Juhász Kristóf: A régi királyok lovai

Illusztráció: Krolikowski L. Lilian

 
        Valahol messze, egy fellegtorlasztó hegy magasán, ahová még a legerősebb sas se röpül föl egykönnyen, van egy nagy, sziklás fennsík. Beszélik, hogy csak az tud oda följutni, akinek a szívében bátorság lakik, és ha a fennsíkon elég nagyot ugrik, megérintheti a csillagokat.
        De főképp arról nevezetes ez a sík, hogy áll rajta egy óriási istálló. Cölöpjei aranyoszlopok, hídlásai ezüstgerendák, a jászlakban csillagszéna az eledel, a vályúkban meg holdvíz az ital. Ebben az istállóban élnek a régi királyok lovai. Itt lakik minden harci mén, versenyló meg táltos paripa, aki az emberek világában már elvégezte szolgálatát. Szabadon vágtáznak az ég alatt, ropogtatják a kövek közt sarjadó selyemfüvet, vagy épp bent az istállóban a csillagszénát, szürcsölik a finom holdvizet. Bolha, bögöly sose bántja őket. Ez az ő birodalmuk. Legjobban a régi, nagy idők dicső tetteiről szeretnek beszélgetni, és azon versengenek, melyikük tud csudásabb történetet elmesélni. Ezen az estén is így történt.

Mesehajtogató 13: Hétvári Andrea

Illusztráció: Frey Borbála (ötödik osztályos tanuló)

Átgyalogolhatsz egyik rétről a másikra, átúszhatsz az innenső partról a túlsó partra, átvitorlázhatsz egyik hegyről a másik hegyre könnyedén, mert ezek helyek. De az idő… az idő különleges valami – mondta Legnagyobbfülű, és elővett egy táskarádiószerűséget.

– Melódiadoboz. Ha ráfújok és kinyitom, akkor egészen más: idő-zsugorgép – Szöszpihék százai kezdtek pezsegni, ahogy légáramlat érte őket, a melódiadoboz madártrillákat ontott magából, ezer meg ezer feketerigó, fülemüle és poszáta dalolt, a fákon elképesztő sebességgel pattantak ki a rügyek egyetlen szempillantás alatt. A második szempillantásra már lombkoronák lobogtak előttük, a harmadik szempillantásra pedig minden gyümölcs beérett, a kerti ágyások fölött lebegő zöldségek virítottak, nem olyan nagyok, mint az ózélandiak, de azért szép, méretes répák, paradicsomok és bokros újhagymák. Hatalmas, tiszta vizű tó csillogott a varázs-kert fölött, a tó vizében pedig megjelentek az átélt kalandok, fordítva peregtek, mint egy visszafelé tekert film kockái. Az egész nem tartott tovább egy kicsivel hosszabb pillanatnál, aztán a pillanat összegyűrt zsebkendőgombóc méretűre zsugorodott, a madarak trilláival, a lebegő lombokkal és a hatalmas, vízi látomással együtt. Legnagyobbfülű becsukta a szerkentyűt, és a többiekre nézett.

Mesehajtogató 11: Mészöly Ágnes

Illusztráció: Zahorán Laura (5. osztályos tanuló)

- Sehol sem találom! Egyszerűen szőrén-szálán eltűnt! Pedig a múltkor még itt volt! – Leghosszabborrú egy pillanatra pánikba esett.- Ugyan, gondolkozz már! – korholta Tengelici Manka. – Meglepetést ígértél! Azt ígérted, hogy olyasmit mutatsz, ami megvigasztal, amitől elfelejtem, hogy a Borzas Horda az összes Habosvajkaramellás Desszertkrumplimat vacak ózélandi mutáns répára cserélte! És erre elég egy icipici sószúnyogfalka, meg néhány megtermett légnadrágos pávián, és a nyakad közé szeded a lábad és hazarohansz! És még azt kéred, hogy ne búslakodjak! Hogy ne lógassam az orrom!  Ezt sem azért kéred, mert jaj, de sajnálod a veszteségemet! Csak félsz, hogy nem te leszel a leghosszabb orrú ezután…

- Csitulj már – legyintett rá Leghosszabborrú. – Egyáltalán nem menekültem, hanem szaladtam! De nem el, hanem ide! Mert itt kell lennie, amit… Csak hirtelen elfelejtettem, hogy melyik szekrénybe tettem. De azt hiszem, itt lesz valahol. Na, már meg is van! Kukkants csak bele!

Mesehajtogató 9: Tóth Ágnes

Illusztráció: Tarr Csilla (ötödik osztályos tanuló)

- Én türelmes vagyok, de kezd elegem lenni mindenből – morogta orrát vakargatva Leghosszabborrú. - És ha elém kerül Legnagyobbfülű, letépem a fülét. A hülye kis táskarádiója az oka mindennek! Hogy képzelte, hogy itt (Afrikában) vakációzzunk, épp most, amikor alig kezdődött meg a suli, és október van?! Micsoda tortúrának tett ki minket! És ez a szörnyű kaja! Mi lesz, ha megbetegszünk tőle?

- Ne izgulj, én tudok mindenre gyógymódot - vigasztalta Manka. — Van egy gyógyfűkeverékem. DédmaMankától kaptam, és a hátizsákom rekeszében őrzöm. És ne lógasd az orrod, élvezd inkább ezt a furcsa helyzetet, mert csodák mindig vannak, én hiszek bennük. Ó, jajj! Mi volt ez a recsegés? Valaki tényleg itt bujkál  . . . de miért nem látjuk?

Mesehajtogató 6: Dániel András

Illusztráció: Igaz Laura

– Végre itt vagyunk! - hajította a sarokba vakondbőr napernyőjét Tengelici Manka.

– Csak volna nálam a tyúkfa nyelű bolhakorbácsom, adnék azoknak a nyavalyásoknak! – morogta Leghosszabborrú, majd fáradtan lerogyott az egyik bálnaborda támlájú konyhaszékre.

– Snyek lufar dök surbatokvén! – jegyezte meg Manka, miközben szájába tömött néhány porlepte pókbonbont.

– Hogy mit mondtál? – nézett rá idegesen Leghosszabborrú.

– Egy marcipánd közmondást idéztem – mondta teli szájjal a lány. – Sose fagyizz babzsák alján! Ezt jelenti. Derék nagyapám, Turbóveder T. Lahomir szavajárása volt...

– De hiszen ennek semmi értelme nincs! – jajdult fel az orrmutatványos, idegesen piszkálva a desszertkrumplis doboz üvegtetejét.

– A közmondások nem azért vannak, hogy értelmük legyen – vonta meg vállát a lány.

– Desszertkrumplik sem azért, hogy csak nézzük őket! – jegyezte meg halkan Leghosszabborrú.

Mesehajtogató 5: Tasi Katalin

Illusztráció: Frey Sára (3. osztályos tanuló)

Legnagyobbfülű elmélyülten szemlélte a gesztenyefa árnya alatti, szép, pöttyös terítővel fedett asztalon illatozó Habosvajkaramellás Desszertkrumplit. Azon filozofálgatott, hogy vajon a krumpli illata vagy a habosvajkaramellára rá-ráröppenő méhek döngicsélése bódítóbb-e, és egy lassú pillanat erejéig az is eszébe jutott, hogy ne a napon aludjon el, mert még leég a háta, legalábbis az a része, amit a füle nem árnyékol le belőle. De csak egy pillanatra jutott eszébe, tenni már nem tudott semmit, mert a krumpli illata, a döngicsélő méhek zenéje, a simogató szellő és a melengető napfény a pillanat végére elaltatták.

Éktelen ricsajra ébredt.

Borzasztó zümmögés közepette Tengelici Mankát vette észre, amint napernyőjével egy szürke, mozgó felleget csapkod, s közben felbőszült páviánhad ugrál a feldöntött asztalkáról a gesztenyefa levelei közé, ózélandi mutáns répákkal dobigálva szegény Leghosszabborrú barátját, aki nyilvánvalóan sikertelenül próbálta megvédelmezni a Desszertkrumplit. Látta ugyanis, hogy annak hűlt helye.

Legnagyobbfülű felpattant, csattintgatni kezdett a füleivel, amik ettől óriásira nőttek. Az egyikkel elkapta Leghosszabborrút, a másikkal átölelte Mankát, és nagy sietve bemenekült velük a kert elején pompázó fitos kis nyári lakba.

 

Mesehajtogató 3: Kertész Edina

Illusztráció: Holubek Lina (5. osztályos tanuló)

Mindenki tudta, hogy tágul a galaxis, de azt csak kevesen, hogy mindenről a páviánok tehetnek. Azaz inkább az ózélandi mutánsrépák. A páviánhorda vezére, Pirospopó ugyanis annyira megkedvelte ezt a kissé csípős ízű különlegességet, hogy elhatározta, az egész galaxisban mutánsrépát fog termeszteni.
     – Hét hektárral a C342-es bolygóra, a Zulu 23-ra meg plusz hat ültetvényt – rendelkezett, és kicsordult a nyála. Mindig ez történt vele, ha a répára gondolt.
     – ‘genis ’remalássan – vágta magát haptákba hű szolgája, Fenékcsúszka.
     Pirospopó pedig falt és falt, de nem volt elég így sem a mutánsrépa, úgyhogy megparancsolta, hogy Fenékcsúszka azonnal tágítsa ki a galaxist, és ezt hű szolgája meg is tette egy alabástrom szelence segítségével, amit használat után gyorsan a legendásan kék és legendásan kerek szemű Tengelici Manka szekrényébe rejtett.
     Igen ám, de Pirospopó egy keddi reggelen rettenetesen ráunt a mutánsrépára. Egy falat sem ment volna le több a torkán. Elhatározta, hogy fogja az egészet, és kicseréli a szomszéd ovi kertjében lévő Habosvajkaramellás Desszertkrumplival.
     A galaxis közben nőtt és nőtt, és ha nem jön Legnagyobbfülű, óriási baj lett volna. Ő viszont belenézett okuláréjába, csettintett kettőt, és a galaxis zsugorodni kezdett.

Mesehajtogató 2: Zágoni Balázs

Illusztráció: Vincze Luca  (4. osztályos tanuló) 

 
Pirospopó órák óta kereste őket. Amikor végre rájuk talált, már mindannyian a fa körül álltak, és mohón habzsoltak valamit. De vajon mit? Amint közelebb ugrott, már látta, hogy a fa körül lyukak éktelenednek a földben, a páviánok viszont összezárták a mancsukat és eltakarták a szájukat, hogy ne láthassa, mit esznek. Banán nem lehetett, azt megismerte volna a szagáról vagy az eldobott héjáról. Egy ananász nem fért volna el a kezükben. Hát akkor mi? Mi teremhet még itt a kies Ózélandon, amiről ő nem tud?
     − Azonnal mutassátok meg, hogy mi van a kezetekben!

     Ekkor a páviánok lesütött szemmel szétnyitották a mancsukat. Pirospopó eltátotta a száját.

Tücskök és hangyák

Vendég leendő művészek: A gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola harmadikos tanulói Aesopus meséjét alakították képregénnyé

Czövek Antónia

Czövek Mónika

Gyánti Barnabás

Horvát-Varga Dániel

Palkovics Petra

Török Nikoletta

Három...

...a kislány, a magyar igazság, az ördög paraszthajszála. És három a vendég is, a harmadik épp harmadikos a gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskolában, és mint az előző két leányzó, ő is Szakkayné Zeller Erzsébet és Hevesi Mária tanítványa. Fehér Laura képregénye.

Még egy kismalac...

Ma Zimány Blanka, aki szintén a gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola negyedik b osztályos tanulója, vendégeskedik a blogon

A kismalac és a farkasok

Mai vendégművészünk Varga Nikoletta, a gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola negyedik b osztályos tanulója

Tasnádi Emese: Útravaló Dzsundzsinak, a Hörcsögnek, a Nagy Útra

 

-         Nem mozog. Miért nem mozog?

-         Mert már nem tud.

-         Alszik?

-         Nem alszik. Elment.

-         Elment? De hiszen itt van a ketrecben.

-         Ez már csak a teste. A lelke elszállt.

-         Mint a nagymamáé ősszel?

-         Igen, pont ugyanúgy.