Harmadszor jelentkezik az Afrikai Hírmondó. Ezúttal Hajdú D. Andrással és Majoros Nóra beszélgetett András afrikai élményeiről, fotózásról, a misszióról, példaképekről, emberekről és állatokról, és a földi meg lelki paradicsomról. Az interjút olyan képek kísérik, amelyek végül nem kerültek be a projektbe. Richard doki (a megszólítás magyarázatát is olvashatjátok az interjúban) is küldött néhány képet.
 |
| Szervusz, fotós! Itt vagyunk! (Hajdú D. András fotója) |
Majoros Nóra: Nyolcszor nyolc, azaz hatvannégy fotó. Ennyi került be végül a Cataracta fotósorozatodból az Író Cimborák Kukucs! projektjébe. Hatvannégy ablak Afrikára. Ezeken keresztül pillanthatunk be egy teljesen más világba. A szerzőink, illusztrátoraink a varázslatot, a játékot látták meg a képeiden. Nézzünk rá ezzel a szemmel az élményeidre! Elsőként a repülő ablakán kukucskáljunk ki! Mi volt az első benyomásod, amikor megérkeztél Afrikába Richard misszióját fotózni?
Hajdú D. András: Az első élményem az volt, amikor kinyitották a repülő ajtaját, és egy hideg, őszi napból megérkeztem a legmelegebb nyárba. Párás, ragadós meleg ütött meg, és ez alapélménnyé vált Afrikából. Először a városba érkeztem, és ott nagyon erősek a szagok is. Ezek nem mindig jók. Sütnek, főznek, izzadtságszag van, és egy tömör váróban összezsúfolódva ez nem kellemes. Sokkal intenzívebb Afrikában minden, mint a mi kis visszafogott Európánkban.