Egy hal közeledik feléjük a levegőben, gyorsan
siklik, nagy farkcsapásokkal. Amikor föléjük ér, észreveszik, hogy félig ember,
félig hal lénnyel van dolguk. Farokuszonya mögül kilátszik két lába, és ahol az
oldalúszóknak kellene lenniük, két csenevész kéz nő ki. A hal szája alól egy
gyermek arca néz le rájuk, egy ártatlan, tiszta, de kifejezéstelen és időtlen gyerekarc.
A hal leúszik hozzájuk, és megáll mellettük a földön. A nagy, ezüst testet alig
bírja el a két vékonyka láb, látszik, hogy a lénynek ritkán van kapcsolata
szilárd halmazállapottal. A fiú és a lány gyanakodva nézi a halgyereket, bár
látják rajta, hogy nem ragadozóhal.
– Ki vagy te? – kérdezi tőle a fiú.
– A halak istene vagyok – feleli vékony hangon a gyerek. – Mi járatban vagytok itt? Ilyen messze
az otthonotoktól?
– Jint és Jangot keressük, az ebihalaimat – válaszolja a lány.
– Nagyon közel vagytok hozzájuk, nagyon közel, talán már meg is
találtátok őket. Nézzétek! – mutat az égre a Halisten, és a semmiből egy mérleg két serpenyője
ereszkedik alá hosszú láncokon. – Lépjetek fel a serpenyőkre!
A fiú és a lány engedelmeskedik. A mérleg egy
ideig ingadozik, aztán a két serpenyő egy magasságban megáll.
– Látjátok? Az egyensúly – mondja a Halisten.
– Ez hogy lehet? – kérdezi a fiú. – Én nehezebb vagyok a társamnál.
– Ez a mérleg csak a szív súlyát méri – feleli a Halisten.
Ekkor fekete folt siklik az égre, és gyorsan
közeledik.
A repülő hajóból a következő pillanatban
hatalmas háló hullik alá – olyan nagy, hogy elsötétíti az eget. A háló szélére rakott, nagy
súlyok becsapódnak, és felszántják a földet.
Amerre a háló elhalad, mindent
letarol, semmi és senki sem menekülhet előle, recsegve semmisülnek meg az
évszázados korallszigetek, a korallszigetekre épített házak, és a házak lakói
is a hálóba kerülnek. A piros, a sárga és a kék halak megpróbálnak elsiklani a
háló elől, de az gyorsabb náluk.
– Fenékhálós
halászat – mondja a Halisten. – Csak pusztaság marad a nyomában. Meneküljetek! – De már késő, a
háló elkapja őket, csak a Halisten menekül meg. A hálót felvonják a halászok,
mintha csak őket akarták volna rabul ejteni. A lány a hajába font tőrökkel
megpróbálja kivágni magukat, de a háló erősebb a pengénél.
Amikor a halakkal és a többi élőlénnyel a
hajóra öntik őket, a Halisten, mint egy isteni szél, eleven torpedóként a
hajóba vágódik.
– Meneküljetek, ti vagytok az egyensúly! A ragyogás! Az emberek
gazdagabbak és boldogabbak lesznek, ha benneteket látnak – kiáltja kamikaze-akciója
előtt. Ezek az utolsó szavai.
A hajó megrázkódik, és füstölögve zuhanni kezd
a föld felé. A fiú és a lány kiugrik belőle. De ahelyett, hogy leesnének,
lebegni kezdenek a levegőben, majd lassan a föld felé süllyednek, akárha vízbe
süllyednének.
A Halisten vére vörösre festi körülöttük a
levegőt, mintha alkonyodna.
A mese angolul ITT olvasható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése