalíroznak, ahelyett, hogy leckét írnának, és szándékosan összezúztak
egy teljesen ép csempét, hogy legyen elég cserepük a passzolgatáshoz.
– Eltűnt a pakk, az eredeti, amelyik alá volt írva
– kezdte a kisebbik a magyarázkodást, de nem fejezte be a mondatot, a társára
sandított, hátha annak eszébe jut valami frappáns.
– A csempe is majdnem olyan jól csúszik, mint a
pakk – vont vállat a nagyobbik. Nyilvánvalóan ő volt a mosdóbeli hokijáték
értelmi szerzője, de így, hogy Marika néni itt tornyosult az ajtóban, elzárva a
menekülési útvonalat, a nyurga fiú cseppet sem tűnt magabiztosnak, tétován
ácsorgott a mosdó mellett, leste, mikor adódik alkalom, hogy elszelelhessenek,
amíg csillapodik a nevelőnő mérge.
– Úgy! – bólintott Marika néni sokat mondóan.
 |
| Mostafa Akbari, iráni művész alkotása |
– Fityegett már, meg egy picit el is volt repedve.
Épp csak rákoppintottam, máris darabokra esett… -- tologatott cipője orrával a
nyurga egy cserépdarabot, majd hogy Marika néni is lássa, milyen prímán
csúszik, átpasszolta a nevelőnő lába között.
– Kötényt kapott a Marika néni! – vigyorgott a kis
cingár. Vicces volt, ahogy a nagydarab asszonyság reflexből megpróbálta a felé
küldött lövést kivédeni. Persze sikertelenül. A cserépdarab a folyosó
kanyarulatáig siklott, majd leszánkázott a lépcsőforduló felé.
– Ti meg mindjárt taslit kaptok, ha nem
takarítjátok fel ezt a rumlit! – háborgott Marika néni. Csak akkor csillapodott
kissé, amikor látta, milyen serényen söprögetnek a kölykök. Ráadásul
lepókhálóztak, és a tükröt is letörölgették.
– Fényesítsük ki ezeket is? – mutatott végül a sarokba állított, törött
törülközőtartókra a nyurga.
„Ezek a bolondját járatják velem” – kapott észbe
Marika néni. Mérgében harcias lépést tett. Ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy a
két csibész kisurranhasson mellette. Mire sarkon fordult, azok már a
lépcsőkorláton szánkáztak.
– Megvonom mára a kimenőtöket! Punktum! –
kiáltotta utánuk a nevelőnő, majd az igazgatónő irodája felé kacsázott. Mielőbb
jelentést kívánt tenni.
A nyurga meg a cingár öröme épp a lépcsőfordulóig
tartott. Váratlanul érte őket Marika néni keménykedése. Hogy e miatt a kis hecc
miatt képes lesz, és megvonja a kimenőjüket.
Az unalmas intézet még unalmasabb kertjében kell
lébecolniuk egész délután! Pont ma, amikor végre megérkezett a városba a vurstli!
A két barát, sőt nemcsak a két barát, hanem az
egész intézet, sőt nemcsak az egész intézet, hanem az egész város erre a napra
várt már hetek óta. Erre a napra, amelyen minden évben megérkezik a bazárosok
hada, hogy a vásártér kellős közepén sátrat verve fogadja a majálisozók özönét.
– Megjött a kelovoldés! Megjött a kelovoldés! –
ujjonganak ilyenkor az intézetbéli srácok, és tülekedve tódulnak ki a kapun,
hogy végre igazi fegyverrel lődözhessenek, ahogyan a vagány nyomozók a nyolcórai
filmsorozatban, amelyet a nevelők még engednek nekik nézni.
– Céllövöldés! – javítja ki őket ilyenkor Marika
néni, de a zsibongó gyerekhad cseppet sem kíváncsi arra, hogy az eredeti
feliratot nyilván megkoptatta már a szél meg a nap, és hogy a szöveg nem
olaszul van a bódéra pingálva, hanem magyarosan kell ejteni.
A kelovoldés tehát kelovoldés már az idők kezdete
óta, legalább is amióta a legidősebb intézetis kölyök vissza tud emlékezni, és az
átkeresztelés láthatóan nem zavarja a lövöldés bácsikát sem, aki fogatlan ínyét
villantva, széles mosollyal köszönti lökdösődő, kurjongató kuncsaftjait.
A nyurga erre készült tavasz óta. Hogy ha a kis
puskával háromszor beletalál a kör közepébe, ajándékot lehet nyerni. Többnyire
lufi az ajándék, mindenkinek más-más színű, és a megszerzett lufikat aztán a
Kálvária-domb tetejéről lehet versenyeztetni. A cingár meg a hokipályán
szeretne tarolni. Azon a háromlábú, villogós hokipályán, amelyen a játékosokat
gombnyomással lehet irányítani. Egy évvel korábban már majdnem teljesített
minden szintet, hajszálnyira volt a fődíjtól, a valódi bőr focilabdától, de
akkor lekörözte valaki. Hát erre edz azóta a nyurgával, tökéletesíti a
technikáját, hogy az idén az övé lehessen az a foci. Most pedig mindezt
meghiúsíthatja Marika néni!
A nyurga meg a cingár kupaktanácsot tartott. Abban
egyeztek meg, hogy nem várják be az igazgatónő jóváhagyását a kimenő
megvonására, hanem újabb büntetést kockáztatva azonnal kiszöknek a városba, és
felkeresik a vurstlit.
A hátsó kerítésfalat szemelték ki. A bokrok mögött
kúszva eljutottak addig a részig, ahol a kőfalban apró mélyedések vannak, itt
könnyebben meg lehet vetni a lábat. A nyurga rablólétrát tartott a cingárnak, s
amint az átjutott a falon, utánatornászta magát.
Lihegve futottak végig az intézeti utcán,
hátra-hátratekintve, nehogy az őr idő előtt nyakon csíphesse őket, de
szerencsére senki sem vette észre a szökést. A piactér felé már nyugodtabban
bandukoltak, beleszippantottak a lacikonyha felől illanó kolbászillatba, és egy
padra állva figyelték, hogyan libbennek a körhinta tarkára festett ülőkéi.
A vurstlihoz érve pillanat alatt elvegyültek a
sodródó tömegben. A cingár arrafelé araszolt, amerre a hokipályás szokott
táborozni, a nyurga meg a kelovoldést kereste.
Csak estefelé találkoztak ismét az intézet hátsó
falánál, ahogy azt előzőleg megbeszélték.
A cingár üres kézzel érkezett, a nyurga lógó
orral.
– Ócska plüssfigura volt a fődíj, akkora, mint egy
hokikapu, de kit érdekel… -- dünnyögte köszönés helyett a cingár.
– A kelovoldés meg nem engedett pénz nélkül lőni.
Csak álltunk ott a többiekkel, és bámultuk a sok lufit. Piros is volt neki, az
a gyors, cikázós fajta. Egy fogszabályzós lányé lett, az apja lőtte neki –
tette hozzá csendesen a nyurga, majd lekuporodva tartotta a vállát a cingárnak,
hogy az rátámaszkodva átlendülhessen a falon. Mászott ő is utána, csak előbb
gondosan bekötötte a cipőfűzőjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése