Az eltűnt körző nyomában

Volt egyszer egy hangjáték, ami történelmet csinált. A szó szoros és szabad(kőműves) értelmében is. Mert kamaszokról, kamaszoknak szóló fikciós rádióműsor még nem aratott itthon ekkora közönségsikert (csak az első évad ismétlését félmillióan hallgatták országszerte!). A szerzőgárda pedig (Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Vészits Andrea és Tasnádi István különböző felállásokban) valóban létrehozza, újraértelmezi, na meg körbefutárkodja a történelmet az ókortól a jakobinus mozgalom szabadkőműves páholyain át egészen a távoli jövőig.

Bevallom, komoly fejtörést okozott a cím, mikor először meghallottam. Mert azt vágom, hogy lehet ez a címbeli izé olaszos meló, meg lehet bringával is csinálni, sőt csilivili görkorival a legzúzósabb, de hogy ilyen idősen is működik a dolog, az kicsit megzavart. És hiába szippantott magába a kötet eklektikus kaleidoszkópvilága, valahogy a könyv címének nem jöttem rá a nyitjára. Talán Proustot kellene megkérdeznem egy kis madeleine-sütit majszolgatva, de ő épp nincs kéznél.

Persze lehet, hogy csak nekem tűnik ókori hieroglifának – a sztori viszonylatában – ez az amúgy piszok jól hangzó cím, de néha kicsit úgy éreztem magam a könyvet olvasva, mint egy dalek, akinek Darth Vaderrel kéne kiskacajokat hallatva cseverésznie. Akárhogy is, a többszólamúság gyönyörködtet. Mozarti könnyedségű szerkezet kel harcra a sorok között Beethoven súlyos basszusaival, és ha óvatlanul felnyitod a dögös borítót, pár órával később begörcsölt nyakkal motyogod magad elé: „Hogy elszállt az idő!”

Pedig valójában csak annyi történt, hogy a Nagy Pesti Lomtalanításban eltűnt egy körző, amire épp egy tizenhárom éves lány, Hanna talált rá (aki történetesen a főhősünk). Ebből aztán majdhogynem végtelen számú kalamajka és fordulat és barátság és ellenség és sok-sok izgalom származik. De igazán nem akarok spoilerezni. A rádiójáték is elérhető a világhálón, na meg gyűlnek szépen a regények. A napokban épp a negyedik jelenik meg, de öt kötetig biztos meg sem áll a hajsza a körző és Hanna körül. Hogy aztán hogyan tovább? Kérjük meg szépen a szerzőket, hogy csavarjanak még néhányat azon a körzőn!

Dávid Ádám

Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Vészits Andrea,Tasnádi István
Időfutár
Pozsonyi Pagony Kiadó

Nem a Mikulás, hanem Szusi apó

Azt kérdezed, hogy miért sétál a szakállas bácsi ennek a könyvnek a borítóján? Mert róla szól a könyv. Ezért rajzolták rá. Szusi apó erdőt jár, az a címe, és egy Kiss Ottó nevű bácsi írta. Hogy neki van-e szakálla? Nem, neki nincsen, szakálla Szusi apónak van, az övé viszont, mint látod, szép hosszú és fehér. Hogy olyan, mint a Mikulásé? Igen, kicsit talán hasonlít, de ő nem a Mikulás, hanem Szusi apó, egy bölcs mester, aki nagyon szeret sétálni az erdőben. Nem, nem husi, hanem Szusi, szövel. Tehát ez az apóka sétál az erdőben, és közben mindenfélén gondolkozik. Például min? Hát, például az életén, hogy miféle dolgok történtek vele gyerekkora óta, meg efféléken. Hogy te is szoktál gondolni arra, ami régen történt veled? Persze, de te még csak óvodás vagy, Szusi apó meg öreg, ezért vele már nagyon sok dolog történt életében. Bőven van hát min gondolkoznia séta közben. De, jól mondom: Szusi. Az egy japán étel, ilyen kicsi tekercsek, rizsből meg zöldségekből és tengeri herkentyűkből. Róla kapta a nevét Szusi apó. Tudom, hogy te se a zöldséget, se a tengeri herkentyűket nem szereted, de ha felnősz, lehet, hogy majd fogod. Hidd el. Jó, akkor nem. Csokiszusi? Nem, olyan biztos, hogy nem létezik. Hogy miért nem találja fel Szusi apó a csokiszusit? Hát, ez nincs benne a könyvben, de talán azért, mert az nem lenne finom. Képzeld el, csoki rizzsel… A tejberizs? Hogy arra anya kakaót szór, és finom? Jó, de a szusi teljesen más. Egyszer majd megkóstoljuk, rendben? Nem, ha nem akarod, akkor persze nem kell, ne hisztizz.
Na, szóval, sétál az erdőben ez a Szusi apó, és mindenféle okosokon töri a fejét… Mert ő egy öreg bölcs. Nem, nem ez a foglalkozása. Vagyis hát… szóval, nyugdíjban van, nem kell már dolgoznia, és ráér az ilyesmire. Elköltözött a városból az erdőbe, és ezzel tölti a napjait. Sétál és töpreng. Aztán a bölcs dolgokat, amik eszébe jutnak, elmeséli az embereknek. Hogy ez jó-e? Jó, persze. Így olyanok is megtudják ezeket, akiknek nem szoktak effélék az eszükbe jutni. Nem azért, mert buták, csak mert nem olyan öregek és bölcsek, mint Szusi apó. Hogy mi is bölcsek leszünk-e, amikor megöregszünk? Talán. Majd meglátjuk… Nem, dehogy, nem lesz muszáj az erdőbe költözni öregkorunkban. Például itt van nagypapa, ő is öreg, mégsem lakik az erdőben. Szusi apó azért költözött oda, mert ehhez volt kedve. Mert szereti a természetet. Látod, itt, ezen az oldalon is nézegeti a virágokat meg a bogarakat. Ahogy mi is szoktuk, amikor kirándulni megyünk. Farkasok? Nem, azok nincsenek arrafelé. Persze, a farkasok is erdőben laknak, de biztos egy másikban. Hogy mi lenne, ha Szusi apó mégis találkozna egy farkassal? Nem tudom, talán felhívná a vadászt, hogy jöjjön segíteni. Nézd csak, azon a képen van is a kezében egy mobiltelefon. Szerinted az ilyen öreg, szakállas bácsiknak nem is lehet telefonja? Miért ne lehetne? Például nagypapának is van, és látod, Szusi apónak is. Igaz, nagypapának nincs szakálla, de ennek semmi köze a telefonhoz… Nem, amikor kisgyerek volt, Szusi apónak sem volt. Tudod, akkoriban még nem is volt feltalálva a mobiltelefon. Nézd, ezen a képen, ez itt egy utcai telefonfülke. Ilyenekből telefonáltak régen az emberek. Bedobtak egy pénzérmét, és akkor fel tudták hívni azt, akivel beszélni akartak. Már ha épp nem volt rossz a telefon. Bizony, ennek itt, a képen be van törve az üvege, meg letépték a kagylóját. Sajnos időnként előfordult: buta emberek tönkretették ezeket a telefonokat. Hogy ki az a kisgyerek ott a fülke ablakában? Az Szusi apó gyerekkorában. Azért van az utcán, mert szeretné megtudni, laknak-e háziállatok a városban. Őket keresi. Igen, egyedül, mert se a nagypapája, se az apukája, se az anyukája nem ért rá.
Látod, itt kérdezi őket, de mindannyian épp valami mást csinálnak. Valami felnőtteset. A könyvben az van, hogy kicsi korában Szusi apó falun lakott a szüleivel, volt ott cicája, kecskéje meg malaca is. Csak aztán felköltöztek a városba, és a kis Szusi apónak egy idő után hiányozni kezdtek az állatai… Hogy a cicájának mi volt a neve? Misó. A malacának, ennek a rózsaszínnek? Neki is Misó. Meg, képzeld el, a kecskéjének is. Ez azért volt, mert a kedvenc mesekönyve egy Misó nevű pingvinről szólt, ezért aztán az összes állatát így nevezte el. Igen, ez nagyon vicces. Hogy még vannak-e ilyen viccesek ebben a könyvben? Olyan viccesek, amin nagyokat nevetünk, meg csapkodjuk a térdünket, olyanok nincsenek, inkább komoly-viccesek vannak, amiken egyszerre lehet gondolkozni is meg mosolyogni is. Ez egy ilyen komoly-vicces könyv. Figyelj, ha tele van a szád csokival, nem érteni, amit mondasz. Azt kérdezed, hogy talált-e a kicsi Szusi apó háziállatokat a városban? Nem, sajnos nem talált. Viszont később, amikor megnőtt, talált egy feleséget magának. Nézd, itt vannak, ezen a képen, a fiatal Szusi apó meg a felesége, Szusi anyó. Összedugják az orrukat, mert nagyon szeretik egymást. Szerinted olyan az orruk, mint Pinokkióé? A Baranyai András bácsi, aki a képeket készítette ebbe a könyvbe, szeret mókás orrokat rajzolni az embereknek. Meg mókás mindenféléket, igen. Ez itt például a fiatal Szusi apó, ahogy a japán étteremben szusit készít. Látod? Mint valami japán harcos, úgy csapkod a szusiszeletelő kardjával, vagy mijével. Ebben az étteremben találkozott a felségével, aztán lettek gyerekeik, három is, ide vannak rajzolva, nézd. Igen, nagyon cukik. Vagy inkább aranyosak. Az óvodában tanultad ezt a cukizást? Na, szóval közben Szusi apó elfáradt, és leült a fűbe, hogy pihenjen egy kicsit. Hogy a gondolkozástól fáradt-e el? Szerintem inkább a sétától. Bár a gondolkozástól is el lehet fáradni, nagyon is. Igen, az ott a képen egy cigisdoboz. A fűben találta Szusi apó. Nem, ő nem cigarettázik, ezt valaki más dobta el, biztos egy kiránduló. Hogy attól felgyullad az erdő? Azért egyetlen cigitől talán nem. Jó, akkor igen. De ebben a könyvben mégsem. Ezért nem is hívja Szusi apó a tűzoltókat. Bár ha akarná, se tudná, mert nem működik a telefonja. Azért, mert ott, ahol most üldögél, nincsen térerő. Emlékszel, múltkor az Irénkééktől mi sem tudtuk felhívni Anyut. Hogy most szomorú-e Szusi apó? Kicsit igen, mert rájött, hogy nem tud felállni a földről, és örülne, ha segítséget hívhatna telefonon. Nem, nem beteg, csak öreg, és fáj a dereka. Tudod, ahogy a nagyinak is szokott. Hogy a végén valaki segít-e neki? Hát, az a vicc, hogy ez nincs benne a könyvben. A történet végén Szusi apó ott ül az erdőben, és várja, hogy mi lesz. Hogy ez egyáltalán nem vicces, hanem szomorú? Szerinted ezért ez a sok feketeség itt, a könyv végén? Úgy gondolom, az inkább olyasmi… mint mondjuk éjszaka az ég. Tudod, amikor felnézel, és mindenfele csillagok vannak. Vagy mint amikor behunyod a szemed és szálldos ott bent összevissza az a sok fényes kis bigyó. Hogy azok tündérek? Igen, lehet. Szerintem itt a Szusi apó gondolatai repdesnek körbe-körbe. Halak, szusik meg egy öreg madár, látod? Rájuk gondol ott a fűben ülve. A madár olyan öreg, mint Szusi apó. Meg itt van ő is, kisgyerekkorában és később, amikor szakács lett. És itt van a Misó nevű kecske is. Igen, úgy látszik, gondolatban még őt is meg tudja találni. Persze, ne félj, biztos segítségére siet valaki Szusi apónak az erdőben. Szól róla egy másik könyv is, abban felutazik Budapestre, úgyhogy a végén mindenképp fel tudott állni a földről. Majd legközelebb azt a másik könyvet is végignézegetjük, igen. Hogy te is szeretnél segíteni neki? Most? Figyelj, most nem érünk rá, hogy kimenjünk az erdőbe, mert el kell hoznunk Micit a bölcsiből. Ha rángatsz, akkor is. De, biztos, hogy egyszer majd találkozol vele. Tudod, sok-sok Szusi apó van a világban, és mindnek fáj a dereka. Hogy te ennek a Szusi apónak akarsz segíteni, nem másiknak? Most azonnal? Mondtam, hogy azt nem lehet. Jó, rendben, akkor a hétvégén. Szusi apó megvár, biztosan. Ígérem. De most igyekezzünk! Tudod, először Micin kell segítenünk. Ha nem érünk oda érte időben, ő is egyedül marad a bölcsiben, mint az erdőben Szusi apó. És akkor ő is szomorú lesz. Persze, hozhatod te a könyvet. De most aztán szedjük a lábunkat, mert lekéssük a buszt!

Dániel András

Kiss Ottó: Szusi apó erdőt jár
Móra, 2013.
Baranyai (b) András illusztrációival

Basztikül, avagy Kishugó és a Medvelöket

Neszmélyi Réka rajzaival

Pacskovszky Zsolt nem fél a kiskamaszoktól. Olyan ingoványos talajra mert lépni, ahová csak nagyon kevesen. Mesét írt, de nem a legkisebbeknek, akik tágra nyílt szemű, kíváncsi, hálás közönség. Nem ismételte meg a Szabadesés (Móra Kiadó, 2013.) című könyvét sem, amelyben a kamaszlélekről festett bámulatosan hiteles képet, és felkavaró, elgondolkodtató, katartikus „ifjúsági” regényt írt. Zsolt legújabb, sok-sok részesre tervezett regénysorozatával a felsős általános iskolásokat szólítja meg.
Az ennek a korosztálynak szánt könyvek nagy része tanítani akar, ismeretet átadni, hiszen ezek a szövegek az olvasót már érett, összetett gondolkodásra képes egyénnek képzelik el; de mégsem tartják annyira felnőttnek, hogy nyíltan, őszintén beszéljenek vele mindenről. Az iskolai párbeszédekből például száműzik a káromkodást, nehogy követendő példának tartsa valaki. Így azonban torz képet festenek, és megnehezítik a szereplőkkel való azonosulást. Nem így Pacskovszky Zsolt könyve!

Kishugó (igaz, nem cifrázza, de ízesen, ötletesen) káromkodik, és utálja Banyákinét, a matektanárt. Engem már ezzel megfogott a könyv. Felsős koromban nagyon szerettem a Gombháborút (ha valaki nem ismerné, ez a francia A Pál utcai fiúk, csak sokkal bátrabb, szókimondóbb regény annál). A magyar ifjúsági irodalomból folyton hiányolom ezt a vagány hangot, ami például Kishugó és Ágó barátságát jellemzi. Hiteles párost alkotnak, a mai kor Tutajosa és Bütyökje ők, hogy még egy klasszikust idekeverjek.

Kishugó az Álomrendőrségen dolgozik. Olyan környezetben, ami a Mátrix filmek, sőt még a Sejt című thriller hangulatát is felidézte bennem. Nappal alszik az órákon, amivel hát persze, hogy magára haragítja a pedagógusokat. Nem csoda, hogy szegények még este is Kishugóval (rém)álmodnak. A főszereplő komoly erkölcsi dilemmákkal találja szemben magát: segítenie kell például Banyákinének a rémálmát elsimítani, még akkor is, ha meg kell hunyászkodni előtte, amit normál esetben (fényes nappal) biztos nem tenne meg.

Egy nagyon érdekes és sokszor idézett jelenetben egy fél szelet párizsival takarózó hajléktalan álmát kell kiigazítania. Egy olyan emberét, aki Kishugóban és az olvasóban egyaránt könnyen ébreszt negatív előítéleteket.

Az Álomrendőrség munkája érdekes, az olvasó boldogan kukkol bele mások rémálmába, és nevethet a csavaros kalandokon. Ugyanakkor gombócot érzünk a torkunban, ha egy igazán valószerű rémálmunkra gondolunk. De jó lett volna, ha egy avatott szakember minket is megment aznap este! Nem kell hosszan ecsetelnem az olvasottakat, hiszen még csak az előételnél tartunk. Kishugó története, ha minden igaz, tíz kötetnyire hízik majd. Nem kell félni, a szerző nem írt tele grafomán módon sok száz kéziratoldalt, a sztori első része egy ültő helyünkben elolvasható.

Már lélegzetvisszafojtva várom a folytatást (aki olvasta az első rész végét, az érti, mire célzok), leginkább azért, mert kíváncsi vagyok, hősünk, mondhatni barátunk hogyan veszi majd a szerelemmel, vagyis a Blankával járó akadályokat. Tűkön ülve találgatom, hogy Pacskovszky Zsolt, aki nem fél a kiskamaszoktól, milyen bókokat fog Kishugóval mondatni Blankának a második kötetben? Líviát, az Álomrendőrség egyik munkatársát például így jellemezte: „olyan kancsal volt szegény, hogy könnyebb feladatnak tűnt gombot varrni egy lufira, mint vele szemezni.”

Nekem ráadásul az is gyanús, hogy az apuka, Nagyhugó világában teljesen rendjén való, hogy valaki ingyenes reklámújságba fújja az orrát papír zsebkendő helyett. Nos, szerintem ez is okoz még bonyodalmakat a későbbiekben.

Neszmélyi Réka (aki nem szeret ablakot pucolni) zsírkrétarajzokat idéző illusztrációi nagyon ötletesek, Csajkovszkij*  Pacskovszky Zsolt pedig végre egy nem fantasy alapú, nem is csak lányokat célzó sagával örvendezteti meg a felsősöket és mindenkit, aki vevő a humoros, pörgős, váratlan kalandokban és poénokban bővelkedő történetekre.

Ha az első részt elolvastátok, garantáltan befizettek a folytatásra!

Vig Balázs

 *Mindenkinek, aki szerint nem érdemes életrajzokat olvasni még a Wikipedián sem, ajánlom a szerző-illusztráror páros bemutatkozását a könyv végén. Nevetni fogtok!

Pacskovszky Zsolt: Álomrendőrség 1.
Kishugó és a medvelöket
Neszmélyi Réka rajzaival
Betűtészta kiadó

Kék üveggolyó

Ha az ember kisfiú, és egyáltalán nem mennek jól a dolgai, még szívesebben álmodozik, mint egyébként. Pali apukája elköltözött, anyukája búskomor és sokat dolgozik.
Ekkor költözik a szobájába a Légy, a Katica, a Pók és az Egér. Elhatározzák, hogy segítenek neki.

Eközben Pali zsebében ott terem egy titokzatos kék üveggolyó, a kisfiú álmodni kezd Boriról, aki nem akar megszületni, csak ha valaki végigkíséri őt a meseálombeli három próbán.

Az üveggolyó azonban nem csupán az álomban, a valóságban is mágikus erővel bír, görbe tükröt tart, és az álmok segítségével feltárja Pali ellenfeleinek titkát.

Hogy ér össze álom és valóság? Lehetséges-e a két világ közti átjárás?
Megváltoztathatja-e az álom a valóságot?
És fordítva?

Miután Pali leküzdi az akadályokat, az üveggolyó, mint Marék Veronika piros oroszlánja, tovább vándorol: mindig ahhoz kerül, akinek szüksége van rá.
Talán épp a te zsebedet húzza le legközelebb!
Amíg odaér, olvasd el Kalas Zsuzsa könyvét, és utazz az álmok segítségével te is!

Németh Eszter

Kalas Zsuzsa: Álomutazó

Könyvajánló gyerekeimnek: Miért jó a Dalia és Dália?

Keszeg Ágnes illusztrációival

Nem tenném föl magamnak is ezt a kérdést, ha pontosan tudnám, miért jó a Dalia és Dália című könyv, amit Kertész Erzsi írt. Talán azért, mert a jó dolgok megmagyarázhatatlanok. Egyszerűen csak jók. Úgy, ahogy ez a könyv is.

 A történet alapját az Aranyhaj és a Hamupipőke című mesék adják, ezeket minden gyerek és felnőtt ismeri, Kertész Erzsi mégis olyan különleges világot teremtett a két meséből, ami csak rá jellemző és teljesen egyedi.

Ha nem olvastátok is, biztosan láttátok Aranyhaj történetét a moziban vagy a tévében. A filmnek semmi köze az eredeti meséhez, illetve egy egészen kicsi azért mégis van, a végén majd kiderül, miért írtam ezt.

A dalia szó amúgy szép, magas, izmos férfit jelent, a dália meg egy olyan virág neve, amit a temetőbe szoktunk vinni halottak napján. De ebben a könyvben Dalia és Dália két ember. Az egyik fiú, a másik lány. Kitaláljátok, melyik melyik? Az egyik epekedik egy toronyszobában, ahova senki nem zárta be, csak a saját tehetetlensége. Epekedik, és várja a NAGY ŐT. Aki majd kiszabadítja abból a csapdából, amit magának állított. A másik meg nem akar semmit. Aztán persze találkoznak. Tudjátok, mi lesz a vége?

Megkísérlem azért leírni, hogy miért olyan jó ez a könyv:

Nagyon rövid fejezetekből áll, nincsenek benne fölösleges mondatok, és mindig kíváncsiak lesztek rá, mi történik majd a következő oldalon.

Minden fejezet előtt tömör és szellemes összefoglalót olvashattok. Ezek előrevetítik a mesét, de nem lövik le a poént, viszont felcsigázzák amúgy sem lanyha érdeklődéseteket.

Nagyon vicces sorok vannak a szövegben, de inkább csak mosolyogni fogtok rajtuk. Valószínűleg mégis szomorúak lesztek egy kicsit mosolygás közben. Én épp ebben látom a jó könyvek lényegét: nevetek és szomorú vagyok egyszerre, közel vagyok hozzám, de távolról is rálátok magamra, tehát magamon is nevetek. Magamon nevetni pedig nagyon jó. Kevés történetet ismerek, ami ilyen könnyednek látszik, mégis ennyire mély. Ha ezt elolvassátok, nagyon sokat megtudtok majd a szerelemről. A szerelem sötét verem. De ez titeket egyelőre ne érdekeljen…

Tehát: vicces, szellemes, rövid és mély, ráadásul tele van meglepetéssel. Soha nem lehet tudni, mi lesz a következő pillanatban. Szerintem a ti fejetek is telis-teli van izgalmas történetekkel, csak még nem tudjátok úgy leírni őket, hogy mások is átélhessék a kalandjaitokat. Kertész Erzsi azért különlegesen jó író, mert nagyon egyszerűen fogalmaz, mégsem válik unalmassá a meséje.

Hogy miért emlegettem az elején az Aranyhaj-filmet, ami cseppet sem hasonlít az eredeti mesére? Mert a Dalia és Dália olyan, mintha egy filmet vetítenének le nektek, csak sokkal izgalmasabb annál, mint amit a filmesek csinálnak. Az első sor után elindul egy mozi a fejetekben, és amíg olvastok, végig peregnek a képek előttetek. Ez a ti saját mozitok, semelyik Disney-hős nem játszhatja el a főszerepet. A Dalia és Dália teljesen elvarázsol. Nincs olyan film, ami utánozhatná azt a belső mozit, azt a mély, önismerettel járó utazást, amit olvasás közben éltek majd át.

Ezért olvassátok el ti is Kertész Erzsi Dalia és Dália című könyvét! Ha még nem tudtok elég jól olvasni, kérjetek meg valakit a családban, hogy segítsen nektek! Ő talán még nálatok is jobban élvezi majd.

Both Gabi

Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) …és egy kicsi én

A szerző rajzaival

Jól emlékszem az ovira, nagyon is jól. A kedvenceim azok a kis átlátszó kockadobozokban tartott, színes műanyag kishalacskák meg kiskacsák meg ilyesmik voltak, amikkel szerintem valami feladatokat kellett csinálni. És az Anikó óvó néninek fantasztikus zsírkrétakészlete volt, emeletes dobozban nagyon sok színű! Én is mindig olyat szerettem volna! De még az Anikó néninél is jobban szerettem a Kiserzsinénit és a Nagyerzsinénit, a konyhás néniket. A Kiserzsinénit Nagy Jánosnénak hívták, és olyan kicsi volt, mint én (na jó, legfeljebb csak egy kicsit nagyobb). A Nagyerzsinénit Kis Jánosnénak hívták, és nagyon nagy volt, legalább százhatvan centi! A Kiserzsinéni mindennap bevitt a Nagyerzsinénihez a konyhára, és mindig kaptam egy kis kekszet meg kiszacskós tejport. Olyat a nagymamámtól is mindig kaptam. A stelázsin tartotta. De volt neki sezlonya és sparheltje is, meg minden ilyen S-betűse. És ő is kicsi volt, akárcsak a nagypapám, a tata. Szerintem a Juszti néninél, aki a nagymama testvére volt, és aki a kicsi nyári konyhában lakott a kis udvarban, elfért volna egy Imikém is, mert volt neki egy szép, íves kalitkája, amit a nagyságos úréktól kapott, ahol szolgált. De nem tartott benne semmit, csak úgy üresen odarakta a könyvek elé. Nagyon sok könyve volt, de férje egy se.

            Ezek mind eszembe jutnak, amikor kinyitom ezt a kicsis könyvet, ami pont olyan zöld, mit a mamáék sezlonya, és benne Kicsibácsi és Kicsinéni meg olyan, mint mama és tata. És amikor így mai napság az ősz színezte, nap melegítette udvaron a fejemre pottyan egy dió, akkor ellenállhatatlan kényszert érzek, hogy felvegyem és óvatosan körbeforgatva megnézzem, van-e rajta egy kicsi kémény, egy kicsi ajtó és egy kicsi ablak, amin belesve megláthatnám a lépcsőt, ami kettészeli a fentet és a lentet, és rendet teremt ebben a kicsivilágban. Pont úgy, mint Kicsibácsi és Kicsinéni meg az Imikém és az ő könyvük. Mert este, egy zsúfolt, fárasztó nap után, ha bebújok az ágyba, be a könyveim közé, és körbenézek a polcon, hogy vajon ma este ki szólít meg, ki hív magával? Tóth Krisztina, Háy János, Rakovszky vagy Kundera, esetleg Faludy, vagy melyik komoly név? Akkor a kezem kinyúl és elindul, és kicsit megáll Vonnegutnál, elgondolkozik, tulajdonképpen miért is ne… egy kis fekete humor, kemény karcolat a komolytalanná váló komoly világról, ez pont jó lesz… vagy mégsem? Csak egy kis megtorpanás, csak egy kis bizonytalanság… és akkor már fogom is ezt a kicsi zöld könyvet, hogy elnyújtózzam benne, megszagolgassam friss, ropogós lapjait, miközben szemem egy alkalmas üveget keres, amibe az estének a dánielandrásos, kicsit szúrós, kicsit simogató, kicsit mosolygós és kicsit pityergős, de meleg, puha, körbeölelő illatát belezárhatom. A sorokkal együtt elröppen a nap minden nehézsége, agytekervényeim kényelmeset nyújtóznak, izmaim megpihennek, ellazulnak, s csak a nevetők vannak még ébren, hogy Kicsibácsi és Kicsinéni történeteit olvasva mosolyra húzzák számat. Majd lassan kihullik kezemből a könyv és elalszom, miközben arra gondolok, hogy közeledik a születésnapom, és szeretnék egy Imikémet.

tasnádi emese, egy kicsimse

Szabad fogalmazás

Az én legkedvencebb könyvem egy Csík Mónika nevű néni versei.

Én azt hittem, Mónika néni szőke, göndör és pösze, vagyis az es betűt egészen enyhén esznek ejti. Akkor még csak nagycsoportos voltam, azóta megnőttem, és tudom hogy nem illik mindenféléket gondolni.

De Mónikával azóta sem találkosztam. Viszont a fészbukkon egymásra találtunk, és a profilképén látom, hogy lehet, hogy pösze. Akkor monta, hogy tegezhetem. És ha már tegezhetem, akkor elkülte azokat a verseit, amiket korábban is olvastam.

Én nagyon szeretem a Mónika verseit. Ő nem úgy gyermek, mint mongyuk én, mert én nem tudok olyat, hogy "morajlón duzzad a tenger", és külömben sem fogadok szót, meg azt sem tudom, mi az, hogy rozsomák, és hogy viselkedik a mákviharban. Vagyis nem tuttam, mert most már tudom. És tudom azt is, hogy mi nem szeretnék lenni, és hogy minden családban mindenki nem az lett, ami szeretett volna lenni. Ez egy kicsit megilyeszt.

És én is bezárnám szekrénybe a tengert, hogy hulámozzon mindig itt a szobámba, és a delfinek ugrabugrályanak. És a homokvárost se bánám.

Szóval ha nem félnék, hogy mindig nem sikerül, amit az ember szeretne, legalábis a felnőtek így vannak ezzel, akkor aszt mondanám, hogy én Csík Mónika szeretnék leni, ha nagy leszek.

Pite Peti 

III. c osztájos tanuló

Csík Mónika Mákvihar című kötetéről Demény Péter írta az ajánlót.

A mese szélén imbolyogva

A nyaralásra készülve vettem meg Adamik Zsolt könyvét, az Ördögbőr grófját, mert rettentő kalózmesékre volt szükségünk, és az alcím éppen ezt ígérte. Nem kaptunk rettentő kalózmeséket. De kaptunk helyette mást: egy igazán vicces könyvet, áradó humorral, nyelvi leleményekkel, sőt, vigasz-muníciókkal is olyan esetekre, amikor egy iskolás fiú bajban van, mert nem barátkozik vele a Klári, vagy összeveszett a legjobb barátjával, vagy hiányzik neki az anyukája. A mesék mindig egy rövid, apa és fia között lezajló párbeszédet követnek, és rímelnek, választ adnak a beszélgetés közben felvetett gondokra-bajokra, vagy csak máshonnan világítják meg a kérdést, ami rendszerint segíteni szokott.

            Nem kell megijedni, nincsen szó szerencsére nevelési szándékról meg szájba rágott igazságokról. Az Ördögbőr grófja könnyed, vidám mesefüzér, kisebb és nagyobb színes lampionok sora az esti mesék madzagjára fűzve.

             Részesei lehetünk azért néhány igazán rettentő kalandnak is: a mese szélét őrző sokfogú, borzalmas Mélyvízi Kreccsen és Ördögbőr grófja küzdelmének például, de az ellenszenves ellenőr-cápa is meglakol, amikor a Tengeróceánba pottyantják a palló végéről, Csipacsabi pedig későn veszi észre, hogy míg az aranyait számolgatta, mindent elszalasztott.

            Esti meséléshez kiváló könyv, a Pagony Kiadó hét éven felülieknek ajánlja, és ezt a fajta áradó nyelvi humort talán tényleg ők díjazzák inkább, mint a kisebbek, akik igazi kalózsztorikat akarnak hallani véres kampókezekkel és süvítő ágyú-lövedékekkel.

            Mészely Ilka borítója, az előzéklapra rajzolt hosszasan böngészhető térképe, az illusztrációi mind-mind ragyogóan kiegészítik a szöveget, sőt, hozzá is adnak egy újabb dimenziót, Kreccsen megfelelően szörnyű a képen, a förtelmes SivákMivák éppen annyira szánandó, mint amennyire félelmetes, a kalózok meg pont olyan bugyuták, mint amilyennek elképzeli őket az ember.

Remek, könnyed, vicces, mégis elgondolkodó könyv, ami a mese szélén imbolyog, kalózimádóknak feltétlenül ajánlom, együtt-mesélős estékre.

Kertész Edina

Adamik Zsolt: Ördögbőr grófja

Mészöly Ilka rajzaival 

Pozsonyi Pagony Kiadó

Apró hirdetés, nem csak apróknak

Maros Kriszta rajzaival

Helló, keresek egy hintarablót! Nem láttad? És Lilipótvárost? A Szépkislány parkot? De kislányhintákkal biztos, hogy nem hintázol már, ugye? Az olyan kicsi, és a nagyok feneke bele sem fér. Bezzeg Lilipótváros. HATALMAS. Vagyis nem annyira. Inkább mesés. Pont annyira, hogy át lehessen rajta sétálni Anyával. Nyűgösen vagy lelkesen, izgatottan vagy kimerülten. Pont mint a te utcádon, amerre iskolába vagy óvodába jársz. Itt is csalfák a szülinapok, na meg a cipőtündérek, és itt is elkél a bátorság. Néha még nyomozni is lehet. Egy szobor orra vagy a Badarbaj után. Az időgépet pedig időtlen idők óta kutatják még a felnőttek is. Itt lehet, hogy megleled. Ha nincs testvéred, pár lap erejéig kapsz három izgága és ismerős rokont: Bíborkát, Bársonykát, és Babocskát. És Kicsoda a Kicsoda? Nem árulhatok el mindent, csak annyit, hogy Maros Krisztina igazán cukira és celluxosra rajzolta. De a többit tényleg nem árulhatom el. Én is csak a hintarablót keresem, na meg TÉGED. Akivel végre együtt olvashatok, és kutathatok a rejtélyek után. Egyedül még egy mesekönyvnek is unalmas. Kérlek, vigyél magaddal a TE hétköznapi kalandjaidba! Nagyon örülnék!

Köszönettel:

A zöldtetős és 30 oldalpáras.

Vagy ahogy amúgy hívnak: a könyv.

Szabó Imola Julianna 

Both Gabi: A hintarabló
Ill. Maros Krisztina
Pozsonyi Pagony Kiadó

Bolyongás a lila ködben

Anne Pikkov illusztrációival

Nagyon kedvelem a királylányos történeteket, és azok összes csatolmányát, az öreg királytól kezdve a tűzokádó sárkányon át egészen a bibircsókos vén banyáig. És kiváló szórakozást ígér, ha ezek a meghitt ismerősök új, ráadásul lila (és semmiképp nem rózsaszín) köntösben vonulnak fel. Egyébként még így is eléggé ismerősnek tűnnek, néha egyenesen kényelmetlenül ismerősnek. És pont emiatt kedveltem meg nagyon ezt a könyvet.

Királylányok, királyfiak, sárkányok, varázslók és óriások – ráadásul mindnek kiforrott személyisége van! – keresik a párjukat Dóka Péter könyvében, kilenc, letehetetlenül izgalmas mesén keresztül.

De előre szólok: ingoványos talajon járunk! Zavarba ejtő érzelmi expedíció ez, ahol bármelyik bokorból elénk toppanhat egy váratlan tragédia vagy egy nem egészen rózsaszín végkifejlet. És mégis… Jómagam a harmadik történet tájékán kezdtem gyanút fogni, hogy itt nem csak meséket olvasok, sőt, ebben a lila ködben szinte tudományos pontossággal kirajzolódnak a szerelem jellegzetes erővonalai, első látásra logikátlan törvényszerűségei.

Aztán már megfontoltabban olvastam a könyvet. Egy-két mese is elegendő egy napra, hiszen a teljes érzelmi spektrumon nem lehet csak úgy végigszáguldani, ahogy a Lila királylány meg a Fekete Lovag teszi a borítón. Ezeket a meséket közel kell engedni, kicsit el kell bennük tévedni, és akkor feltárul különleges mélységük. Mert akad a mesék között néhány szívderítő, de szívszorító, sőt szívfacsaró is. És ha már itt tartunk: felfoghatjuk ezeket a történeteket különleges szerelmi görbe (vagy egyenes) tükörként is. Gyanítom, hogy beléjük pillantva mindenki találhat legalább egy olyat (elbűvölőt és/vagy kijózanítót), amelyik valahogy nagyon szíven üti.

Mindezek mellett pedig kijut a humorból, a nevetésből is bőven: ugyan ki ne zárna a szívébe egy iszákos, pálinkafüggő sárkányt, egy uralkodásra teljesen alkalmatlan királyfit vagy egy olyan királylányt, aki minden randijáról elkésik, hiszen álmodozás közben csak úgy repül az idő! Nagy kedvencem volt a Könyveskút is, ahonnan az unatkozó óriáslány kétnaponta felhúz magának egy olvasmányt, főleg szerelmeset persze. Aztán, ahogy az már lenni szokott, a könyvek romlásba is viszik szegényt…

A kisebb gyerekek számára az ismerős szereplők szokatlan kalandjai ígérnek remek szórakozást, de én leginkább kamaszkortól ajánlanám a könyvet, olyan olvasóknak, akik a szerelmet már nem csak hallomásból ismerik, sőt, akár túl vannak az első csalódás keserűségén is. És meggyőződésem, hogy a felnőtt olvasók is bátran bolyonghatnak ebben a titokzatos lila ködben, ahol időről időre a legkeményebb realitásba ütköznek majd.

Kertész Erzsi