2016. szeptember 26., hétfő

Smelka Sándor: Fülighegyi Jimmy és Frodó



– Jó napot! A baltámért jöttem.
– Hol hagyta?
– Valami orkban.
– Milyen volt a baltája?
– Törpbalta, egyvasból kovácsolt, gyűrűrajzzal a nyelén.
– Akkor tudom, hol van.
– Hol?
– A hátamban. Samu mesélte, milyen szép balta áll ki belőlem. Egyébként nem vagyok ork, hanem hobbit.
– Magamhoz venném.
– Ohó, nem úgy van az! Ha most kiveszi, elvérzek. Ehhez szakember kell, csak Völgyzugolyban szedhetik ki a tündék. Jöjjön velünk, ott megkaphatja a baltáját.
– Magának nincs joga Völgyzugolyba kényszeríteni engem. Most voltam ott pár hete, és miután sürgős naplopási munkám akadt itt, hát most idejöttem. Völgyzugolyban végeztem a semmittevéssel.
Akkor nálam marad a balta.
– Maga baltákat gyűjt. Hobbit, válasszon valami más hobbit!
– Egyébként is velünk kell jönnie, mert leütötte két hobbittársamat, nélkülük nem tudnánk teljesíteni a feladatot, be kell szállnia kettejük helyett.
– A két hobbitról nem tehetek. Nem őket akartam, hanem azt a sötét csuklyás alakot a sarokban. Épp eldobtam a söröskupát, amikor azok ketten balról beléptek. Pedig jobbkéz-szabály van.
– Hiába, nem állíthatunk minden repülő söröskorsó mellé rendőrt!
– Jó, hagyjuk ezt. Mi a tervük?
– Hát, csak mennénk, mennénk, mennénk, mennénk, mindezt három köteten keresztül.
– Ígéretes. Ez az én profilom, de figyelmeztetem, néhány országból ki vagyok tiltva. A fák pásztoraihoz például nem mehetünk.
– Miért nem?
– Régi történet, nem érdekes. Amikor ott voltam köztük, felvetettem, hogy süssünk szalonnát. Jó ötletnek tűnt, de nagy égés lett a vége. Kicsit begyulladtak.
– Jó, őket kikerüljük. Mihez ért még?
– Remekül tudok ürgét önteni.
– Középföldén nincs ürge.
– Hátha átmegyünk olyan világba, ahol van.
– Nem, nem, a Gyűrűk ura nem egy portál fantasy, mi nem fogunk kimozdulni Középföldéről.
– Micsoda elavult irodalmi irányzatok vannak! Egyébként magukkal tartok, de akkor tüstént induljunk!
– Mi ez a nagy sietség?
– Az ablakon keresztül láttam néhány fekete lovast őgyelegni az udvaron. Nem szívesen találkoznék velük.
– Már meg se kérdezem, hogy miért...
– Régi történet, nem érdekes. Tíz évvel ezelőtt addig vertem az egyiket egy lóvakaróval, míg azt nem hitte, lepkék vannak a fejében. Úgyhogy menjünk. Ugye Völgyzugolyban megkapom a baltám?
– Tolkien engem úgy segéljen!


Illusztráció: Bódi Kati

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése