Takács Viktória: Jó és rossz

 

Takács Viktória rajza

Csoki a rosszgyerek az osztályban. Meghúzza a lányok haját, elveszi az édességet. Csúfolódik. Tükröt szerel a cipőjére, úgy néz a szoknyák alá. Dagadt, Vadkan Vendel, Dagadék, így csúfolja Csillát. Kopasz, Kopter, Okostóni, így csúfolja Misit.
Nem akarom, hogy engem is csúfoljon, inkább kedves vagyok vele. Kedves vagyok, mert félek tőle.
Csokinak folyik az orra, befelé áll a fogsora. Barna szeme a rosszaságtól csillog. Szeret rossz lenni. Élvezi, ha balhé van.
Ősszel gesztenyét gyűjtünk.  Zöld dióval dobál minket. Nem érdekli, hogy tényleg fáj.
Ha felszólítják matekon, csak vigyorog. Nem fél senkitől.
A tanárok feladatokat adnak neki. Ő a csengőfelelős. Ő szedi össze a tízórai rendelést reggel. Pontosan tíz óra tízkor megnyomja a csengőt és elszalad a konyhára. A dobozos kakaó jó hideg, a kifli puha, Csoki jókedvű.

Csak akkor sír, amikor meghal az apukája. A padra borulva zokog. Adok neki zsebkendőt, de nem kéri. Nem érdekli, hogy a takony és a könny összemocskolja a padot, befolyik a résekbe és összemosódik a rosszasággal. 

Döbbenten nézem, hogy ebben a ragacsos masszában Csoki veszélytelen jógyerekké változik.

András Adél: Levendulatündér

 

Kovács Réka illusztrációja

   – Ne piszkáld az öcséd, Manka!
   – Eldugta az olvasókönyvemet!
   – Nem dugtam el.
   – De igen!
   – De nem!
   – Elég legyen! – szólt rájuk dühösen Anya. – Manka, nem jössz ki inkább a kertbe segíteni?
   Manka már indult is, még egy utolsó szamárfület mutatva a kisfiúnak. A könyvet még az este visszatette a polcra, de a kis dinka Zozó, ahelyett, hogy megnézte volna, rögtön védekezni kezdett. Élvezetes kis vita kerekedett belőle, kuncogott a kislány.
   A kert sárgába, vörösbe hajlott, a nagy juharfa elkezdte hullatni termését. Manka belemarkolt, magasba dobta, és élvezettel figyelte, milyen szépen repülnek a propellerek. 

Lukács-Kis Panka: Szürkeség

Klesitz Piroska illusztrációja

Megszürkült minden. Az ég, az arcom. Anya is. Nem szeretem a szürkét, szomorú vagyok tőle, és anya is az volt. Egyre szürkébb, lassan már átlátszóan szürke. 

Régen sokat nevetett, játszottunk, öleltük egymást. Akkor minden rózsaszín volt. Anya is. Én is. Szeretem a rózsaszínt, boldoggá tesz, és anyát is boldoggá tette. 

Szikrázó rózsaszín volt minden. Már nem is emlékszem, mikor kezdett el halványulni. Egyre kevesebbet nevettünk, anya feszült lett. Esténként egyre többször hallottam, hogy apával veszeksznek.

Azt hitték, alszom. Mindent hallottam. Mindig.

A szürke először csak derengett, aztán egyre sűrűbb, sötétebb lett. Már nem múlt el, állandóvá vált. Az esti veszekedések is. Sírtam. Titokban. A tükörből egy szürkülő arc nézett vissza rám.

Vágytam a rózsaszínre, anya is. Próbált nevetni, ölelni. Aztán egy reggel apa elment, és nem jött haza… Vártam, mindig vártam. Ígérte, hogy jön, csak egy kicsit kell elmennie, de szeret, ne aggódjak, ő jön, és velem lesz. Nem így lett. Néha jött, inkább nem. Vártam, mindig vártam. 

Anya teljesen szürke lett, egészen sötétszürke, már-már fekete. Minden szürkévé vált. Utálom a szürkét! Gyűlölöm! Apát is gyűlölöm! Ő tehet erről!

Anya nem mosolyog, nem nevet, nem ölel, nem sír. Anya átlátszó lett. Eltűnt! Meghalt. Ő is itt hagyott! Egyedül vagyok szürkén, szomorúan. Nem akarom apát! Most mégis vele kell mennem, mert már nincs anya, hogy megvédjen, öleljen, szeressen.

Apa elvisz az új lakásába, az új családjához, egy új életbe. Nem akarom! Itt akarok maradni anyával!

Nem engedik. Azt mondják, el kell temetni, be a föld alá. Sírok. Sikítok. A föld alatt hideg van, anya fázni fog! Hadd takarjam be a kedvenc rózsaszín pokrócával. Az jó meleg, nem fog megfázni! Nem engedik a bácsik és a nénik a kórházban. Nem engedik.

Hirtelen pulzálni kezd a szürkeség. Belehasít egy rózsaszín felhő. Egy alak áll a rózsaszínben. Pislogok, mert elvakít a fény. Apa az, kavarog körülötte a bíbor. 

„Hagyják őt!” – robban a hangja. Felém fordul, leguggol, megsimogatja az arcom. Sír. Potyognak a könnyei. „Ne haragudj!” – mondja elfúló hangon. Átölel. 

„Gyere, takarjuk be anyát!”

Hirtelen minden rózsaszín lett, anya is, apa is, én is, az egész világ. 

Szerkesztette: Miklya Zsolt