Miklya Zsolt: A ló nem játék

 

Illusztráció: Zsengellér Sári

    A ló is csak állat, nincs lelke, mondta apa. 

    Örülj, ha kutyád lesz, lovad soha. 

    Hol is tartanánk? Hová is tennénk? 

    Nem költözünk tanyára egy ló miatt. 

    Nem bírná a port a Fiat. 

    Különben is, egy ló nem játék, 

    érteni kell a nyelvén. Ha kutyád lesz, 

    majd megtanulod, mit jelent egy állat. 

    És ne vonj itt nekem vállat!

                    ***

    A ló is egy állat, lelke van, mondta Zsuzsi.

    Érteni kell a nyelvén.

    Ha a fülébe suttogsz, repül veled.

    Tenyeredből eszik, tekintetedből iszik.

    Nem csak legelni tud, játszani is szeret.

    A legjobb játszótárs, számíthatsz rá,

    nem hagy cserben soha.

    Akkor se, ha a szíved mostoha.

    Most akkor kinek van igaza?

    Szerkesztette: Nagy Izabella

Nagy Izabella: Bibi sétálni indul

 

Zsengellér Sári illusztrációja

Bibi rózsaszín nyelvű fekete kutya,

nagy titkokat mondanak el szemei.

Egy kék gombolyag végét találta meg 

az árokparton, az éppen reggeli fényben

fürdő Kossuth utca végén. Odahozta.

Letette lábam elé. Nézett rám és

beszélt. Kunkori fekete farkát csóválta.

Fel-le, ide-oda. Azt mondja, hogy Zsüzsü

őt rossz mesébe írta bele.

Itt a vége, megtalálta. Fogjam csak meg,

csippentsem két ujjam közé. Azt mondja, 

keressük meg az elejét, amikor még

öltözködtek a szereplők, készülődtek,

színes ruháikba, cirmos hacukákba.

Jöjjek vele, kéri, kinyújtja rám azt a 

rózsaszín párizsi alakú nyelvét.

Csóvál. Ejj, Bibi, micsoda kérés ez,

te nem vagy mese-kutya, te igazi

pulikutya vagy, beszélő szemekkel.

Jössz már? Kérdi, eliramlik arra, hol két

szép lovat láttunk napfürdőzni, oda,

ahol hiszi, feljuthat a domb hátára,

sárga poros útkanyarba, a nagy tölgy

vaskos ágaihoz. Oda, ahol a kék

gombolyag elejét sejti. Bibi, ejj,

micsoda mese vége ez, ha még az

elejét sem tudjuk igazából.

Klesitz Piroska illusztrációja

Bertóti Johanna: Tél

 

Szabó Lőrinc Nyár c. verse nyomán

Zsengellér Sári illusztrációja

Tél. Est. Tömbház.

Pöttyből több száz.

Bárányhimlő.

Láz – nem szűnő.

Ágyam börtön,

viszket bőröm.

Lassan pirkad.

Mindjárt itt vagy.

 

 

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Miklya Luzsányi Mónika: A gyermek hangja

  

(c) Zsengellér Sári

 

Mia a vár fokáról rugaszkodott el. Széles szárnycsapásokkal repült, egészen addig, amíg egy széláramlatra rá nem tudott feküdni. Forró volt a szél, tudta, a sivatag felől érkezett, és oda is tart vissza. Ráfeküdt hát, és lassan vitorlázott. Nem nézett vissza a városra, pedig biztos volt benne, hogy az emberek összegyűlnek az utcákon, és felfele bámulnak. Ujjal mutogatnak rá, talán kiabálnak is:

– Nézzétek, ott száll! Ott repül a boszorkány!

Mia nem törődött a várossal, sem a benne lakókkal. Nem akart ide visszatérni. Ha megtalálja a gyermeket, nem is térhet. Ha nem találja meg, vagy már csak holtan, akkor meg végképp nem akar majd visszamenni azok közé, akik képesek voltak kitenni a sivatagba egy ártatlan kislányt. Pedig ez a gyerek nem oda való.

Hogy Ellivel valami baj van, sokáig nem tudta senki, csak az anyja. Pontosabban, Zéda is csak később jött rá, hogy a lánya más, mint a többi gyerek. Mert Ellinek áldás volt még a megérkezése is. Zéda mindig is saját gyermekről álmodott, de valahol a szíve mélyén érezte, hogy neki sohasem lehet gyermeke. Már csak azért sem, mert nem tudta volna elképzelni, hogy megossza az életét, a házát és az ágyát egy férfival.

