 |
| Sajó Réka illusztrációja |
A mesémbe belecsöppenve azt gondolhatná az egyszeri szemlélődő, hogy ez a mese nem is szól semmiről. Hogy nincs hőse, hiszen a főhőst keresve nem találunk senkit. Csupán tátongó ürességet, egy nagy lyukat. Ennek pedig az az egyszerű oka, hogy ez a mese egy lyukról szól. De nem ám egy olyan nemes foglalkozást űzőről, mint mondjuk egy kulcslyuk vagy egy konnektor! Hanem egy vándorlyukról, ami nem találta a helyét, pedig másra sem vágyott szegény, minthogy megállapodhasson.
Egy nap, amikor már több hete tevékenykedett egérlyukként, ismét tovább kellett állnia, mert befalazták a lakhelyét. Szomorúan baktatott végig az utcán, irigykedve nézte a pökhendin magasodó kéményeket, a gyerekek körül pörgő hullahopp karikákat és az utcán sétáló hölgyek ujjain ékeskedő jegygyűrűket.
– Én is érek ám annyit, mint ti! – mondta a drágakövekkel szegélyezett lyukaknak az ékszerek közepén, de azok csak horkantottak, válaszra sem méltatták őt.
„Itt meghúzhatom magam” – gondolta a lyuk, és beköltözött a kerítésbe.
Egy óra sem telt bele, mire éktelen ricsaj ütötte meg a fülét.
– Józsi! – zengte egy fülsüketítő hang, melynek nyomán egy vörös hajú néni jelent meg. – Józsi, megmondtam, hogy le kell cserélni ezt az öreg, szúette kerítést! Nézd meg, mekkora lyuk tátong rajta! Hát mit fognak gondolni rólunk a faluban? – harsogta, és rövidesen egy bácsi bukkant fel a szerszámos ládájával.
– Jövök már, jövök – dörmögte. – Ejnye, hogy neked mindig van valami bajod. Hát emiatt az alig észrevehető nyomorult kis lyuk miatt kell ez a nagy cécó? – zsörtölődött, és nekiesett a kerítésnek. A kis lyuk nem értette, miért alázzák is meg az ismételt kilakoltatás mellett. Rémülten surrant ki a kerítésből, és a ház felé iramodott. Kétségbeesetten kutatott fel-alá a házban új lakhely után, végül a fehérneműs fiókban állapodott meg, és egy zokniba vetette magát.
A kerítésjavításból fáradtan bebicegő Józsi bácsi a tévé előtt telepedett le. A kis lyuk picit kijjebb tolta a fiókot, mert épp a kedvenc szappanoperája ment, de nem tudták végignézni.
– Józsi! – harsant fel ismét a már ismert fülsüketítő hang. – Józsi, nem gondolod, hogy a koszos munkásruhádban fogsz itt a szobában ücsörögni! Mikor most poroltam ki a szőnyeget! Azonnal menjél zuhanyozni, és majd akkor ücsörögj a fotelben, ha már tiszta ruha lesz rajtad!
A bácsi bánatosan kikapcsolta a tévét, és egy marék tiszta ruhát felmarkolva a fürdőszoba felé vette az irányt. Mit ad Isten, a lyukas zokni akadt épp a kezébe.
– Józsi! – zengett ismét a ház asszonya, mikor a bácsi frissen, illatozva ráfanyalodott a szeretett szappanoperája után következő híradóra. – Hát te mindig megtalálod az egyszem szakadt zoknit a fiókban? Mi lesz, ha becsönget valaki, ebben akarsz ajtót nyitni? Azonnal add ide, hogy megstoppoljam.
A kis lyuk torka összeszorult. Érezte, hogy megint költöznie kell, mert az idős néni kegyelmet nem ismerve közeledett felé egy nagy gombolyag fehér cérnával, gyűszűvel és egy hatalmas tűvel. A kis lyuk gondolt egyet, és ijedtében beugrott a néni szájába.
– Au – zengett a már ismert, rikácsoló hang fájdalommal átitatva. – A fogam, jaj, a fogam!
– Hát nem megmondtam, hogy ne egyél a grillázsból a falubálon? – okoskodott Józsi bácsi. – Most mehetsz megint a fogorvoshoz.
A lyukacskának összeszorult a szíve. Semmi lesz a zoknivarrás ahhoz képest, amit a fogorvostól fog kapni. Ijedten pattant hát ki a néni szájából, és kétségbeesetten rohangált fel-alá a házban, pincétől a padlásig, de minden olyan hely, ahol egy kis lyuk meghúzhatta volna magát, már foglalt volt.
– Mindegy, majd elmegyek a jövő héten – legyintett a néni megkönnyebbülten, és egy nagy szelet száraz kaláccsal ünnepelte, hogy a fogfájása amilyen gyorsan jött, úgy el is ment. – Már megint zsizseg a tévé? – kérdezte szemrehányón a bácsitól. – Azt hittem, megcsináltad.
– Megcsináltam, de mégis zsizseg. – felelte.
– Akkor nem csináltad meg! Holnap jön Miska és Sári, mit fognak szólni, ha nem tudják megnézni a meséjüket? Azonnal fel kell menned a tetőre, hogy beállítsd az antennákat!
Józsi bácsi hortyogva-fortyogva felmászott a padlásra, ki a tetőre, olyan mérges volt, hogy észre sem vette a lába körül rohangáló kétségbeesett lyukat. A tetőre érve beállította az antennákat, ám hirtelen kibillent az egyensúlya, és a fájós lába nem tudta megtartani őt. Csúszni kezdett, cserépről cserépre szánkázott lefelé, és egyenest a mélybe zuhant volna, ha nem jelenik meg a tetőn hirtelen egy tátongó lyuk, amibe belepottyanva a padláson találta magát.
– Józsi! Hát mit fognak szólni a szomszédok, ha meglátják azt az otromba lyukat a tetőn, Józsi? – sopánkodott a néni, mikor a dörömbölő hang hallatán felrohant a padlásra.
– Otromba vagy nem otromba, az a lyuk ott marad! Az mentette meg az életemet. – jelentette ki Józsi bácsi ellentmondást nem tűrően – Most pedig megyek tévét nézni! – tette hozzá, és behuppant a kedvenc karosszékébe.
Szerkesztette: Németh Eszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése