 |
| Zelei Marcell illusztrációja |
Nagy Izabella
Mondani vagy nem mondani
Bent az iskolában, fűtött teremben
ég a villany, a hátsó padban ülve
nézzük a kinti világot.
Nézzük a kinti napsütötte sávot,
a hulló leveleket,
ahogy őszbe fordulnak,
nézzük Erzsi néni haját,
ahogy őszbe fordul,
és nézzük a mi kunkori
sötét hajunkat.
A mi kunkori sötét hajunkat
nem szereti senki,
nem szereti nézni
egyetlen gyerek se,
a fölnőttek is inkább
Zolika szőke haját simítják,
Eszter világosbarna fürtjeit,
Titusz rövidrevágott tüsihaját.
A mi fekete bogárszemeinkbe
nem néz bele senki,
olajbőrünktől elriadnak,
neveinktől nevethetnékjük támad.
Dzsenifer, Adrián, Noel,
Ronaldó és Esmeralda,
mi így hívjuk egymást,
ahogy a szüleink neveznek.
Mondani kell, hogyha sírunk,
könny jön a szemünkből,
és a milkacsoki édes a szánknak,
hogy korog a gyomrunk
egy szelet vajas kenyér után,
és nem értjük a matekot,
nem értjük a törit,
és nem értjük, hogy Erzsi néni,
a fűtött teremben ülők
mit nem mondanak ki.
szerkesztette: Miklya Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése