 |
| Endrődi Kata illusztrációja |
Csettint
a szem és bekapcsol a tévé. Imádom a tévét. Főleg most, amikor az elnök úr
döntést hoz a szájreform ügyében. Végre! Már készítem is a telefont, és
megkezdtem a szavazást. Hat, hat, hat. Hat, hat, hat. És egy nulla a végére,
mert szerintem a szájnak befellegzett. Tegnap még azt gondoltam, hogy a száj az
egyetlen elképzelhető út, ahol az étel, a görcsös falatok utat találhatnak
bennem. De azóta már megjártam az Usb menzát, és úgy feltöltődtem, hogy még most
kúszik bennem az energia. Egy giga libamáj. Egy mega krumpli. Csak úgy
hömpölyög bennem. És a végén. A végén egy terra vanília puding. Nem ám aromás,
hanem igazi vanília rudacska. Éreztem az ízét magamban. És közben mit csinált a
szám? Természetesen semmit. Eleinte sajnáltam, hogy csukott, és legszívesebben…
Hű
a mindenit. Az elnök úr kezébe veszi az étlapot. Micsoda elegancia. Olyan
kíváncsi vagyok, hogy neki hol van a bejárat. Én a fülem mögé kértem, mert ott
takarásban van. Hát hogy is mondjam, még szoknom kell. Bár a vanília, az igazi
vanília miatt már megérte. És ez még csak a kezdet.
Az
elnök úr olvas, és láthatóan dönt. A vörös hajú pincér elveszi tőle az étlapot,
és a sarokba hajítja. Az étlap repül, az elnök úr követi a szemével, a szája
résnyire kinyílik, majd összepréseli, mert hogy ő most fontos esemény előtt ül.
Az étlap megérkezik, és lehuppan a pulton. A vörös hajú pincér mosolyog, és
elégedetten veszi fel a rendelést. Egy byte csontleves, egy byte csigatészta,
egy byte csülök, egy byte babos tök és egy byte pirított fűmag. A vörös hajú
pincér bólint, majd zsebéből elhúzza a vezetéket, és kíváncsian az elnök úrra
néz.
Most
végre kiderül, hogy hova ültették be neki. Szerintem a jobb lapockája. Már
küldöm is az SMS-t. Hat, hat, hat. Hat, hat, hat. És egy hármas a végére, avagy
a jobbik lapocka.
Az
elnök úr megfogja a vezetéket, és egyenesen belenéz a kamerába. Úr isten. Engem
néz. Bárcsak tudnám, mit lát bennem? Lehet, hogy még a vaníliát is.
Az
elnök úr keze kigombolja az elnöki inget, és lehorgonyoz a szívnél. Mit
csinálsz te ott? Nem lehet a szív! De az elnök úr keze még mindig ott zsibbad,
és a vezetéket, te jó ég, a vezetéket beköti. Egyenesen bele a szívbe.
Nem
baj. Nekem így is jó. Most, hogy lapocka vagy szív. Tök mindegy. A lényeg, hogy
pozitív döntés szülessen. Nekem már elegem van a rágásból és szürcsölésből,
hogy a trutymó megakad a torkomon, és itt mindenki csak prüszköl a galuskától,
és ütögetik egymásnak a lapockáját, hogy kuckuc.
Oh,
a vanília. Ő az igazi.
Az
elnök úr láthatóan élvezi a bevitelt. A csontleves már bent van, látszik az
arcán, a csigatészta kúszik piszkosul, a csülök becsorog, és már bent dörömböl,
hogy megvan, a babos tök már a mellkas másik oldalán röhög, és... és… és…
Mit
történik! Az elnök arca vörös. Hiszen már csak a pirított fűmag van hátra, hogy
megszülessen a döntés, hogy a száj végleg becsukódjon. De az elnök úr már zöld,
és a vörös hajú pincér szemében gyűlik a részvét, és… Vágd már hátba! Hát mire
vársz? Hogy megfulladjon!?
Az
elnök arca vörös, és én nem tehetek semmit, csak nézem, ahogy felemeli a kezét,
kirántja magából a vezetéket, és kinyitja a száját. Micsoda tragédia. Kinyitja
a száját, és a fogai közül egy virtuális hajszálat húz elő, ami vörös, és már
csak azt látom, ahogy a kamera a pincér arcára közelit, ami még a hajánál is
vörösebb.
Töltés
vége. Csettint a szem, és kikapcsol a tévé.
10 pont Peti:-)
VálaszTörlés