2016. szeptember 23., péntek

Miklya Zsolt: Ingamond, a mondoni kósza költő


Jártál már Mondon földjén? Sosem? Akkor csak sejtheted, miről beszélek. Talán a szélről. Talán a fűzek kócos hajáról. Vagy tán a Frodó fejéről lekapott kalapról, ami csak gurul-gurul a káposztaföldek mellett, mire a fürge hobbit utoléri.
Beszélhetek a pipafüstről is, ami különben szürkén illan a kékbe, de mikor azon a sorsdöntő estén lassú forgásba, majd körtáncba kezdett a négy hobbit pipájából felszálló kékezüst, márványos zöld füstgubanc, valami volt még ott a fogadó homályában, valami felgombolyíthatatlan, észrevehetetlen jelenlét.
Pippin és Trufa összenéztek. Soma csak mordult egyet. Frodó kapta fel a fejét, és nézett körbe, hogy mi van itt, mi ez a hely, ahová jöttek.
– Csak a huzat – morgott Samu tovább –, csak a huzat lehet. – És nagyot pöfékelt, hogy megmutassa, itt nincsenek kísértetek, legalábbis nem ilyen kisstílű, pitiáner bűvészmutatványokkal trükközők.
De addigra már az egész kocsma őket nézte, pontosabban a pipafüst járta gomolygó táncot, és mintha hallották is volna a zenét, a táncot kísérő hangok játékát, ami, akárhogy dugta volna be hobbitfülét Samu, csak átszűrődött a háttérzajon.
Frodó inkább hegyezte. Mármint a fülét.
– Halljátok? Énekel valaki.
S valóban, egyre tisztábban bontakozott ki a különös hangzású dal a kékezüst-márványzöld körtánc forgását követve:

Mi ez a lenni-nemlenni kérdés?
Mi ez a szél járta színes szürke?
A szóközökből szüntelen beszélő,
ki át- meg átdúdol a szívközökbe.

– Mit hadovál ez itt össze? – kapta fel a fejét Pippin, de Trufa azonnal rászólt:
– Psszt… hallgasd csak…

Mi ez a hoztam-nemhoztam szándék?
Mi ez a szél hordta bírhatatlan?
Magasban szárnyaló erővel bíró
lélekmás millió árnyalakban.

Ekkorra már halotti csend honolt a háttérzajától megszabadult, egy pillanatra egészen megkönnyebbült kocsma belső terében. Megállt a szó, a mozdulat, huzat se mozdított súlyos brokátot, se rongyot, csak a kékezüst-márványzöld füst gomolygott körbe-körbe, forogva egyre. „Nem szédül el?” – lógott Pippin ajkán a kérdés, de aztán inkább beleszippantott még egyet a pipába.

Mi ez a látod-nemlátod igézet?
Mi ez a szűköset átszélesítő?

Abban a pillanatban megszólalt – mintha csak válasz lenne – a sarokban köpenyébe burkolózó sötét alak, aki eddig inkább oda nem tartozásával hívta fel magára a figyelmet:

Kérdéseidben rejtőzik a válasz.
Szél hozta magban álmodik az erdő.

– Aragorn – hangzott a kékezüst sóhaj.
– Ingamond – hangzott a sarokból a válasz.
– Mióta nem láttalak, bátyám…
– Mióta nem hallottalak, öcsém…
– Mióta kószálsz mindenfelé, mégis mindenen kívül? 
– Neked legalább ott van a dal. Meg a szél.
– Nem is panaszkodom. Csak hiányzol. Mondonban minden más, Mondon mindenütt és mégis sehol. Mindenütt voltam már, és sehol se voltam, nélküled, Aragorn. Csatlakozhatom?
– Nem csak rajtam múlik. Ez a négy hobbit…
– A füstfalók?
– Igen.
– Füstnyelőkben bízol?
– Bizony.
– Akkor hát…
– …tegyünk egy próbát.
– Ezen az éjszakán…
– Hajnalra kiderül…
A négy hobbit persze kukkot sem értett, csak azt látták, hogy a sötét alak ott a sarokban magában beszél. Aztán feláll, és odalép az asztalukhoz.
  Leülhetek?
A kocsmazaj mindent betöltött újra, mintha mi sem történt volna. Mintha mi sem lenne természetesebb, mint egy mondoni jel az asztal felett…
Ám annyi bizonyos, másnap maguk a hobbitok mondták Aragornnak, miközben kékezüst párával kergetőzött a reggeli szél:
– Ingamond nélkül egy lépést sem teszünk.



Illusztráció: Bódi Kati

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése