Takács Viktória: Hétköznapi királyság

Szabó Imola Julianna illusztrációja

 

 nagyapám emlékére

A világ egyik napsütötte szegletében, Messzivégen, élt egy király, aki szerény kalapja alatt hordta a koronáját. Nem volt az nagy korona, éppen csak akkora, hogy jól megférjen a kopottas parasztkalap alatt. A király nem volt híres messze földön, és nem rajongta körbe semmiféle udvartartás. Nem volt hatalmas kincstára, és nem ült fényes, pazarló lakomákat. Másfajta királyság volt az övé. József, mert így hívták a furcsa uralkodót, nem szerette a cicomát, de a szíve olyan meleg volt, hogy emberek és állatok már messziről érezték a belőle áradó szeretetet. Birtokain mindig sütött a nap, a pillangók mézédes nektárt szívhattak a virágokból, mert közel s távol nem gyűlt felettük felhő az égen. József király esténként befeküdt a királyné mellé a nagy paplanos ágyba, de előtte még gondosan megtisztogatta fénylő koronáját, és kalapja mellé tette a kis asztalra. Gizella királynéval minden este kézen fogva aludtak el, és a ház népe a zárt ajtók mögül sokszor olyan vidám kuncogást hallott, amilyet csak a gyerekszobákból hallani.

Boldogan élt a király, nem vágyott soha fényűzésre. Reggelente kiment a mezőre, végignézett a csillogó földeken, és élvezte birodalma fenséges ragyogását. Szerette tenyerébe pergetni a búzaszemeket, simogatni a tehenek hátát, és fényesíteni a lovak szőrét. Nem adta volna semmiféle pompáért ezeket a perceket.

Volt ennek a királynak egy lánya, Csillag, aki hiába járt a mezőre, hiába kelt kakasszóra és aludt el madárdalra, nem vette észre, milyen csodás birodalomban él. Egyre csak elégedetlenkedett, és cicomára meg pompára vágyott. 

– Poros ez a birodalom! Ősrégi ez a ház! – panaszkodott. – Milyen unalmas minden! Semmi pompa, semmi szórakozás – sóhajtozott, amikor templomba indult a szülei után.

Vasárnap délutánonként szélesre tárta a kaput, és onnan nézte, milyen idegen ifjak járják a falut. Jöttek is a cicomás ficsúrok, és hamarosan akadt köztük egy, aki elrabolta Csillag szívét. József király atyai szíve remélte, hogy gyermeke megtalálja a boldogságot.

Amikor Csillag idegen városba költözött, furcsa csönd lett úrrá Messzivég utcáin. A király jobb szeme sarkában egy aprócska könnycsepp kezdett igazgyöngyé formálódni. A felesége ettől kezdve egy kicsit szorosabban fogta József kezét, a korona pedig egy kicsit tompábban fénylett, mikor a király az éjjeli szekrényre tette.

Csillag ragyogó, városi palotába költözött. Az utcákat tisztára seperték a lába előtt, és új otthonában minden este fényes mulatságot tartottak. Jöttek a divatos vendégek, csilingeltek a poharak. Csillag fürdőzött a fényben, boldogan társalgott új ismerőseivel, és szerelmesen mosolygott daliás férjére. Büszke volt, és szerencsésnek érezte magát. Amikor megszületett a gyermekük, Viktornak nevezték el. Viktor nyugodt és csendes kisbaba volt, nem zavarta meg a szülei szórakozását. Ám ahogy múltak a hónapok, Csillag estéről estére kedvetlenebb lett. Egy reggel, amikor felébredt, úgy érezte, egészen üres a szíve. Hiába mosolygott rá a kisfia, hiába lesték a palotában minden kívánságát, a mulatságok fárasztani kezdték, a felszínes társalgás untatta, nem volt kedve mosolyogni. Egyre korábban ment lefeküdni, de a férje hajnalig szórakozott, és nem fogta a kezét a hitvesi ágyban.

Csillag nehezen ismerte be, de hazavágyott Messzivégre. Egyre gyakrabban látogatta meg a szüleit a kis Viktorral, és mindig hosszabb időt töltött a férje nélkül, míg egy napon úgy döntött, hogy nem megy vissza többé a ragyogó palotába. 

József szíve most még melegebben sugározta szeretetét. Az unokáját mindenre megtanította, amire egy hétköznapi királyságban szükség lehet. Viktor megismerte a mezők színét, a pacsirta dalát és a föld illatát. Értette a kolomp hangját, és felismerte a madarak szárnysuhogását. Messzivégen újra csilingelt József és Gizella kacagása. Lassan Csillag is megvigasztalódott, és amikor Viktor hívta, hogy a megmutassa neki a mezőn fészkelő fácánokat, kíváncsian követte. Ahogy múlt az idő, Csillag szíve lassan új örömmel telt meg, Viktor pedig közben nagyra nőtt.

Egy hosszú, meleg nyár után furcsa színekkel köszöntött be az ősz. A fák levele sötétebben vöröslött, a szőlő émelyítő illatot árasztott, a kukorica pedig olyan hangosan zörgött a szárán, hogy éjjelente nem lehetett tőle aludni. Ahogy hűlt az idő, József király egyre gyengébbnek érezte magát. Esténként nem volt már kuncogás, a szobából csak sóhajok szűrődtek ki. Az állatok búsan lógatták fejüket, a fecskék nem utaztak délre, csak pislogtak tapasztott fészkükből. A gólyáknak sem akarózott útnak indulni, mintha nem tudnának elválni a királytól.

Végül egy este a király szeme sarkából legurult a könnycsepp, és József a felhők fölé költözött. Gazdátlan maradt a királyság, nem fénylett többé az apró korona. Gizella királynő a szekrény mélyére rejtette, hogy ne is lássa, és naphosszat csak szomorkodott. Csillag rövid boldogsága is odalett. 

A gyász egészen beborította a királyságot. Tavasszal nem nyíltak a virágok, üresen maradtak a fecskefészkek, és nem daloltak a madarak. A házak tetejét puha moha lepte el, a szőlőtőkék nem termettek többé. Messzivégen mintha megállt volna az idő. Viktor nem tehetett mást, elindult szerencsét próbálni. 

A városba ment, és néhány év alatt kitanulta az asztalos mesterséget. Kitartóan és szorgalmasan dolgozott, ahogy a nagyapjától látta. Amikor a fát gyalulta, és beszívta a forgács illatát, maga előtt látta József mosolyát. Megszerette a város fényeit is, de gyakran gondolt a Messzivég felett ragyogó csillagokra. Egy napon aztán megismert egy kék szemű lányt, akinek átható tekintete megérintette Viktor szívét. A fiú rögtön tudta, hogy megtalálta, akit keresett. Esténként egymás kezét fogva aludtak el, és pont úgy szerették egymást, ahogy annak idején a király és a királyné.

Messzivégen mindeközben nem mozdult az idő. Csillag és Gizella egyre csak várakozott, de maguk sem tudták, hogy mire. Már majdnem feladták a reményt, amikor egy csillagfényes éjjelen megszületett Iringó, Gizella királyné első dédunokája. És ekkor megtörtént a csoda.

Másnap reggel Messzivég királysága kakaskukorékolásra ébredt. A szél boldogan fütyült, a levegő megtelt illatokkal. Néhány hét múlva, amikor a szülei először vitték Iringót a királyságba, a fák virágba borultak és megérkeztek a fecskék. Hamarosan felbolydultak a méhek is, zümmögéssel telt meg a levegő. Messzivég újra életre kelt, és napról napra gyönyörűbb lett.

Iringó gyorsan nőtt, nemsokára fürgén szaladt apró lábain. Beszélgetett a fákkal, veszekedett a vakondtúrásokkal, és megszelídítette a falu összes kutyáját. Csillag szíve csordultig telt szeretettel. Már el sem tudta képzelni, hogy valaha elvágyódott erről a csodálatos helyről. 

Amikor a kicsi Iringó sétálni indult, a lovak lassítottak, ha jönni látták, a gólyák pedig vígan kelepeltek neki. Reggelente kakasszóra ébredt, délutánonként elfelejtett dalokat énekelt Gizella királynővel. 

Egy nap, amikor Iringó a szekrény mélyén megtalálta és fejére rakta a kopott kis koronát, hirtelen nagy fényesség töltötte be a szobát. Akkora volt a ragyogás, hogy Gizella királynőnek hunyorítani kellett. Messzivég királyságra újra boldog idők jöttek, mert a kis Iringó épp olyan szeretettel nézett végig az aranyló földeken, és pont úgy morzsolgatta ujjai között az érett kalászokat, ahogy annak idején a dédapja, József király.

Szerkesztette: Turbuly Lilla