Körmöczi-Kriván Péter: LIBASOR

Fricska Dorka illusztrációja

Barna volt a nap és barna a fiú. Lehajolt a földre, megitta a harmatot, és őrizte a libákat szótlanul, nem tudta mennyit, mert a fejében nem repültek szám-s-betűfellegek. Majd az iskolában, ahol a tanító ráül a fejére és kikölti őket. Nem is várta az iskolát, kerülte a feneket. Ő mégis tudta, merre megy a napkelet, merről jön a napnyugat, hogyan szól a szél, hogyan nyerít az eső, mit kér a gyomorének, mit tapos a mezítláb.

A barna fiú szájában cigarettacsikk lógott, hetykén, piszkosan. A földön találta, láb nem taposta, és hogy örökké égjen, meg nem gyújtotta. Barna szemével nézte az utat, ami ment, ha mentek rajta. Tudta jól, üresen az út is csak áll. De akkor nem állt, mert csörömpölt rajta a sok bicikli libasorban, friss libafosban, mert a barna fiú ott talált zöldet a nyájnak, libanyájnak, pont az út mellett.

– Osztály fékezz! – kiáltotta a soreleje cserepes szájjal és az a két szó elment a sorvéghez is.

A biciklik megálltak, és velük együtt az út is. Az osztály nézte cserepes szájjal a barna fiú barna kezét, barna lábát, barna szemét, nézték a libákat. A soreleje, aminek bajsza volt, és szemüvege, fekete, kinyitotta a száját, azon dőltek a cserepek.

– Osztály jegyezd, a liba legel – kiáltotta és az osztály zsebbe nyúlt, noteszt húzott, hegyezte a ceruzát, jegyezte a libákat. Minden betűjét rátette a lapra.

– Osztály jegyezd, harminchárom – kiáltotta a soreleje és az osztály rátette a lapra.

A barna fiú nézte a biciklit, nem tudta mennyit, mert a fejében nem repültek szám-s-betűfellegek. Látta, hogy azok nem legelnek, csak tartják a vázat, a kereket, az üres kulacsot, a rá meredő szemeket. A soreleje a fiúra tátotta száját, és szólt. Potyogtak róla a cserepek.

– Hé barna, melyik út megyen itt a kútra? – kiáltotta és ezek a szavak úgy szóltak, hogy attól a váz, a kerék, az üres kulacs, a rá meredő szemek zörögtek a nevetéstől.

A fiú szája megmozdult, a cigarettacsikk átnyargalt egyik sarokból a másikba és kihangozta, mi benne volt.

– Osztály, jegyezd. A kút arra van, ahol a lemegy a napkelet. Arra van, ahol feljön a napnyugat. Arra van, ahol a szél beszél. Arra van, ahol az eső nyerít. Arra van, ahol a gyomorének kér. Arra van, ahol a mezítláb tapos.

Az osztály kezében megállt a ceruza, szájából kiesett a nevetés, csend törte a cserepet. A fiú szája égre mosolygott, a libákra, majd a libasorra, keze felemelkedett, és mutatta az utat, a távolban fuldokló kutat. Nem szólt szót, csak mutatta. Az út megindult, gurult halkan, kattogott cserepesen és vitte a kulacsot, üresen. A fiú lehajolt a földre, megitta a harmatot, nézte benne a napot, és vele együtt barnán hallgatott.