 |
| Bódi Kati illusztrációi |
Hol volt, hol
nem volt, az áramszüneten túl, de a világhálón innen, valahol a memóriám
legmélyén tengődött egy hetvenöt tagú sárkánycsalád. Sopánkodott is Sárkánymama
Sárkánypapának mind a huszonnégy fejével. Hogyne sopánkodott volna, akadt ott
éhes száj untig elég! Egy tucat gyerekének tizenkét-tizenkét feje nőtt, két
tucatnak hét-hét, három tucatnak éppen három-három, a legkisebb sárkánykölyök
meg egyfejű volt. Ezt adjátok össze!
Az egyfejű vakarcs lett a család fekete sárkánya. Micsoda fejetlenséget
okozott, mikor kidugta egy szem kobakját a sárkánytojásból! Ahelyett, hogy
elbődült volna, mint egy rendes sárkánybébi, tüsszentett egy hatalmasat:
Akkora lángcsóvák csaptak ki a száján, hogy a többi sárkánytojás –
hipp-hopp – rántottává sült. De még a náthás újszülött taraja is jól
megpörkölődött. Mire eloszlott a füst a sárkányfészekben, csak néhány csálé
tüske meredezett a feje búbján. Testvérei rögtön Tüsinek kezdték csúfolni, és
attól fogva folyton tüzet fújtak rá, ha csak meglátták, de ez Tüsit cseppet sem
zavarta. Sőt! Olthatatlan étvággyal nyelte a lángokat, és pár hét alatt a
többiek fejére nőtt, pedig egy korty sárkánytej se ment le a torkán. Naphosszat
a családi tűzfészek szívében, Sárkánymama tűzhelye körül sertepertélt, lángnyelvével
az izzó üstök szélét nyalogatta, majd befúrta magát a hamuba, és a gyomrában
égő tüzet emésztette.
Sárkánymama egy napon tetten érte Tüsit tűznyelés közben. Füstölgött
mérgében.
– Ó, te sárkányok szégyene! Hát ezért marad mindig nyers a vacsorára
sütött mázsányi lángos. Nem elég, hogy csak egy fejed van, még az is máshogy
jár, mint kéne?! A sárkányok fújják a tüzet, nem magukba szívják, mihaszna
kölyök.
– Mit tehetnék, Sámama? – felelte Tüsi lesütött szemmel. – Nagyon fáj a
torkom, a tüzecske melegíti. Haa-aap-cii!!
A félig sült lángosok Tüsi tüsszentésétől – sitty-sutty – szénné égtek.
– Na megállj, fogsz te még koplalni! – rivallt rá Sárkánymama, azzal nyakon
csípte torkos csemetéjét, és úgy kipenderítette a konyhából, hogy a lába se érte
a földet. De addigra már a teljes testvérsereg odadugta mind a három, hét meg
tizenkét fejét. Egy sárkányként zúgták kedvenc gúnydalukat:
Tüsinek minden tűz szent,
de ha rátör a nátha,
és – hapci! – egyet tüsszent,
iszkolj, fuss, ne nézz hátra!
Tüsi bánatában elpityeredett, de könnyek helyett ezüstös szikrák
potyogtak a szeméből. Lecsüngő szárnnyal suhant el a családi tűzfészek fölött,
és még hallotta a többiek viháncolását.
Haha, hapci, bruhaha!
Leégett a taraja.
Ahogy átlépte Sárkánypapa területének határát, elbujdosott a kíváncsi
tekintetek elől. Nappal erdők mélyén, barlangokban húzta meg magát, éjjelenként
pedig korgó gyomorral leste a látóhatárt. Mikor felvillant egy-egy távoli
tábortűz fénye, Tüsi hangtalanul fölé szállt, és mohón magába szippantotta a
lángokat. A tűz körül kuporgó vándorok szájtátva figyelték, ahogy a
fénynyalábok az égbe nyúlnak, majd nyomtalanul eltűnnek. Kísérteties
szárnysuhogás töltötte be a rájuk szakadó sötétséget.
Futótűzként terjedt a hír, hogy a rengetegben kóbor szellemek tanyáznak,
és minden fényt kioltanak maguk körül. A közeli város tűzoltóparancsnoka hitte
is, nem is a mendemondákat. Néhány cimborájával tábort vert kedvenc tisztásán,
és jókora tüzet rakott, hadd jöjjenek azok a fránya szellemek.
Tüsi már három napja egy falatot sem evett, ezért úgy hatott rá a sötétben
imbolygó fény, mint egy tevehajcsárra a sivatag közepén feltűnő oázis. Vad
szárnycsapásokkal szelte át az erdőt. A tisztás fölé érve ínycsiklandó illat csapta
meg az orrát, a tűzoltóparancsnok ugyanis kitűnő konyhaművész hírében állt. Éppen
pirospaprikát adagolt a bográcsgulyáshoz, mikor Tüsi nagy dérrel-dúrral a
lángokra vetette magát. Volt tűz, nincs tűz.
– Hát tényleg igaz! – suttogta a tűzoltóparancsnok, és meglepetésében paprika
helyett nagy adag borsot szórt a gulyásba.
– Haa-aap-cii!!!
A pillanatnyi vaksötét után egyszeriben nappali fényesség támadt. Tüsi akkorát
tüsszentett, hogy a lángba boruló erdő megvilágította lesoványodott testét.
– Ez nem is erdei szellem, csak egy sárkánykölyök! – harsogta a
tűzoltóparancsnok. – Gyerünk, kapjuk el!
Tüsi nagyon elszégyellte magát. Esze ágában se volt felgyújtani a
környéket, és minden erejével igyekezett megfékezni a tüzet. Így nem vette
észre, hogy egyenesen üldözői karjaiba repül. A tűzoltóparancsnok maréknyi
csapatával a földre rántotta, majd egy leégett facsonkhoz kötözte Tüsit, de ő még
akkor is a tűzet oltotta. Hosszú lángnyelvével megnyalogatta a fák koronáját,
mire a tűz egy szempillantás alatt szertefoszlott.
Az erdő hirtelen elcsendesedett. Aztán az emberek egymás szavába vágva
kezdtek kiáltozni:
– Egy tűzfaló…
– Egy tűznyaló…
– Egy tűzevő…
– Egy tűznyelő…
– SÁRKÁNY!!!
– Tüsinek hívnak – felelte zavartan a fogoly. – Ne haragudjatok, nem
akartam rossz fát tenni a tűzre. Vagyis rossz tüzet tenni a fára…
– Én is épp elég borsot törtem az orrod alá – mondta a tűzoltókapitány
megenyhülve. –Figyelj csak, Tüsi, van egy ajánlatom! Téged az Isten is
tűzoltónak teremtett. Csapj a tenyerembe, állj be közénk tűzoltónak!
Felhagyhatsz a bujkálással, és lesz bőven élelem is.
Tüsinek se kellett kétszer mondani. Örömében szétfeszítette a testére tekert
köteleket, és akkorát csapott a tűzoltóparancsnok tenyerébe, hogy majd szörnyet
halt szegény. De nem olyan fából faragták, hogy bármi teremtménytől berezeljen.
Vidáman feltápászkodott a földről, és Tüsi hátára ülve a város felé indult.
Hajnaltájt értek a főtérre, ahol kisebb riadalom támadt, mikor
megpillantották a tüskésbőrű sárkánykölyköt, de a nagy tiszteletben álló
tűzoltóparancsnok gyorsan lehűtötte a kedélyeket. Attól fogva Tüsi a tűzoltóság
garázsában húzta meg magát, a locsolókocsi mellett. Ha sokáig nem érkezett
riasztás, akkor felcsapott kéményseprőnek. Háztetőről-háztetőre röppent,
lángnyelvével kipucolta a kéménykürtőket, majd egy átlagos tüsszentéssel
begyújtotta a kandallókat. Hamar megszerették és befogadták az emberek.
Tüsi születésnapjára a tűzoltóparancsnok saját kezűleg sütött egy óriási
tortát, tele gyertyával. A sárkánykölyök azonban hozzá se nyúlt a mennyei
csemegéhez, csak a gyertyák lángját szippantotta magába.
Azóta is boldogan él, ha meg nem – haa-aap-cii!
hehe - vagyis heep-ci :)
VálaszTörlés