Dávid Ádám: Víztükörkép

Szabó Zelmira rajzai

Lehull a lombkorona

Ősz király fejéről.

Egy sötét, mocskos pocsolya

víztükrében figyelem,

hogyan búcsúzik el a fa

utolsó levelétől.

Mire gondolhat vajon

e levélmásolat?

„Jó az én életem nagyon,

biztonság van idelenn,

itt nem eshet semmi bajom,

hiába tép másokat

a vad szél.” Megbolydítja

a tócsa felszínét,

s mire a kép újra tiszta,

a kopár fa ridegen

pillant gyermekére vissza,

mi fonákját, vagy színét

mutatva hull – fölfelé.

E káprázat de kacér

gondolat-haláltánc!

Lebeg egy léttelen levél

testetlen térben, s hirtelen

a valódival összeér –

csalóka mennybeszállás.

Álmunkban meglátogat

sok mocskos gondolat.

A világ a tudat alatt

tükröződve idegen,

de álmunk egy múló pillanat,

s elfeledjük a gondokat,

mint a fák őszi lombjukat.

2004. január 27.