Gertheis Veronika: Én láttam

Szüdi János illusztrációja

Én ugyan be nem teszem a lábam a Balatonba! Még a kislábujjam hegyét sem. Mégis mit gondolnak? Nem hisznek nekem, pedig láttam! Ezzel a két szememmel, itt, ni. Egy szemmel is láttam, direkt kipróbáltam, lehunytam először az egyiket, aztán a másikat. Jobb szemmel néztem a nagy kövér bácsit a parton, ballal a fényes cseppeket, ahogy legurultak a hasán. Aztán megint jobbal, hogy a bácsi feltápászkodik és a parthoz lépked, megint ballal, ahogy kapkodja a lábát a forró homokban. Aztán becsuktam a szemem, mert nagyon kellett nevetnem az ugráló görögdinnye-pocakon. 

Épp akkor nyitottam ki a szemem (mindkettőt), amikor beért a vízbe, egészen mellkasig. A bácsi kalimpálni kezdett, mint én a tanmedencében, de ő a víz fölött csinálta. Nem is ért vele sokat, egyből elsüllyedt. A víz alatt kell kalimpálni, ha úszni akarsz. Ő azonban fogdosta a levegőt, kapaszkodót keresett. Aztán placcs! eltűnt a vízben, többé nem bukkant fel.

„Még, hogy cápa!” nevetnek rajtam. Nem értem, mi ezen a vicces. Igaz, akár medúza vagy polip is lehetett volna. Polippal egyszer én is találkoztam, amikor még kicsi voltam. Apa vitt be, a sárga úszógumiban. Azon is voltak polipok, biztosan azért jött oda. Persze, pont akkor, amikor Apa egy pillanatra eltűnt a hátam mögül. Szerintem kiszagolta, hogy egyedül vagyok. A polip odaúszott, és fogdosni kezdte a lábamat. Én kiabáltam, hogy „Apa, Apa!”, de ő nem volt sehol. Aztán jó nagyot rúgtam a polipba a víz alatt, és erre elúszott. Apa nagyon büszke volt rám, amikor elmeséltem neki. Gyorsan ki is mentünk a partra egy fagyiért, neki meg egy hideg sörért. Vicces volt, hogy az orrát hűtötte vele.

De a bácsit cápa támadta meg, ebben biztos vagyok. Ha valaki a közelben lett volna, hallotta volna a cápafogak csattogását. Anya szerint ez hülyeség, senki sem hallotta a csattogást. Nyilván, mert ki menne oda, ahol pont az imént egy vérszomjas fenevad falt fel egy szép nagy, kövér bácsit?

Szóval mondhatnak akármit, én nem megyek be a vízbe. Legfeljebb oda, ahol még lelátok az aljára. Úgyis szeretnék egy szép, piros korallt találni a magyar tengerben.

a szerző illusztrációja

Szerkesztette: Komjáthy Nessie

Miklya Zsolt: Nyárversek a Bújócska-zsoltárokból

Hőségben

Zsolt 32,4; Ézs 25,4–5

Apa azt mondja, megint
hőgutát kap az ember,
anya sóhajt, jó lenne
a szomszédban itt egy tenger,
nagyapa szerint elég
lenne egy kiadós zápor,
nagymama borsót fejt, nyugi,
mondja, majd kinyit az ég,
és pattog a jég, mint a borsó,
és lehűl a föld, szinte magától.

Korbuly Ágnes illusztrációja

Vizes

Zsolt 69,2–3.35

Nyakamig ér a víz,
gyerekmedence, langyos.
Pezseg alattam a víz,
buborékpárna indul.
Sodor a forgó ár,
sodrómedence, örvény.
Hullám csap rajtam át,
ring a medencehullám.

Nyakamig ér a víz,
fejemen túl az ég is
buborékokkal vár,
szakad az eső mindjárt.
Sodor a buzgó ár
ágat, levelet, szirmot,
holnapra sártenger,
óriáscsúszda vár rám.

Pálma és platán

Zsolt 92,13–14

Van egy pálma az udvaron,
az égig mégse nő fel.
Hideg neki a tél nagyon,
alig bírja erővel.
Apa szerint az is csoda,
hogy nem fázik meg mégsem.
Mert messze van az otthona,
ahol meleg van, délen.
Voltunk egyszer az Adrián,
ott jó magasra nőnek,
napsütésben sosincs hiány,
élnek a jó időnek.
Nálunk a platánfa virul,
ágai közt az égen
felhőraj úszik és vidul,
lubickolva a kéken.

