Turbuly Lilla: Fiola
éneke
Hallgass meg, ó,
hobbitok királya,
lányorcám elé kendő
kerül,
hadd maradjak jó bátyám
nyomába’,
féljek ott, ne itthon,
egyedül.
Kamillapárna
gyulladásra,
ápolni termett két erős
kezem,
vérehulló fecskefű és zsálya
–
abból majd élet, nem
halál terem.
 |
| Bódi Kati illusztrációja |
Miklya Luzsányi Mónika:
Fekete madár
A kocsma zsúfolt volt és
hangos, úgy mint mindig. Merwick hosszan kifújta a pipafüstöt. Az ajtót nézte.
Már itt kéne lenniük.
Amikor megkapta a hírt,
hogy a fogadóban találkoznak, nem hezitált. Szárnyra kapott azonnal, hiszen a
testvéréről volt szó. Akinek ismerte minden
rezdülését, minden
gondolatát, akit ismert anyja méhétől fogva, hiszen ikrek voltak. Akivel
egyformán vert a szívük, egyszerre vették a lélegzetet, mégis… Nem hordott két
ennyire különböző lényt a föld, mint ők ketten. Merwick szőke volt, mosolygós
és kerek, mint a napsugár, a bátyja fekete és sötét, erős, mint a medve, és fél
fejjel magasabb mindenkinél.
Merwick keresztülnézett
a pipafüstön, és eltűntek a falak, el a fogadó. Eltűntek az évek is, a távolság
is, ami most kettejük között feszült. Együtt voltak megint, két kócos gyerek,
akik még nem uralják teljesen a testüket.
– Úgysem tudsz megfogni!
– kiáltotta Merwick. Összegömbölyödött, kicsi lett, szőrös, és hosszú cikcakk
ugrásokkal vágta át a mezőt. Odónak sem kellett több, csak egy vörös villanás,
s máris a testvére nyomában volt. Merwick érezte, hogy a róka már a sarkában
liheg, s hiába változtatta meg hirtelen az útirányt, a bátyja mintha csak előre
tudta volna, merre fog fordulni, mindig elé vágott. Merwick szökkent egyet,
szőre aranybarnára vált, fején agancsos korona. Odó elvigyorodott, és
elnyújtott farkasüvöltés hagyta el a torkát.
Merwick megtorpant, s
hirtelen gyerek lett megint. Mérgesen toppantott a vérfarkas előtt.
– Ez nem ér! Ne csalj!
Falkában nem ér vadászni!
Odó ugrott egyet,
felrugaszkodott az égbe, és hirtelen madár lett, nagy fekete madár, olyan
hatalmas, hogy elsötétítette a napot. Szárnyait kifeszítve körözött egyet az
égen, aztán szitálva szállt az öccse feje felett:
– Menekülj! – károgta
éles karvalyhangon, de Merwicknek nem volt kedve játszani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése