Kiss Dorina: Lovakrul csak jót vagy semmit!

 

Illusztráció: Szabó Imola Julianna

Hová mén, te kislovacska, 

fakóbban, mint hópehely? 

Almáspite, deres mákos,

telivérű hóka fej! 

Jártadtól dől majd a kanca,   

hátast dob, rezget szemet,  

olyan csikót szül neked, nem

adom, ha ígérsz ezret!   

Gyakoroltál, szorgalmas vagy, 

jól megy már a nyerítés.

Amíg lógsz az istállóban, 

lazulsz, mint a kerítés.

Gyerünk, patás, hóha, hó! 

Megfogott a dús sövény. 

Nézz a lábad elé, csődör!

Zavar ez a szép sörény?

Vágtass, lovam, mutass utat, 

Lepencéig, tűzgolyó!

Vesd le nyerged, fuss szabadon, 

minden jó, ha vége jó!

Gertheis Veronika: A boszorkányszekér

 

Illusztráció: Miklós Rita

Afrikában, a Nílushoz közel volt egy kis falu. Nádfedelű, kerek agyagkunyhókban laktak ott az emberek. Az egyik tarkára festett házban élt egy idős asszony, Manaté. Barna arca kerek volt, mint egy alma, homloka ráncokkal barázdált. Mezítláb járt, bő ruhában, és a fején színes kendőből kötött turbánt viselt. Az asszony reggeltől estig énekelt. Vidám dalokat, elringatókat, vigasztalókat és varázslatosakat, mert Manaté gyógyító volt. Ha az emberek betegek lettek, vagy más bajukra kerestek gyógyírt, hozzá fordultak, mert ő az ég minden ajándékát ismerte, amellyel segíteni lehetett.
        Egyszer egy Hiszu nevű kisfiúhoz hívták. Hiszu fürge volt, mint a gyík és erős, mint az orrszarvú, mégis csak a kunyhójuk közelében játszott, mert vakon született. Manaté lila és sárga virágokból készült főzettel borogatta a gyerek szemét, és különös éneket dúdolt, amíg Hiszu előtt meg nem elevenedett a világ: a vöröses föld, a girbegurba fák, a tarka ruhás, barna bőrű emberek.

Diana Soto: A szabadság lova

 

Illusztráció: Halász-Géczi Ágnes

Lágy eső simítja ablakom,

Cseppre csepp koppan üvegén.

Mélyeket lélegzik a fűszál,

Amott egy falevél táncra kél.

Lassan sóhajtanak az erdők,

Csettegve dalol a madár.

Puha egérre vár a kandúr,

Pedig csak cincogást talál.

Olvadó viaszos derekán 

Egy karcsú gyertyaláng dereng.

Úgy hajladozik, mint télen

A szobában játszó gyerek.

Búcsúzik a narancsos nappal,

Hátára köd takarót feszít,

És a távolban a szabadság 

Rárója vidáman felnyerít.

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Halász Bálint: Panni és a ló

Illusztráció: Kőszeghy Csilla

 
Amikor reggel Panninak kipattant a szeme, a ló már ott volt. Panni nézte a lovat. A ló nézte Pannit. Nézték egymást. Aztán a ló megszólalt: pisilnie kell! Erre Panni még jobban nézte: beszélő ló! A ló még hangosabban mondta, hogy már nagyon kéne. Panni végre kikászálódott az ágyból, és lábujjhegyen kivezette a lovat a fürdőbe. A ló követte volna lábujjhegyen, de nem volt se lábujja, se annak hegye, a patájával meg csak trappolni tudott. Panni pisszegett, hogy halkan. A fürdőben a ló megkérdezte, hova végezze a dolgát, a kis vályúba, a közepesbe vagy a nagyba. Panni a fejét fogta, hogy azok nem vályúk, hanem a kád, a mosdó és a vécé. Abba kell – mutatott rá Panni az utóbbira, és elmagyarázta, hogy szépen üljön rá, és csinálja a dolgát, ő meg addig kimegy. A ló tiltakozott, ne hagyja itt, mert fél. Panni hajthatatlan volt, de megígérte, hogy ott lesz az ajtó mögött. A ló bólintott, aztán bentről kérlelte, beszélgessenek. Panni már megkérdezte volna, honnan jött, mert még soha nem találkozott beszélő lóval. Vécén pisilővel sem – jutott eszébe. De egyik kérdését se tudta feltenni, mert nagyokat ásítva megjelent a nővére, és be akart nyitni a fürdőbe. Panni útját állta: nem mehet. A nővére mérgesen meredt rá, hiszen muszáj! Panni mondta, egy pillanat, bent felejtette a hörcsögét a fürdőben, visszamegy érte. Panni nővére értetlenül motyogta, hogy Panninak nincs is hörcsöge, Panni meg bólogatott, hogy ezért felejtette a fürdőben. Zavartan bekopogott, hogy bejöhet-e. Panni nővére a fejét vakarta, hogy Panni miért kérdezi meg a nem létező hörcsögét? Mert fésülködik – magyarázkodott Panni, és beslisszolt a fürdőbe.

Miklya Zsolt: A ló nem játék

 

Illusztráció: Zsengellér Sári

    A ló is csak állat, nincs lelke, mondta apa. 

    Örülj, ha kutyád lesz, lovad soha. 

    Hol is tartanánk? Hová is tennénk? 

    Nem költözünk tanyára egy ló miatt. 

    Nem bírná a port a Fiat. 

    Különben is, egy ló nem játék, 

    érteni kell a nyelvén. Ha kutyád lesz, 

    majd megtanulod, mit jelent egy állat. 

    És ne vonj itt nekem vállat!

                    ***

    A ló is egy állat, lelke van, mondta Zsuzsi.

    Érteni kell a nyelvén.

    Ha a fülébe suttogsz, repül veled.

    Tenyeredből eszik, tekintetedből iszik.

    Nem csak legelni tud, játszani is szeret.

    A legjobb játszótárs, számíthatsz rá,

    nem hagy cserben soha.

    Akkor se, ha a szíved mostoha.

    Most akkor kinek van igaza?

    Szerkesztette: Nagy Izabella

Újlaki-Nagy Júlia: A verebecskék könyve

Illusztráció: Tuza Edit

 
Áfonya azon tűnődött, vajon mióta nem mozdította meg senki, mióta porosodik ugyanabban a sarokban? Valamikor régen egy szobában álldogált, és egy kisfiú lovagolt a hátán. Marci, mondogatta magában Áfonya a kisfiú nevét, amikor valaki beloholt a fészerbe, és ledobott egy újabb zsákot a sarokba. Mintha maga Marci lett volna, de sokkal nagyobb volt, mint ahogy a hintaló emlékezett rá.
        – Ébresztő, ébresztő! Ideje felkelni! – vezényelt egy ütött-kopott, fénykorában igencsak szépre festett fakatona. A játékok sorra előbújtak a zsákokból, és megnyújtóztatták elgémberedett végtagjaikat. A zajra az új zsákból is előbújtak a jövevények. Egyedül Áfonya nem mozdult, az ő lábait ugyanis szegek szorították a hintához. Míg a többi játék csak éjszakánként bújhatott elő, Áfonya fényes nappal is ébren volt, és figyelte a kertet, a házat, a házban lakókat. Különc is volt emiatt a fészerben, talán irigy volt rá a többi játék, vagy attól féltek, hogy okosabb, mint ők, hiszen annyi mindent látott.

Lovranits Júlia Villő: Nisse – Egy norvég házimanó visszaemlékezései

Illusztráció: Lahara

 

        Nagyanyám imádta a lovakat. Családi hagyomány volt nálunk, hogy éjjelente körbejártuk az istállót, a konyhát, segítettünk ebben-abban, elvégzetlen munkákban. Meggyógyítottuk a beteg állatokat, inni adtunk a szomjazóknak, ha a ház embergazdái erről megfeledkeztek.
        Emlékszem az első napra, amikor már nagyobbacska gyermekként a szüleimmel tarthattam egy éjszakai körútra, és először hagyhattam el a padlódeszkák alatti otthonunkat. Hirtelen hogy megnőtt a tér! Kitágult minden, ahogy a gyertyáink fényében körbenéztem az emberek világában. Hogy elszörnyülködtem, milyen magasak a falak, milyen messze van a plafon! Egyszerre mennyi illat csapta meg az orrom! A konyhában, hal, füstölt hús szaga terjengett és az óriási tál, friss,vajas zabkása pompázott az asztalon, amibe majdnem bele is szédültem. Azután az istálló békés csarnoka következett, a lovak, a széna szaga.
        Nagyanyám szerint a lovak a legszebb, legtisztább, leghálásabb lények a világon. Kicsi koromban félelemmel vegyes csodálattal bámultam, ahogy jött-ment a hatalmas állatok között – icipici, törékeny manóasszony, lobogó, piros szoknyában és csúcsos süvegben.

Lackfi János: Páncélos lovag

Illusztráció: Bódi Kati

A világ legrövidebb meséje egy páncélos lovagról szól, akinek olyan nehéz vasruhája volt, hogy három másik vitéz kellett, hogy felsegítse a lóra meg lesegítse a lóról, de egyszer a három vitéz elcsámborgott valamerre, a páncélos meg ott maradt, nem tudott a nyeregből leszállni, aztán egyszer csak ünneplőbe öltözött emberek jöttek, szépen szavaltak és gyönyörűen énekeltek, virágokat meg koszorúkat helyeztek el a lovag lábánál, és ő azóta is ott áll a téren, így lett belőle szobor, nézd meg, ha nem hiszed!

***

Lackfi János és Ijjas Tamás egy egész kötetre való legrövidebb mesét írt, olvasd el Majoros Nóra könyvajánlóját!

Dávid Ádám: Doktor Szuri az Állatkertben (részlet)

Illusztráció: Ritter Ottó

Előhang
Az állatorvos ló

Mesém hőse egy ló, aki állatorvos.
Tudod, neki csak a gyógyítás a fontos.
Fehér köpenyt hord és kerek szemüveget,
azon át lesi meg, mik is a tünetek.

Kiscsikó korától fogva arra vágyott,
hogy körbenyargalja az egész világot,
s mindig ott teremjen, ahol segítség kell:
elsősegély, gyógyszer vagy kímélő étel.

Mire vad sörénye megnőtt loboncosra,
a száz mérföldeket simán lefutkosta.
Meg se kottyant neki ezeregy lóerő,
jól megtáltosodott, szép lett, előkelő.

Gyors volt, mint a szélvész vagy mint a gondolat,
hipp-hopp orvosolta a fránya gondokat.
Nem zavarta hőség, hideg vagy víziszony,
rendelt sivatagban és az Antarktiszon.

Gyógyított egész nap vihorászó sakált,
mosómedvét, aki szünet nélkül sikált.
Eloltott lassacskán égő csigaházat,
beteg lakójának csillapítva lázat.

De a sok robogás Szurinak se tett jót,
nem bírta tartani a korábbi tempót.
Sovány lett és lassú, egy szép múltú gebe,
könnyedén lehagyta pár kétpúpú teve.

Gondolta: „Nem szabad így belegebedni,
eljött az ideje már letelepedni.
Csak egy nyugis körzet, tudom ám, az kellhet.
Kezelésbe veszem ezt az állatkertet!”

A város szívében állt a hatalmas zoo,
ilyen sok állatot felügyelni nagy szó.
Egy istállót bérelt a zsiráfok mögött,
hozta a cuccait, és be is költözött.

A gyógyeszközei voltak benne főleg,
átalakította pöpec rendelőnek.
Szurinak nem kellett messzire járnia,
mégis kitört rajta a munkamánia.

A Doktor Szuri az állatkertben a Manó Könyvek gondozásában jelent meg 2024-ben, Ritter Ottó rajzaival.