– A férfiak durvák, kegyetlenek, nincs szükségem rájuk – mondogatta, amikor a többi lány azzal piszkálta, hogy miért olyan válogatós, miért nem megy férjhez végre. Mert Zéda szép lány volt, zsongtak is körülötte a fiúk, de még a férfiak is. Volt, amelyikkel ki is kezdett, de nem fordult komolyabbra egyik kapcsolata sem, mert amint igazán közeledni akart hozzá valaki, Zéda messzire futott. Maga sem tudta sokszor, hogy miért, de elég volt a fiúk szemében meglátni azt a vad villanást, vagy meghallani ziháló légzésüket, és már menekült is.

– Így aztán sohasem lesz gyereked! – csúfolták a barátnői, és Zéda tudta, hogy igazuk van. Valahol a szíve mélyén azért reménykedett benne, hogy egyszer mégis csak lehet gyermeke.

És lett is. A tenger adta neki Ellit, ott találta, partra vetve, mint valami kis halat. Alig pár napos, ha lehetett, Zéda elképzelni sem tudta, hogyan kerülhetett egy újszülött a tengerpartra. De nem is akarta. Nem akarta kinyomozni, kik lehetnek a kislány szülei, hogy miért hagyták magára, csak az érdekelte, hogy most már neki is lesz gyereke. Egy saját gyereke.

Ádám kedvencei: A róka és a csíz – Anyu két keréken

 

Dávid Ádám
A róka és a csíz

Hommage à Aesopus, La Fontaine, Romhányi –
micsoda díszes egy társaság, botrány, mi?

A fennen említett urak mind a hárman
írtak rókáról, ám náluk más madár van.
Persze ez nem is gond. Míg el nem fakul a
tanulság, addig jól hat rád a fabula.
A mi kis csízünknek volt egy nagy sajttálja.
Magától nem, de a rókától sajnálta.
Pusztadőri-, rokfort-, s camembert-szeletkék.
„Nyami, pár falatkát én is de megennék!” –
gondolta a róka, és epedve nézte,
hogy repül rá a csíz a nemespenészre.
Így szólt hát: „Nehogy már magányosan vacsizz!
Segítek, jó?” De nem hatódott meg a csíz.
A ravaszdi róka felettébb utálta,
fogta hát a tálat, szárnyait kitárta,
de mielőtt a csíz jól elrepült volna,
új szólammal csendült fel a rókanóta:
„El ne szállj, maradj még, szemrevaló popsztár!
(Talán ez se pont így volt rég Aesopusnál.)
Legalább egy közös fénykép nagyon kell itt,
könyörgöm, hadd toljak veled még egy szelfit!
Mondd szépen, csíz!” És mert igen hiú csíz volt,
pózba vágta magát, így lehullt a cheeseboard,
vagyis hogy magyarul a maradék sajttál.
A csíz meg dühöngött: „Róka, megint csaltál!”
Erre ő: „Ne izélj, kábé 36 gramm
sajt maradt, téged meg imád az Instagram!
Ráadásként, tessék, itt egy szépvagy-hessteg!
De most szállj le rólam, hess, te, maradj veszteg!”
Itt a vége, fuss el… ja, mi a tanulság?
Hogy az éhség nagy úr – na meg a hiúság.

 

 

(c) Zsengellér Sári

 

Miklya Zsolt
Anyu két keréken

 

Két keréken
gurul anyu,
nem is néz előre.
Sálja lobog,
és a kerék
le sem ér a kőre.

 

Piros köröm-
cipőjében
balerina volna,
ha útközben
nem zavarná,
mennyi még a dolga.

 

Erre tekint,
arra tekint,
szeme tele képpel,
de még nem tud
rollerezni
elengedett kézzel.

 

Ha majd anyu
megtanulja
ezt a mesterséget,
remélem, hogy
előre néz,
s nem ér hamar véget.

 

Aggódásom
fölösleges,
látom már előre.
Nem is tudom,
hogy tehettem
szert egy ilyen nőre.

 

(c) Szántói Krisztián

 

Első megjelenés: A róka és a csíz / Anyu két keréken