Elköszönünk KAF-tól is

Kovács András Ferenc
Kínai tutajosdal

Gomolyog a köd a dombon,
dana dönög a dorombon,
zenebona kel a holdban:
fatutajomat eloldtam.

Fatutajomat eloldtam:
tovalebegek a holdban,
dana dönög a dorombon,
gomolyog a köd a dombon.

 

A sokkoló hír 2023. december 30-án ért minket: Hatvannégy éves korában szombat hajnalban elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője.

Mi hozzátesszük: a Hajnali csillag peremén és sok más gyerekverskötet költője, aki dalban beszélgetett és játszott akkor is, amikor a dallásra szűk esztendők jártak. Ám ő megtanulta a nagy elődöktől, hogy dallam és hang nem vész el, csak átalakul. Hát átbucskázott a fején, szerepekbe bújt, és úgy fújta, fújta tovább, mit sem törődve a fejüket csóválókkal. 

Köszönjük, András, jó utat, jó átkelést...

Vers forrása: Hajnali csillag peremén

Illusztráció: Bódi Kati

 

Elköszönünk

 Kedves Cimborák!

Cenzúra - Öncenzúra témánk bezárja kapuit, és elköszön tőlünk 2023 is. Köszönjük azoknak, akik gondolkoztak a sok rétegű témán, ami bizony nem egyszerű. Ez az év sem volt az. A külső korlátok gyakran belső korlátokat szülnek, az elhallgatásnak pedig beláthatatlan következményei lehetnek. Jó, ha a humor segít, de a téma nagyon is komoly. Mi azért "Nézzünk bizakodva a jövőbe", ahogy Örkény tette.

Kívánunk Nektek boldog, békés, szabad, gondolatokkal és őszinte beszélgetésekkel teli újévet, cenzúra és öncenzúra mentes 2024-et!

Miklya Zsolt: Isten…. +12

Bódi Kati illusztrációja

Miklya Zsolt

Isten…

+12

Az Isten --------, mondta,

pedig ott voltam, gyerek.

Az Isten --------, szívta

a cigit és a nevet.

Hogy a szájára vette,

hiába, már megint.

Hogy az Isten --------, mint

az inga, hiába int.

És szállt a hinta, mintha

az égbe repülne, fel.

És szállt a csikk, a porba,

elmúlt, kit érdekel.

Pedig az Isten ott fenn,

vagy éppen lenn lakik,

hol égbe száll, hol porba,

hajóhintán ladik,

hol élet vize, forrás,

hol éltető kenyér,

hol káromkodás, morgás,

depi, hogy ne legyél.

Az Isten --------, mégis

csak életben maradsz,

ha máshol nem, a porban.

Isten meg vár. Maraszt.

Sugár Zsigmond: Az ördög vaskalapja

Szüdi János illusztrációja

Valamikor régen egy szegényember pásztornak adta a fiát.
– Ott legalább majd nem éhezel – mondta az apa, azzal útnak indította. 
  Egykettőre olyan szépen tudta fújni a furulyáját, hogy a birkák, ha hallhatták, követték mindenhová. A gazda szerette, s amikor kitelt a fiú ideje, akkor a gazda marasztalta, még a lánya kezét is felajánlotta. Nemet mondott a legény, s útnak indult, hogy megtalálja a szerencséjét. A kerek világot bejárta, egyszer aztán megelégelte a vándorlást, úgy döntött, hogy nem keresi tovább, maga csinálja meg a szerencséjét.Egy üres, elhagyatott fészert szemelt ki egy falu határában. A tetejét befoltozta, az oldalát sárral tapasztotta, végül kimeszelte. Attól fogva ott lakott, és évről-évre épített hozzá egy-egy tornyot. Hamarosan csodájára járt a falu népe, közülük fogadott fel kettőt ajtónállónak a pásztorlegény, azután már megkövetelte, hogy megsüvegeljék. Addig-addig bővítette a házát, míg egy nap kidoboltatta, hogy az bizony palota és ő a királya.
  Híre ment az új királyságnak, de a szomszédos országok urai kinevették, nevesincs királynak nevezték.

Smelka Sándor: Hogyisne!

Takács Viktória illusztrációja

Smelka Sándor

Hogyisne!

Jonatán, a költő, verset ír most éppen,

papírján ezer szó kavarog merészen.

De most, mint égzengés, megszólal a teló:

szerkesztője közli: egy kis baj van, helló!

Most szólt le felülről egy fő-fő-fő alak:

mostantól tilosak az alábbi szavak:

farkas, napfény, őszapó,

infláció, télapó,

szélvész, muksi, Tasziló

szatyor, tócsa, Fradi, hó,

fogyókúra, műmájer,

műsorújság és Viber,

paláver és Szent Lukács,

tábori lap, sóspogács,

könyvjelző és fólia,

földieper, Zsófia,

trolibusz és banyatank,

rétisas, Bodrog, pitypang,

kosárlabda, Pomogács,

Bruckner Szigfrid, bányaács,

villany, gyertya, kandalló,

szamár, paci, vasaló,

láma, Péter, lánybuli,

ásó, kapa, sajtburi,

focilabda, tintafolt,

szattyánbőr és dobostort,

igazgató, bankelnök,

ingyom-bingyom, fegyvernök,

vízipók, és ürgelyuk,

izomláz és Szvatopluk!

Jonatánnak verse azért csak elkészül,

íme a költemény tiltott szavak nélkül:

Ó, te… ….., …..!

… és … ….. ….?!

Tán… ….. majd ….!

…. …. ……, …..

…. ….. …. íme ….?

….. …. …, …. hogyisne!

szerkesztette: Nagy Izabella

Várfalvy Emőke: A világszép ispánné asszony

Baritz Zsolt illusztrációja

  Mondják, a magyarok Istenének igazán különös humora van. Talán ezért is történik annyi, csak jó humorral túlélhető dolog a Kárpát-medencében lassan párolódó parányi népünkkel.
  Belegondolva abba, hogy a magyarok Istene néhány szempillantással – mondjuk egy századnyival - korábban kap kedvet egy könyves vicchez, meglehet a múlt század első évtizedében valóban lezajlott volna valami hasonló beszélgetés a nagy mesélő Benedek Elek és főszerkesztője, könyvkiadója között egy pohárka jó homoki bor társaságában.

Lukács-Kis Panka: Szerelem

Rumi Friderika illusztrációja

Lukács-Kis Panka

Szerelem

Szerelem, szeretet,

ha szemvillanásból ered,

bottal járó idős

vagy fiatal,

egyre megy.

Lesz vállra hajtós, összenevetős,

héven zötykölődve szeretős.

Lesz örökre síró, örökre nevető,

kendős vagy kendőzetlen,

szerelem, szeretet,

a régi-új ismerős.

szerkesztette: Miklya Zsolt

Kiss Dorina: Felhőtlen gyermekkor

Kasznár Anna illusztrációja

Kiss Dorina
Felhőtlen gyermekkor

–  Köszönj hangosan a néninek, így nem hallja jól!
–  Ne kiabálj, ezt még szomszéd kerületben is hallják!

–  Ne rohangálj folyton, el fogsz esni!
–  Siess egy kicsit kérlek, mert elkésünk!

–  Vedd fel egyedül, már nagyfiú vagy!
–  Hadd segítsek, így soha nem indulunk el!

–  Azonnal szólj, ha baj van!
–  Árulkodni nagyon csúnya dolog!

–  Ne vágj bele, ha beszélek!
–  Miért nem mondtad, hogy pisilni kell?

–  Ne félj, mindig vigyázni fogok rád!
–  Munka után azonnal jövök, de lehet, hogy ma csak később érek ide.

–  Előbb edd meg az ebédet, utána ehetsz csokit!
–  Jó, most ehetsz egy kis nasit, de azért ne tömd tele magad!

–  Ne mássz fel a korlátra, nagyon veszélyes!
–  Picit gyakorolni kellene a tornát, ez kicsit ügyetlen volt.

–  A doktornéni azt mondta, hogy mindig legyen rajtad a szemüveg!
–  Ha ugráltok, ne felejtsd el levenni a szemüveged!
 
–  Ne szemtelenkedj!
–  Állj ki magadért, ne legyél nyámnyila!

–  Miért nem etted meg a tízórait?
–  Máskor szólj, ha kevés az ennivaló, ne éhezz!

–  Elég lesz a rövid ujjú, különben nagyon bemelegszel.
–  Vedd fel a pulóvert kérlek, nehogy megfázz!

–  Add kölcsön kicsit a babádat neki, hadd játsszon vele!
–  Figyelj oda, hogy ne keverjétek össze a holmitokat, ráírtam a nevedet mindenre.

–  Ne beszélj ilyen csúnyán máskor!
–  Ezt a mondást felírom, annyira vicces.

–  Semmi baj, kincsem, meggyógyul hamar, katonadolog!
–  Te jó ég, miért nem vigyáztál? Nagyon ronda ez a seb!
 
–  Miért kensz össze mindig mindent?
–  Nem értem, miért nem szeretsz festeni, pedig olyan klassz!

–  Psszt, halkan, apa dolgozik!
–  Psszt, halkan, apa pihen!
 
–  Vigyázz a ruháidra, sok pénzbe kerültek!
–  Édesem, olyan kis megszeppent vagy, szaladj játszani a többiekkel!
 
–  Most már tényleg aludni kell, ma már nincs több mese.
–  Na jó, csak még egy utolsót, aztán tényleg ez a vége!

szerkesztette: Takács Viktória

Nagy Izabella: Mondani vagy nem mondani

Zelei Marcell illusztrációja

Nagy Izabella

Mondani vagy nem mondani

Bent az iskolában, fűtött teremben

ég a villany, a hátsó padban ülve

nézzük a kinti világot.

Nézzük a kinti napsütötte sávot,

a hulló leveleket,

ahogy őszbe fordulnak,

nézzük Erzsi néni haját,

ahogy őszbe fordul,

és nézzük a mi kunkori

sötét hajunkat.

A mi kunkori sötét hajunkat

nem szereti senki,

nem szereti nézni

egyetlen gyerek se,

a fölnőttek is inkább

Zolika szőke haját simítják,

Eszter világosbarna fürtjeit,

Titusz rövidrevágott tüsihaját.

A mi fekete bogárszemeinkbe

nem néz bele senki,

olajbőrünktől elriadnak,

neveinktől nevethetnékjük támad.

Dzsenifer, Adrián, Noel,

Ronaldó és Esmeralda,

mi így hívjuk egymást,

ahogy a szüleink neveznek.

Mondani kell, hogyha sírunk,

könny jön a szemünkből,

és a milkacsoki édes a szánknak,

hogy korog a gyomrunk

egy szelet vajas kenyér után,

és nem értjük a matekot,

nem értjük a törit,

és nem értjük, hogy Erzsi néni,

a fűtött teremben ülők

mit nem mondanak ki.

szerkesztette: Miklya Zsolt

Wéber Anikó: Árkon-bokron át

Kovács Réka illusztrációja

Göröngyföld gyönyörű volt. A mezőket beborították a virágok. A folyó szélén árnyat adó fák nőttek. A dombokon pirostetős házak álltak. Az erdőben szabadon éltek az állatok: őzek, rókák, mókusok, nyulak és madarak. A kertekben sok gyümölcs termett, a földeken pedig aranylott a búza. Mégis – mint mindenhol – itt is mindenkinek megvolt a maga gondja-baja. A király azért búsult, mert nem született gyermeke. A szakács szomorkodott, mert bármit sütött-főzött, a királynak semmi sem ízlett. A halász fájlalta a derekát. A felesége azért lógatta az orrát, mert elvesztette kedves cicáját. A csónakos kétségbeesett, mert elhagyta a szerelme. A virágboltos nem szerette a tükörképét. A nyúl félt a rókától. A róka folyton éhes volt. A hétköznapok mégis egymást követték, és Göröngyföldön mindenki tette a dolgát, akármilyen bánat sújtotta. A király igazgatta az országot, a szakács levest főzött, a halász pontyot fogott, a felesége tanított az iskolában. A csónakos átszállította a folyón az utazókat. A virágboltos koszorút font. A nyúl nevelte a kicsinyeit. A róka őrködött az ország határán. A gazdák reggel lóra pattantak, és bejárták a földeket, a lovak pedig vidáman nyargaltak velük.

Lukács-Kis Panka: Szerepek

Takács Viktória illusztrációja

Lukács-Kis Panka

Szerepek

Anya főz, anya főz, anya mindig főz.

Miért mindig ő, apa miért nem,

erről miért nem ír a költő?

Vagy tán főz apa is, csak nem mondja senki?

Mert, ha nő, akkor főz,

ha férfi, akkor inkább lő?

S ha anya lő és ő a vadakat terelő juhász?

Apa meg mos, főz, köt, akkor megáll a világ?

S vége lesz, vagy kezdődik valami új?

szerkesztette: Miklya Zsolt

Miklya Zsolt: Testséma +6

Bódi Kati illusztrációja

Miklya Zsolt 

Testséma

+6

Hajam hosszú – fiú vagyok.

Szemem csillog – lány vagyok.

Orrom pisze – fiú vagyok.

Szájam zajos – lány vagyok.

Karom erős – fiú vagyok.

Kezem ügyes – lány vagyok.

Mellem lapos – fiú vagyok.

Csípőm forog – lány vagyok.

Popsim hagyma – fiú vagyok.

Térdem retek – lány vagyok.

Bokám tüzes – fiú vagyok.

Talpam poros – lány vagyok.

Talpam poros – fiú vagyok.

Bokám tüzes – lány vagyok.

Térdem retek – fiú vagyok.

Popsim hagyma – lány vagyok.

Csípőm forog – fiú vagyok.

Mellem lapos – lány vagyok.

Kezem ügyes – fiú vagyok.

Karom erős – lány vagyok.

Szájam zajos – fiú vagyok.

Orrom pisze – lány vagyok.

Szemem csillog – fiú vagyok.

Hajam hosszú – lány vagyok.

Halász Bálint: Minden madár tud repülni

Kasznár Anna illusztrációja

 Halász Bálint – Minden madár tud repülni

  Rigó úr szeretett aludni. Álmában is magokat rendezett és számolt. Szétválasztotta a kicsiket a nagyoktól, a hosszúkásakat a kerekdedektől, a kemény héjúakat a puha húsú bogyóktól. Éppen egy rózsaszín felhőn ült, és már hozzálátott volna, hogy az előtte lévő terméskupacokat számba vegye, de nem tudta, mert felébredt.
  Csemetéje, Áriel, szökdécselt és csivitelt a fejénél:
– Apa, kelj fel! Anya már elment, én beágyaztam, megreggeliztem. Mikor indulunk?!
– Hány óra?! Jaj, el fogok késni! – pattant ki a fészekből Rigó úr, odahúzott egy közeli levelet, a leguruló harmatcseppet magára lögybölte, aztán sietve belebújt a cipőjébe, felkapta az aktatáskáját, végül fejébe nyomta a karimás kalapját – Szia, édes fiókám! Apa siet, ma nem tud elvinni, de a tollaid szinte már olyan sötétek, mint egy nagy rigónak, egyedül is betalálsz az iskolába! Ha eltévednél, kérdezz meg egy sünt!
– Apa, a sünök éjszakai állatok, ilyenkor már alszanak! Egyébként ma nincs is iskola, mert megígérted az osztálynak, hogy beviszel minket a munkahelyedre, a magozóba!

  Rigó úr először azt hitte, hogy Áriel ugratja, aztán azt, hogy még mindig alszik. De Áriel szemrehányó, majd lemondó tekintetéből megértette, hogy egyik sem. Bevillant neki, hogy két hónappal ezelőtt a párja helyett neki kellett elmennie a szülőire. Gólya úr, az osztályfőnök, azonnal elkapta, és mire észbe kapott, a hosszú nyakú madár már megígértette vele, hogy elviszi az egész osztályt a magozóba.

Komjáthy Nessie: Ásó, kapa

Zilka illusztrációja

Kiran elnyomja a spanglit, és nyújtózik egy nagyot. A monitor kékes fénye még egy darabig ébren tartaná, de már nincs kedve játszani. Elköszön a bajtársaktól, akik ki tudja, min pörögnek, és aludni küldi a gépet. Talán magát is. Fáradtan dörgöli meg égő szemeit, és ellöki magát az asztaltól.
  A forgószék engedelmesen odébb gördül, aztán megakad valamiben, és a lendülettől majdnem fölborul. Kiran karja magától lendül, hogy megtartsa az egyensúlyát, mire egy üveg megbillen és a padlóra esik.
  Kiran gyomra összeszorul egy pillanatra, aztán kienged. A palack üres, az alkoholnak már csak az emléke van meg, és ami leesik, puhára esik, mert a padló tele van minden szarral…

Békés Márta: Lefóliázva

Varsányi Orsi illusztrációja

Békés Márta: Lefóliázva

Fólia, fólia fénylik,

tág szemedet odavonzza,

titkos ígérete csábít,

lányt, fiút helyre pofozza.

Fólia, fólia lankad,

műanyaga sose bomló,

zizzen a kézben hangja,

lásd be, veszélyben a bolygó!

Fólia, fólia sápad.

Jaj, ha ma zúdul az ármány!

Fény törik, átjön a prizma,

szökken a tarka szivárvány!

Fólia, fólia fonnyad,

vágyik a szív a tilosba,

megbabonázhat a végén…

sámli vezet a magasba.

 

szerkesztette: Nagy Izabella

 

Cenzúra - Öncenzúra

 

Varsányi Orsi illusztrációja

Bár az előző posztban búcsúztunk Kisszékelytől, azért egy kicsit még visszakacsintunk, és visszhangozzuk az alkotótábor esti beszélgetéseit, délutáni vicceit, nevetéseit és bosszankodásait. Fejcsóválások, hümmögések és kacagások jönnek velünk, amik mind-mind érvényes reakciók egy hatalmas témára, mely mindannyiunkat érint így vagy úgy, ez pedig nem más, mint a cenzúra és jó pajtása, az öncenzúra. 

  Sokunkban sokféleképpen indult útjára a szó, mely az etimológiai szótár szerint a censor szóból ered. A censorok hivatalához tartozott az erkölcsök felügyelete és a törvények ellen vétők megrovása is, ez vezetett a szó újkori értelmének kialakulásához. 

  Ezzel az új értelemmel dolgoztak az alkotók, írásaikat, rajzaikat fogadjátok szeretettel, sírjatok, nevessetek!

Csillag-műhely - kisszékelyi műhelytábor 2023 - búcsú

Bódi Kati felvétele

 

Zsákfalu az ország közepén.

Benne egy műhely: munkapad, a falon mindenféle furcsa szerszám - szóharapófogó, ékezetkalapács, mondatkiegyenesítő és mondatgörbítő.

A polcokon mindenféle színek, toldalékragasztó és betűoldó tubusok és vödrök.

Bódi Kati

A földön szó és betűforgács. 

A műhely azonban épp elhagyatott, a kertet körülölelő fák épp lombjukat vesztik. Roppanó avarban lépked a láb, a kert, álomba merül, szendergése közben is a nyári műhelyben zajló szorgos munkáról álmodik.

Vár a táj, horkoló lépteket, kakaskukorékolást, surranó árnyakat, kalappal és anélkül.

Vár a kert, munkazajt, szállongó estebéd illatot, nevetést, sírást, pohárkoccanást.

Vár a műhely...

Várnak a cimborák, a következő nyári napsütésre, hosszú hétvégére...

Pernyész Dóra

 

 

 

 

 

 

 

Valahol, szerteszórva, gonddal, nevetéssel megrakodva várnak, téli ködbe burkolóznak, teát/kávét/kakaót hörpölnek, fújnak, lehelnek. És várnak. És írnak, üzennek, cserélnek betűt, mondatot, ölelést, biztatást.

Terveznek, gondoznak, nevelnek, meseszálakat szednek fel és le...

Mesefonalak, gomolyagok húzzák őket szívfonálon.

Vár a műhely. Vár a táj.

Nem hiába vár.

Jövőre veletek, ugyanitt!

Eszter

Miklya Zsolt: Jár bennünk az erdő

Bódi Kati illusztrációja

Járjuk a temetődombot, 

visszafoglalta az erdő, 

a fejfák meg közéjük öregednek. 

Az erdő időtlen, a fejfa mulandó, 

ha fából, ha kőből, ha róva, ha vésve, 

ha fotográfiát kövecseivel körbefonva. 

Járjuk a temetődombot, 

Janika élt öt napot, 

édesanyja tizennyolc évet, 

nehéz szülés volt, feltehetőleg az első és utolsó, 

és most itt öregednek, eggyé az időn túl.

Az időben mindig is ott marad az a tizennyolc. 

Bár ez már tizennyolcas karikás forgatókönyv, 

az egyesülésük miatt lefóliázva, nehogy 

a vétlen kiskorú megsejtsen valamit 

a nemtelen túlról.

Járjuk az erdőt, jár bennünk az erdő, 

nem a szelleme, nem is a lelke, csak a nyugalma. 

Leszünk még eggyé, eltéve egy másik világba,

időn és fólián túl.

 

Smelka Sándor: Emlékház

Tuza Edit illusztrációja

 

      Tegyük fel, hogy nagy író leszek valamikor, nem világhírű, de egy olyan átlag magyar híresség, aki a könyvhéten kiül egy műanyagszékre a könyvei mögé, néha-néha megismerik az utcán, és akit egy-egy tévéműsorba is behívnak. Parti tévé. Partizán?
      Tegyük fel, hogy az életemben is élvezem az ismertséget, a sikert, az olvasóim szeretetét. Tegyük fel, hogy kilencven évesen meghalok. Tegyük fel, hogy addig még nem dől fejemre a házam. (Illetve nem azért halok meg, mert a fejemre dőlt.) Tegyük fel, hogy a rokonság nem adja el téglánként, tegyük fel, hogy megvásárolja az önkormányzat, tegyük fel, hogy nem építenek a helyére gyorséttermet, műkörmöst, autópályát, hanem kialakítanak benne egy emlékházat, szerény személyem tiszteletére.

Lukács-Kis Panka: Nagyapó méhei

 

Vajda Melinda illusztrációja

      A zümmögés egyre hangosabb lett. Kinéztem az ablakon, a kertben az öreg hársfák már virágoztak. Felőlük hallatszott a zümmögés. Sok apró méh dongta körül a virágokat. „De jó, hogy itt vannak nagyapa méhei” – gondoltam.

      Nagyapó méhész volt, a kaptárak a kert végében sorakoztak. Évekig vándorolt a méhekkel egyik termőhelyről a másikra, mindig éppen oda, ahol virágzott a repce, a selyemfű vagy az akác. 

      Mikor nyugdíjas lett, abbahagyta a vándorlást. „Elfáradtam. – így mondta. – Jó itt nekünk a méheimmel a kertben. Elég virágport gyűjtenek annyi mézhez, amennyi nekünk kell.”

      Szeretem Nagyapó mézét, lágy és édes. A kedvencem a hársméz, amit még a kertben álló hársfák virágából készített nekem. 

Komjáthy Nessie: A trágyaszagú rózsa átka

 

Szüdi János illusztrációja

      A β-4761. sz. dolgozó izgatottan repült vissza a kasba, és a kifutón azonnal bele is kezdett a bonyolult kódolású üzenetbe. Risza jobbra, három lépés előre, risza balra, előre, hátra, előre, szárnyrezegtetés, risza-risza, körbeforgás, és az egészet újra.
      Egyre többen állták körül, majd egyre többen követték a táncát. Aztán, mikor már elegen voltak, nagy rajban felszálltak, és elindultak a β-4761. sz. dolgozó által frissen felfedezett rózsakert felé – az eligazítás szerint a kastól jobbra, keresztül a mezőn, az erdőnél balra, át a füstös, zajos, színes izéket hajtó, forró, fekete út fölött, be az emberek kasai közé, ahol a gyümölcsösök vannak.
      A körte már rég elvirágzott, de a lassan hízó, élénkzöld ékkövek alatt annál több volt a rózsa.

Halász Bálint: Csillagdunyhás ágy

 

Kovács Réka Barbara illusztrációja

      Nehéz elmesélni ezt a történetet. Bárhogy kezdek bele, úgy érzem, nem elég jó, a szavak szétgurulnak, mint a gyöngyök, vagy inkább, mint az álombozótok, amik annál jobban távolodnak, minél közelebb próbálok jutni hozzájuk, felkapja őket a szél, elhömpölögnek, mert ez a mese mégis csak Nagyszékelyen játszódik, ami már szinte Kisszékely, az meg ugye a Négyszögletű kerek erdőnek és más csodáknak az otthona.
      De talán mégis csak az lesz a legjobb, ha egyszerűen belevágok.
      Történt, hogy a nagyszékelyi kukoricás közepén találtak egy csillagdunyhás ágyat. Pontosítok. Ifjabb Bonyhai László (Lacika), és testvére Bonyhai Péter (Peti) leltek rá. Apjuk, Bonyhai László (Laci) kifejezett tiltása ellenére ismét a kukoricásban játszottak: keresték az átjárót. Azt maguk se tudták, milyet és hova. Annak is örültek volna, ha találnak egy titkos utat a kukoricással szomszéd telekhez, Egresiékhez, mert ott állítólag banán is nőtt. Persze azért remélték, hogy a kukoricás messzebbre vezet, és hogy ha jól elvesznek benne, aztán kitalálnak, átjutnak egy mesevilágba, teli tündérekkel, törpékkel, óriásokkal, és persze a legyőzendő gonosszal, sárkány, vagy más rusnya szörny formájában, amit, ha megölnek, hozzájutnak a méltó jutalmukhoz, de tulajdonképpen nem számított, hogy banán, vagy félkirályság, a lényeg számukra a kaland volt, ami ott várta őket a tengeri rengeteg túloldalán.

Dobó Dorottya: A lyuk

 

Sajó Réka illusztrációja

      A mesémbe belecsöppenve azt gondolhatná az egyszeri szemlélődő, hogy ez a mese nem is szól semmiről. Hogy nincs hőse, hiszen a főhőst keresve nem találunk senkit. Csupán tátongó ürességet, egy nagy lyukat. Ennek pedig az az egyszerű oka, hogy ez a mese egy lyukról szól. De nem ám egy olyan nemes foglalkozást űzőről, mint mondjuk egy kulcslyuk vagy egy konnektor! Hanem egy vándorlyukról, ami nem találta a helyét, pedig másra sem vágyott szegény, minthogy megállapodhasson.
      Egy nap, amikor már több hete tevékenykedett egérlyukként, ismét tovább kellett állnia, mert befalazták a lakhelyét. Szomorúan baktatott végig az utcán, irigykedve nézte a pökhendin magasodó kéményeket, a gyerekek körül pörgő hullahopp karikákat és az utcán sétáló hölgyek ujjain ékeskedő jegygyűrűket.
      – Én is érek ám annyit, mint ti! – mondta a drágakövekkel szegélyezett lyukaknak az ékszerek közepén, de azok csak horkantottak, válaszra sem méltatták őt.

Komjáthy Nessie: A ló és a hangya

Arthofer Márk illusztrációja

      Egyszer régen, mikor Zuglóban, a Róna utcában még nem emeletes házak voltak, hanem termőföldek, meg legelők, lakott ott egy bolgárkertész. A kertjében tél végétől tél elejéig termesztették a zöldségeket, virágokat. Ez úgy volt lehetséges, hogy az üvegházak gyűrűjében, a kert közepén, kőhajításnyira a hosszú, sokszobás háztól, volt egy kút.
      Igen mélyre volt fúrva, messze volt a föld színétől a víz színe, ezért a bolgárkertész, hogy megszabadítsa családját az állandó vízhordás fáradalmától, készíttetett egy öblös tetőcserepekkel és bádog ereszcsatornákkal kirakott, apró fa zsilipekkel ellátott öntözőrendszert és egy lovaskutat. A lovaskút hasonlított egy kerekeskútra, annyiban, hogy egy vastag tengelyt állítottak fölé, erre hosszú láncot tekertek, aminek a végére vödröt akasztottak, de a kézzel hajtott kerék helyett egy ló járt körbe-körbe, az forgatta egy fogaskerék és egy váltó segítségével a tengelyt, tekerte föl-le a láncot.
      Mikor fölért a vödör, nekiütközött egy kiálló kőnek, és kiborult víz, egyenesen a káva körül kialakított vályúba, ahonnan szépen elfolydogált a kert különböző részeibe, attól függően, hogy a bolgárkertész gyerekei, unokái milyen parancsot kaptak, melyik apró zsilipet nyissák-zárják.

Smelka Sándor: Tábori kutyák dala

 

Takács Viktória illusztrációja

De szeretnék egyszer tábor-kutya lenni,

mindenki vakarná az összes fülemet.

Kirándulás közben sárba hemperegnék,

de csak bundám mosnák, és nem a fejemet.

Az árnyas udvarban fel-le futkároznék,

s ott terülhetnék ki, ahol akarok.

Nem hagynak ki engem, semmi történésből:

asztaluk alá én odahasalok.

A figyelmem éber, történhetne bármi,

minden mozdulatra hegy’zem fülemet.

Ha szemtelen varjú vagy ha gonosz macska:

megvédem a gazdit, hát… vagy ő engemet.

Mily esengve néznék, ha valaki enne,

s mindenki megszánna, hol van, aki nem?!

Ha nasi helyett mégis verset írnak rólam:

Ebszívem örülne: ezt már nevezem!

Szerkesztette: Nagy Izabella

Dobó Dorottya: A rácegresi kakas

Szántói Krisztián illusztrációja

 

       Rácegresen élt egy gazda, akinek volt egy szeretett kakasa. Nem ő volt a legeszesebb állat a baromfiudvarban, de a gazda szerette, mert a fiára emlékeztette. El is nevezte a fia után Fricinek. Mindketten rajongtak a nőkért, s a kakasnak nem számított, hogy az illető gyöngytyúk, galamb, hattyú, páva, túzok vagy kecske, ha szemet vetett egy ifjú hölgyre, akkor bizony nem ismerte azt a szót, hogy nem. A gazda ilyenkor nyugtatólag megsimogatta Frici fejét, megigazgatta a taréját, hátha ezzel elősegíti sikereit a fehérnépnél, a kakas pedig erre rendre keresett egy trágyadombot, és addig tunkolta bele a fejétt, amíg egy nagy masszává össze nem állt. A gazdában ez a fia metál korszakát idézte, és nem tudott haragudni a kakasra.

Miklya Zsolt: Borzderes bánat - kezdő marhatartóknak

Szabó Imola Julianna illusztrációja

 

Borzderes ballang, borzboci kérdi: Mivégre?

Csak ide borzom, alra vagy felre, a végre.

Borzboci ballang, borzderes kérdi: Na. Megérte?

Tengeri sóhajt: Hány csövem elment! Még mi kéne?

Bú-boci bámul, hiába cselleng. Fenébe!

Deres karámból bánatosan néz az égre.

Smelka Sándor: A napraforgó

Szoboszlay Eszter illusztrációja

 

     A főmérnök elégedetten nézett végig a hüledező, csodálkozó látogatókon. Egy napraforgómező kellős közepén álltak.
     – Úgy érti, főmérnök úr, – kérdezte egy napszemüveges fickó – hogy ezek a napraforgók mind műnapraforgók?
     – Bizony, kedves uram, – dörzsölte a kezét a főmérnök – ameddig a szem ellát, ezek mind az eredeti növényhez megtévesztően hasonló gépek.
     Most egy tanárnő-arcú asszony állt meg a mérnök előtt, és összehúzott szemöldökkel a következőt kérdezte:
     – És mondja csak, kedves uram, mi ennek az előnye?
     A főmérnök elővette a tanárnő-arcú asszonyoknak szánt legnyájasabb mosolyát.
     – Gondoljon csak bele, asszonyom, ezek a gépek a modern technikának köszönhetően, ugyanúgy előállítanak napraforgó magot, mint az igazi növények, de ezzel együtt napenergiát is termelnek, hisz – napraforgók lévén – arra fordulnak, amerre a nap jár.

Halász Bálint: Méh Ignác

 

Rumi Friderika illusztrációja

     Méh Ignác szeretett méh lenni. Korán kelni. Sárga-fekete csíkos köpenyt ölteni. A többi társával kirepülni. A réten szorgoskodni. Összegyűjteni a virágport. A munka közben a többiekkel együtt zümmögni. Amikor tele lett a kosár, társaival a kaptárba visszatérni. Látni, közös munkájuk gyümölcsét, hogy gyűlik a temérdek méz. A sárga-fekete csíkos köpenyt szögre akasztani, elegáns csupa arany ruhára cserélni. Színházba sietni. A törzshelyén leülni. Aztán várni, hogy minden elsötétül, a függöny fellebben. Remélni, aznap őt szólítják ki. Csodálni, ahogy egymás után felröppennek a színpadra a méhek, akik aznap táncolni fognak. Ámulni csillogó szárnyukat. Szinte érezni könnyed reptük által megrajzolt virágok illatát: nyáriorgonát, mézontófüvet, levendulát. Az előadás végén tapsolni. Fütyörészve hazaindulni. Otthon, a rengeteg méhágy között megtalálni a sajátját. Belebújni, elmerengeni a sok szépségen, amit látott. Magára húzni az apró dunyhát, jó éjt kívánni ezer méhtestvérének, és elaludni.
     Méh Ignác szeretett méh lenni. De amit igazán szeretett volna: igazán igazi méh lenni. Táncoló méh. Csakhogy nem tudott táncolni. Gyerekkorában még ment. Bár az inkább bolondozás volt. De akkor egyszer a méhanyakirálynő rámosolygott, hogy milyen ügyes.
     Ez az egy pillantás elég volt, Méh Ignác szíve megtelt boldogsággal, magasba szállt, az égben bukfencezett. Mindenkinek tátva maradt a szája. Összesustorogtak, micsoda tehetség.

Lukács-Kis Panka: ZZZZZ

 

Vajda Melinda illusztrációja

Zümmögve zöngés

zizgés, zengés.

Zengve zümmög

zöngve zizeg.

Zajongva zúgó,

zörgő zajlás.

Zordon zengés

zenés zörgés.

Zendülő zene

zizegő zaj

zörrenő zönge.

Zizzenő méhraj.



Szerkesztette: Miklya Zsolt

Dobó Dorottya: Méhfalvy Zümőke

 

Jaskó Emőke illusztrációja

     Zümőke volt Mézfalva egyik legszorgalmasabb méhecskéje. Fáradtságot nem ismerve gyűjtötte a nektárt és porozta a virágokat, ám a telhetetlen méhkirálynő sosem volt vele elégedett. Hol túl ragacsos volt a nektár, amit hozott, máskor meg nem ragadt eléggé. Volt, hogy a méz színe miatt panaszkodott a gonosz méhkirálynő, máskor a szaga, a hangja, a cseppenése, a csurranása vagy csak úgy a méz állaga nem tetszett neki, de még az is előfordult, hogy egy nagy adag kifogásolhatatlan mézet a folyóba borított. A méhek ilyenkor ijedten összerezzentek, de senki nem mert szembeszegülni vele.
     Zümőke egyre kimerültebb és egyre szomorúbb volt. A sok cipekedéstől kiszáradt a szárnya, bütykös lett a lába, és még a pollenallergiája is időről időre kiújult, s minden évben egyre rosszabb lett. Sokszor álmodozott arról, hogy elhagyja Mézfalvát, de ilyenkor kinevette őt a többi méh: Bizi, Büzi, Gizi, Güzi és Pál.
     – Mégis hová mennél? –  nevettek. –  Nem értesz máshoz, csak a mézhez. –  mondták.

Majoros Nóra: Zümmög a zélet

 

Szabó Imola Julianna illusztrációja

zümmög a reggeli álom

zirreg a méhraj a zágon

kúszik a fénycsik a zágyon

cseppen és csurran a méz

serceg a tálon a zalma

ébred a zéhem a zajra

zümmög a zétel a gázon

zirreg a zérben a vér

zümmög a zészaki szél

zerreg a záporeső

zakatol a zivatar

szuszorog a bedugul a zorr

nyiszorog a zárban a kulcs

perceg a zoduban a szú

zörrög a zöng a beszéd

zümmög a zongorahúr

zümmög e zerrel a rét

zürrög a zűrben a zút

csillag a méhe a zégnek

fénylik a kas: a tejút

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Takács Viktória: Zümelda szabadságra megy

 

Takács Viktória illusztrációi

    A kasban nagy volt a nyüzsgés. Méhek jöttek-mentek, hoztak-vittek, legyezgettek, és közben folyton kérdezősködtek.
    – Mama, hova tegyük a friss nektárt?
    – A jobb kettes sejtbe, kicsikém.
    – Anya, meddig kell még legyezgetnem?
    – Mindjárt jó lesz, kedveském.
    – Mamuska, nem láttad a csíkos harisnyámat?
    – A bal felső fiókban van, édesem.
    Zümelda királynő fáradtan ült a trónszéken és masszírozta a halántékát, mert a feje már harmadik napja hasogatott. Csüggedten válaszolgatott, irányított, intézkedett, kézben tartott, biztosított és vigasztalt – közben a potrohát tapogatta hitetlenkedve. – Vajon mikor nőtt ekkorára? 
    A telefon fontoskodóan csörgött, de Zümelda királynő unottan szólt bele. A szomszéd kasból óránként telefonált az anyósa, aki megállíthatatlanul csacsogott apró-cseprő intézni valókról, ismeretlen ismerősök ügyes bajos dolgairól.
    Zümelda bánatosan bólogatott, közben mutogatott és hangtalanul tátogott, így irányította zsibongó családját.
    Este, amikor végre minden méh álomba zümmögte magát, és elcsendesedett a kaptár, Zümelda tágra nyílt szemmel bámult a sötétségbe.
    –  Nem lesz ez így jó –  gondolta.
    Másnap hosszú percekig nem ismerte fel a fáradt arcot, aki a tükörből pislogott rá álmosan.
    –  Hova lett a mindig kíváncsi, álmodozó, lendületes kis Zümelda, aki egykor volt?
    Aztán elkezdődött az újabb nap:
    –  Mama, kirepülhetünk már? –  hangzott az első kiáltás.
    –  Anya, nekem nem maradt reggeli, megint befalták a nagyok! –  jött a következő.
    –  Drágám, ugye tudod, hogy ma jönnek a szállítók? –  zümmögte a király.
    –  Annyira unom –  suttogta Zümelda.
    Amikor megcsörrent a telefon, a királynő felkiáltott:
    –  Elég volt! Szabadságra megyek!

Várfalvy Emőke: A méhecskepásztorok

 

Perecz Annabella illusztrációja

    Kopogtattak az ajtón.
    Nem volt kérdés, hogy ki az. Így csak Ambrus János, a Hargita legidősebb medvéje tudott zörgetni.
    – Magával meg mi történt? – bámult Nagyszékely a kissé görnyedten álldogáló óriásra.
    – Urambátyám, azokról a méhekről lenne szó – dörmögte Ambrus János és elvette a mancsát az orra elől, ami legalább duplájára dagadva vöröslött marcona képe közepén.
    – A mindenségit – vakarta meg a fejét Nagyszékely.
    – A legutóbb megállapodtunk valamiben, ugye, urambátyám? – húzta ki magát a medve, amitől a tornác tetőlécei mind egyszerre jajdultak fel.
    Nagyszékely bólintott, s miután a medve eltűnt a porta végén burjánzó rengetegben, bekiáltott a házba:
    – Gyere, menni kell!

Bertóti Johanna: Méhekkel

 

Bódi Kati illusztrációja

Írni kéne. De mit, s minek?

Versem belül mozog-izeg.

Hűt, ha kell.

Fűt, ha kell.

Mint te, méh, ha 

repdesel.

Torkom szorít, benne horog.

A hálóban izeg-mozog

a hangom

s énekem,

ezt figyelem

éberen!

De átszakad most valami,

végre minden pont az, ami.

Újra itt,

újra most

a méhekkel 

táncolok.

Sírni kellett. Jó hangosan.

Mi zárva volt, most kirohan.

A dalom

fújja szél.

Sok méh velem

döngicsél.

Majoros Nóra: A tündér csillaga

 

Bódi Kati illusztrációja

    Az égi kasban, a Tejút egy szegletében száguldozott egy üstökös. Izzó magjából itt-ott elhagyott egy darabkát. A leszakadt szemcsék zirregtek, zurrogtak, mint egy raj űrbéli méh, libbentek erre is, arra is a semmiben, aztán lezuhantak a legközelebbi égitestre.
    Egyszer egy ilyen kődarab addig fészkelődött, míg magához nem vonzotta egy nagy, kék bolygó: a Föld. Teste apró volt, ám ahogy zuhant át a légkörön, olyan nagy fénnyel izzott, mint egykor az üstökös. Pici szíve égett, egyre kisebbé és sűrűbbé tömörödött.
    A meteorit cickafarkak, mezei zsályák és útifüvek között csapódott be egy réten. A nyár már sárgára perzselte a kalászokat, így egy száraz fűcsomó lángot fogott az izzó kőtől, majd egy pillanat alatt ellobbant. Kisujjkörömnyi kráter közepén pihegett a meteorit. Tüze lassan halványult, de a felülete fénylett, mint egy rózsabogár.

Smelka Sándor: A méhekről – Tudományos dolgozat

 

Rumi Friderika illusztrációja

A méhek apró állatok. Nem tévesztendők össze a darazsakkal, amik ugyancsak apró állatok. Mondjuk egy komondor is apró állat, az elefánthoz képest, de méhek tényleg aprók.
    A házi méh tulajdonképpen egy rovar csíkos pizsamában, amelyet mintegy hatezer évvel ezelőtt háziasítottunk. A többi háziállathoz képest nagy előnyük, hogy nem veszik birtokba az ember kanapéját.
    A méhek dobozokban élnek, úgy, mint a panellakó emberek, de a méhek javára írható, hogy ők kiismerik magukat a természetben is. Nem tévednek el a réten, ismerik a virágokat.
    Egy-egy család létszáma negyven-nyolcvanezer fő. E számok tükrében látjuk csak, hogy a méhek milyen csodálatos állatok. Képzeljünk egy átlagos reggelt egy ilyen létszámú családban. Kinek hol a zoknija, ki mit reggelizik, ki mikor indul, stb.
    A szaporodásról nem tennék említést ebben a hiánypótló dolgozatban, részben mert nagyrész fogalmunk nincs, mi történik a réteken meg a dobozban. Másrészt pedig nem merünk olyan szavakat leírni, hogy „hereűzés”, anélkül, hogy valaki rosszra ne gondoljon. Annyi bizonyos, hogy a hímméhek nagyon megszívják az egész cirkuszt. A kaptárból elüldözött hímméhek telepeket alkotnak: ezek az úgynevezett méhtelepek. Egyesek pedig pékséget nyitnak: ott készül a méhlepény.
    A méh családszerető állat, az utódaikat néven nevezik: Maja-1, Maja-2, Maja-25.587 stb.
    A méh adott esetben veszélyes is. Képesek bombázórepülő formába rendeződni az égen, hogy a kétségbeesett ellenfél, aki általában egy hülye rajzfilmhős, azt higgye, hogy egy igazi repülőgép támadta meg őt. Néhány méhcsalád még a repülőből kizuhanó bombát is tud imitálni. Ilyenkor a szerencsétlen rajzfilmhős vízbe ugrik, a méhek darabig tanácstalanok, aztán észreveszik a turpisságot, hirtelen harci trombita alakot öltenek, rohamot fújnak, és újra támadásba lendülnek. A rajzfilmhős eközben valahonnan szerzett egy szalmaszálat, és azon keresztül veszi a levegőt. Ekkor a méhek egyesével berepülnek a szalmaszálba, hogy ott lent, jól szájon csípjék a hülyét.
    Ebből is látszik, milyen csodálatos állatok a méhek.
    Ja, és állítólag mézet is készítenek.

Szerkesztette: Németh Eszter

Bertóti Johanna: Találkozások

Bódi Kati illusztrációja

 

Jönnek-mennek a verssorok.

Egyik siet, másik totyog.

Találkoznak, összeforrnak,

örülnek az olvasónak.

*

Ez a vers már meg volt írva,

mikor papírt ért a tinta.

Régen készen állt itt bent,

s a lapra csak átlibbent.

Nagy Izabella: A folyton kóborló nyárikalap

 

Szabó-Szemenyei Eszter illusztrációi

Az úgy volt, hogy valahol Kisszékely és Nagyszékely

között a dűlőúton, ott, ahol balra giccses a táj,

jobbra pedig napraforgók tátognak sárgán,

Zsüzsü nyárikalapjának elege lett a ricsajból.

Először is, Szófia kisasszony mezőtépte virágkoszorút

aggatott köréje, mintha ez lenne pántlikája, pedig

pántlikája bizony már volt, még születésekor kapta

kék és halványlila színben.

Aztán ott volt a július végi napsütés, délben, hiába no

az erdő mélyzöldje, a kis tó sárbarnája,

a dűlő löszsárgája. Hiába no, minden csak verte

vissza a nyári hőséget, a nyári dél hevét.

Másfelől, ez akár jól is eshetett volna, a szellő

olyasféle, ami a kukoricabóbitákat illegeti jobbra-balra,

de hát azonmód Zsüzsü nyárikalapját is táncra hívta.

Szó se róla, jött a minden férfi és nőhang, hogy hejj, kalap, kalap.

Nos, belátható, hogy a nyárikalap, Szófia kisasszony mezőtépte

koszorújával, a születésekor kapott kék és halványlila pántlikával,

a júliusvégi nyári délben, ingó-ringó táncos szellő-szélben

azt mondta: ebből elég. S úgy leröppent Zsüzsü fejének tetejéről,

hogy hazáig meg sem állt. Konokul repült, perdült-fordult,

kacifántos bukfencekkel, libbenő ingyom-bingyomokkal

a nagy szépkert padjára illent. S most is ott ül, úgy tudom,

míg Zsüzsü lassan bandukol. Így esett a kóborlás. Egy szép napon.