Hurrá, nyaralunk! - beharangozó

Zámbó Emese illusztrációja

 

Január, február, 

röpke lepke száll virágra,
szabadságra megy
az író is ilyenkor,
a rajzoló se rajzol,
kivéve, mikor a lelkes olvasók
a kék égtől eltikkadva már
egy kis kék képernyőfény mellett
szeretnének képzelt világokba merülni,
és ilyenkor billentyűt kap a kezébe az író,
a rajzoló meg tollat (esetleg ecsetet),
és már készülnek is a képek,
és a mesék,
és a versek,
hogy nyáron is legyen
hó a hegyen,
víz a tengerben,
álom az emberben.

Szív küldi szívnek szívesen!

Jó nyaralást kíván:
Komjáthy Nessie (a szerk.)

az Illusztrátor Pajtások

és az Író Cimborák

Dávid Ádám: Limerikek L. Ervinnek

Tuza Edit

Volt egy úr, úgy hívták, Szigfrid.
Alkatra nem volt épp szilfid
cirkuszi oroszlán,
de rég a porondján
mennyi csodát véghez is vitt!

Volt egy hölgy, úgy hívták, Maminti.
Tündérek között ő a minta.
Kicsi, zöld, meglehet,
s négyzögletű kerek
bűbájait álmodra hinti.

Volt egy úr, úgy hívták, Berzsián.
De sokszor kínozta vershiány!
Két-három éven át
költött egy jobbladát,
de azt sem értette senki ám.

Volt egy hölgy, úgy hívták, Árnika.
Versengett már érte pár bika.
Azt mondta: bocsánat,
inkább egy kacsának
lennék a csőrére pántlika.

Volt egy úr, úgy hívták: Bab Berci.
Orrfújásrekordja hatpercnyi.
Szegénynek az orra
savanyú uborka –
tüsszenteni ezért nem mersz, mi?

Zárszó - Vastaps

 

Szabó Imola Julianna

Kedves Bruckner Szigfrid barátok, rajongók, rokonok és üzletfelek!

 

Egyszer minden születésnap véget ér! 

Még egy kiérdemesült oroszláné is. Elérkezett a búcsú pillanata, ideje, hogy lemenjen a függöny. Pazar műsor volt, annyi biztos, és méltán megérdemel egy nagy bravót mindenki, aki valahogy hozzájárult ehhez az ünnephez, a mi kedves Bruckner Szígfrídünk szülinapjához. 

Külön köszönet Holló Annának a felajánlott képekért! 

Talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az elmúlt hónapokban mindenki talált magának valamit, ami szórakoztatta, elgondolkodtatta, megnevettette, meghatotta. 

Olvassunk továbbra is Lázár Ervint!

 

És most nagy-nagy kalaplengetéssel elköszönnek a porondmesterek:

 

Sanyi és Eszti

Újlaki-Nagy Júlia: Szigfrid repül

Zelei Marcell

– Szigfrid, csakhogy itt vagy! Mi tartott ilyen sokáig?! – tessékeltem be az ajtón az öreg oroszlánt. A nadrágtartóját a földön húzta maga után, a sörénye sörszagú volt.
– Hova ez a nagy sietség? Épp időben jöttem reggelire! – mondta, és böffentett egy nagyot.
A lármára Luca is kiszaladt az előszobába, és Szigfrid nyakába ugrott.
– Már majdnem itt a lefekvés időm, azt hittem ma már nem is jössz… – mondta, és láttam rajta, hogy kicsit szomorú emiatt. – Ugye, fenn maradhatok még egy darabig? – nézett rám rimánkodva.
Engedtem neki. Azt reméltem, amíg itt van Szigfrid, Zoli is hazaér.
– Épp időben jöttél, mert anyu most akart mesét olvasni nekem.
– Pompás! Ha akad egy kis reggeli, én is szívesen meghallgatom azt a mesét! – mondta Szigfrid, és megnyalogatta a sörös bajuszát.
– Reggelivel nem szolgálhatok, de a vacsorából még épp maradt egy kevés. Bár a tej nem talál a…
– Sörrel? – hahotázott Szigfrid. Akkor inkább kihagyom!
– Te ittál, Szigfrid? – kérdezte Luca, és őszintén csodálkozott.
– Csak egy kicsit. De nem én akartam. Az állatorvos hívott meg, az a szemüveges fickó.
Megrántottam a nadrágtartóját, de Szigfrid tovább folytatta.
– Ott szomorkodott és panaszkodott a pultnál, meg kellett vigasztalnom valahogy.
– Nahát, micsoda véletlen, Szigfrid! Apu is szemüveges, és képzeld, ő is állatorvos!
Az oroszlán megigazította a nadrágtartóját, majd elhúzta a száját.
– Még ilyet… – morogta, és semmi sem jutott az eszébe.
– Szilvia tudja, hogy hol jársz? – kérdeztem, és kicsit megfeledkeztem Lucáról.
– Tudja, tudja, hát mi együtt léptünk fel annak idején… – válaszolt sután Szigfrid, és reméltem, most már másra terelődik a szó.
– Nem mesélsz ma inkább te? – fordult Luca az oroszlánhoz.
– Olyan meséket senki se mond a világon, mint én! – düllesztette ki a mellét Szigfrid, és tudtam, hogy már nem lesz baj.
– Miről meséljek? A szavannáról? Vagy a tigrisekről? A cirkuszról? Azok a tapsok, azok az ugrások…
– Az állatorvosról mesélj inkább. Elmondta, hogy miért szomorú?
Mindketten meghökkentünk. Szigfridben elállt a szó, elkomorodott.
– Tudom is én, ezek unalmas dolgok. Nem beszél ilyenkor az ember, csak kortyolgatja a sörét…
– Akkor te is szomorú vagy, Szigfrid?
– Ha már így megkérdezted, kicsit igen. Tudod, én nagyon szeretnék még egyszer fellépni.
– És az állatorvos mit szeretne? – bukott ki belőlem hirtelen, és magam is meglepődtem.
– Repülni – válaszolt Szigfrid határozottan, és mélyen a szemembe nézett.
Luca értetlenül nézett az oroszlánra. Honnan tudta volna, hogy az apja miattunk kényszerült abbahagyni a repülést?
– Lehetne közös számotok! – ajánlotta fel Luca.
– Ott körözne a sportrepülő a sátor felett, és amikor már mindenki lélegzetét visszafojtva nézné a cseleket, kiugranék a repülőből egy ejtőernyővel! – lelkesedett Szigfrid is, de aztán mintha hirtelen kétségei támadtak volna afelől, hogy ő még képes lenne-e egy ilyen mutatványra.
– Amikor földet érsz, mindenki megtapsol, de te nem hagyod abba a számot, mert az állatorvos labdákat dobál ki neked a repülőből, te pedig mindegyiket elkapod, és visszadobod neki…
Erre mindannyian felnevettünk, mert Luca is tudta, hogy ez már képtelenség.
– De mi lenne utána? – kérdezte aztán Luca, és ismét komoly lett.
– Mi legyen? Taps, ugrálás, vissza, vissza, vissza… üvöltene a tömeg – válaszolt Szigfrid, és nem értette a kérdést.
– De még azután. Utána megint szomorú lennél?
– Nem is tudom… – vonta meg a vállát az oroszlán, és elgondolkodott. – Utána örülnék, hogy még egyszer utoljára sikerült fellépni.
Ősz volt már, amikor teljesen váratlanul összefutottam Szigfriddel a Levendula és az Orgona utca sarkán. Derűs volt, és elmesélte, hogy tényleg sikerült még egyszer fellépnie. Őszintén sajnáltam, hogy nem tudtam róla, megnéztük volna Lucával, talán még Zoli is jött volna. Nem kérdeztem, de láttam a szemében, hogy akkor este nem hazudott Lucának: fellépett, és utána tényleg nem volt szomorú.

Szerkesztette: Németh Eszter

Bertóti Johanna: Szigfrid

 

Kovács Réka

MIKKAMAKKA Köszöntelek benneteket a Négyszögletű Kerek Erdőben.

Mikkamakka vagyok, és bemutatom nektek az erdő lakóit.

Elsőként Bruckner Szigfridet, a kiérdemesült cirkuszi

oroszlánt!

BRUCKNER SZIGFRID: Bruckner Szigfrid: bűvész, bohóc,

világhírű artista,

kötéltáncos, erőművész!

S folytatódik a lista:

cirkuszi sztár, karikán át

ugrándozó oroszlán,

legjobbak közt legeslegjobb.

Ha sokáig sorolnám

érdemeim, garantálom,

itt ülhetnénk reggelig,

megéheznénk ötször is, míg

annyi idő eltelik.

kivételes munkaerő,

elsőrangú énekes,

a nézőknek nagy kedvence,

okos, erős...

MIKKAMAKKA ...és heves.

Vagy mondhanám, hogy nagyhangú.

SZIGFRID: A lényegre tapintasz!

Hisz a cé, a kétvonalas

nekem nem nagy vasziszdasz!

MIKKAMAKKA: Valójában egyedül ez,

a nagy hangja a régi.

Őt a hírnév körbelengte,

ma már öreg, görbe, gyenge,

az életét itt éli...

MIKKAMAKKA, SZIGFRID: ...a Négyszögletű Kerek Erdőben,

SZIGFRID: hova öregségemre eljöttem.

Részlet a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának 

2016-ban bemutatott zenés gyerekelőadásából.