Körmöczi-Kriván Péter: Egyből száz, százból egy

Bódi Kati illusztrációja

Frodó ül. Tiringulum áll. A kocsma hangosan kiabál.

Frodó érzi a gyűrűt, és nézi, ahogy a kéz, a saját kéz ökölbe szorítja magát, és elindul, és Frodó nem tehet ellene semmit, mert a kéz veszélyben érzi magát, ezért kúszik a gyűrű felé, kúszik az ing alatt, és ha Samu nem szorítaná most, mert szorítja, akkor a gyűrű már az övé lenne. Frodó keze vergődik néhányat, majd visszavonul, és elbújik az asztal alatt.

Tiringulum mosolyog, Trufa és Pippin már nem, ezért asztalra csapják a füles hordót, sörös hordót, ami bár kicsi, nagyot csattan, placcsan, bele az arcba.

És Tiringulum nevet. Hangosan nevet. Nem zavarja, hogy Samu szemében az asztal éppen őt tapossa, mint a férget törpekrumpli közepén.

– Mi akarsz, mond már ki, mert különben…! – és a szék kiugrik Samu alól.

Tiringulum szemei kerekek, pont úgy, mint a hasa, ami egy dolognak örül igazán, ha Tiringulum kinyitja a száját és nyel, nyel, nyel.

De most nem, mert csak tolja a szavakat, tolja előre.

– Tiringulum vagyok, emberféle, akit nem küld senki, mégis megyek.

– Akkor mutasd is meg, hogy csinálod. És menj tovább! – puffogja Pippin, de a szemét a földön tartja.

– Mennék én, de a lábaim megálltak, és mielőtt még az uraságok féregnek gondolnak a törpekrumpli közepén, elmondom, hogy ki vagyok, és ha vagyok, akarok.

Frodó feje bólint kint, de odabent számol. Számolja, hány lépés az ajtó.

– Tizennyolc lépés uraságodnak – szól Tiringulum –, a barátainak ennyi lé után… hárommal több, nekem pedig öt lépés, de a hasam húz lefelé, ezért az öt, higgyék el, nagyon ráérős.

Tiringulum közelebb lép az asztalhoz.

– Tudom én, hogy hova mennek, és úgy sejtem, hogy én is megyek.

Pippin, Trufa felnevetnek, de csak rövidet.

– Ékszereket készítek az erdei népnek, szépnek szépet, egész szépet! Harmatból láncot, esőből gyöngyöt, tüzes földből gyűrűt öntök.

Frodó keze hirtelen feléled, és újra megy, hogy vadásszon. Keresztülvágja magát az asztalon, behatol az ingbe, megragadja a láncot, a láncot, amibe kapaszkodik a gyűrű, felszisszen, és arra készül, hogy a gyűrű végre...

De Tiringulum ugrik egyet, és megpöccinti a kezet. A kéz sistereg, dühöt felejt, és ernyedten megpihen Frodó ölében, miközben Trufa, Pippin, Samu és a görbe kocsmanép kővé mered.

Tiringulum mosolyog, Frodó néz, de a szemei beszélnek.

– Mit csináltál velük? Ők a barátaim.

Vidáman pislog a válasz.

– Semmit csináltam velük, mert velük most nem történik semmi. Tudom én, hogy hova mennek, és úgy sejtem, hogy én is megyek.

– Nem jöhetsz velünk! A hely, ahova mi megyünk, talán az utolsó – és Frodó szeme a gyűrűt tapasztja.

Tiringulum kacsint, hogy nem úgy van az, mert az utolsó helyből első lesz, ha tesz érte az ember.

Frodó nem hiszi, és a fej sem, ami gondolja körülötte a világot.

Tiringulum mosolya Frodó mögé kúszik, és rátelepszik a vállakra. Puhán nyújtózik az apró kabáton, megcirógatja a szakadást, felsöpri a gyűrődést, és halkan Frodó fülébe sutyorog.

– Tudom én, hogy hova mennek, és úgy sejtem, hogy én is megyek. De úgy megyek, hogy maradok, kerek hassal falazok.

A kocsmaajtót hirtelen felcsapja a szél, és éles sikoltás vágja félbe a muzsikát.

Tiringulum megrázkódik.

– Közel vannak, ezért figyelj. Adok neked egy gyűrűt, százat! Tedd a bokorra, tedd a fára, tedd a tóba, tedd a lápra. Tedd az egész világra.

Frodó szíve kérdez, dobban.

– Mire jó a száz gyűrű, ha egy is elég?

Tiringulum válaszol.

– A mohó egyre mohóbb. Aki egyet akar, akarja a százat is!

És Tiringulum tarisznyát libbent az asztalra, rést nyit rajta. Frodó maga előtt látja a százat, pont úgy, mint az egyet. De a száz néma. Az egy nyöszörög. A száz sekély, az egy mély, örök bányában él.

– Egyet tegyél az ágra, egyet a folyóba, egyet a tóba, egyet a levélre, egyet a ruhaszegélyre, és így követve lesz a száz, az egy pedig, szabad úton jár. És én veletek megyek, apróban és kerekben, veletek és nélkületek. Mert nem csak lábbal jár a láb!

Tiringulum pöccint egyet, és újra folyik a lé, újra köhög a füst és újra szúrnak a szemek, bele Tiringulum kerekébe, hasába, aki csupán egyet szól.

– Jó utat kívánok az uraságoknak és jó utat magamnak!

Tiringulum lép egyet, és átlépi a történetet.