 |
| Szántói Krisztián illusztrációja |
Rácegresen élt egy gazda, akinek volt egy szeretett kakasa. Nem ő volt a legeszesebb állat a baromfiudvarban, de a gazda szerette, mert a fiára emlékeztette. El is nevezte a fia után Fricinek. Mindketten rajongtak a nőkért, s a kakasnak nem számított, hogy az illető gyöngytyúk, galamb, hattyú, páva, túzok vagy kecske, ha szemet vetett egy ifjú hölgyre, akkor bizony nem ismerte azt a szót, hogy nem. A gazda ilyenkor nyugtatólag megsimogatta Frici fejét, megigazgatta a taréját, hátha ezzel elősegíti sikereit a fehérnépnél, a kakas pedig erre rendre keresett egy trágyadombot, és addig tunkolta bele a fejétt, amíg egy nagy masszává össze nem állt. A gazdában ez a fia metál korszakát idézte, és nem tudott haragudni a kakasra.
Egy nap új lakók költöztek a szomszédba. Az állatok kíváncsian sereglettek a kerítéshez, és érdeklődve nézték, ahogy az új szomszédok szép sorban behordják értékeiket: a kétméteres plazmatévét, az értékes avantgárd festményeket, az egzotikus, és nem mellesleg roppant ízletesnek tűnő halakkal teli akváriumot, és a hatalmasra nőtt Bonsai fákat. Mind arra gondoltak, hogy szívesen átmennének közelebbről megszemlélni az érdekes csecsebecséket, de csak egyiküknek volt ehhez elég bátorsága, és valljuk be, elég kevés esze.Frici még aznap délután áttotyogott a szomszéd kertjébe, és besurrant a rakodás közben nyitva felejtett ajtón. Zavartalanul lejtett körtáncot a nappaliban, rácsodálkozott a messziről jött idegenek furcsa ízlésére, majd megállapodott egy festmény mellett, amiről egy madárszerű lény nézett rá vissza. Nem tetszett neki. Ráhorkant, de a madár meg se moccant. Nem is kellett ennél több a kakasnak, hogy tudja, próbára teszi őt az idegen madár, így mérgében nekirohant, és addig csipkedte, amíg meg nem jelent a szobában egy seprűvel hadonászva a szomszéd.
– A kakasa tönkretett egy több milliót érő műalkotást – zengett az utcán a férfi hangja.
– Ez a kakas? – kérdezett vissza a gazda. – Kizárt.
– Mi az, hogy kizárt? Nézzen rá! Még a baromfik között is gyengeelméjű. A levesben lenne a helye!
A gazda együttérzően pillantott Frici kancsal szemére és csapzott tollazatára, majd a szomszéd felé fordult.
– Ez az állat Picasso kakasának a leszármazottja, többet tud a festészetről, mint maga valaha is fog. Nézzen rá! Művészlélek. – felelte a gazda a zavarodott ábrázatú kakas felé biccentve.
Másnap reggel ismét nagy dérrel-durral dörömbölt az új szomszéd a gazda ajtaján.
– A maga kakasa! – ordította, hogy csak úgy zengett tőle az utca. – Ez az ostoba állat rávetette magát a díjnyertes perzsa macskámra. Három ember tudta csak lehámozni róla ezt a szerencsétlen felajzott madarat.
– Ezt? Hiszen ez szelíd, mint a ma született bárány! – felelte a gazda.
– Minek néz maga engem, talán tollas a hátam? – kiáltozott egyre mérgesebben az új szomszéd.
– Azt én nem tudom, amíg meg nem mutatja, – felelte jó kedélyűen a gazda. – Viszont a maga macskája lehet, hogy perzsa, de az én kakasom meg ritka, északafrikai sárkakas. Látja a jellegzetes fekete koronát a fején? Arról kapta a nevét. Ha tényleg fajtalankodott a macskájával, akkor maga tartozik nekem egy festmény árával.
Dühös lett a szomszéd, hogy vele akarják megfizettetni a forróvérű kakas csillapíthatatlan étvágyát, de szégyellte is magát, amiért nem ismerte fel a ritka és értékes madarat. Elhatározta, hogy többet nem hagyja magát kihozni a sodrából, de egy nap sem telt bele, mire ismét a gazda ajtaján dörömbölt.
– Kezdjen valamit az agyalágyult kakasával! – harsogta. – Éjnek évadján kukorékol, nem tudok tőle aludni!
A gazda fáradtan az ajtóhoz botorkált és kinyitotta.
– Az a nyomorult kakas hajnal négykor felzengi az egész szomszédságot! Ahonnan én származom, ott ilyen nem történhet! Nincsenek tekintettel azokra, akik nem ide valósiak!
– Én ne lennék tekintettel? Hiszen a kakasom sem idevalósi. De ő más időzónához szokott, és ott ilyenkor kel fel a nap. Igazán lehetne rá egy kis tekintettel – felelte, mire a mérges szomszéd dörmögve eloldalgott.
– Fricikém, hát tudod, hogy rád nem lehet haragudni! – mondta a gazda és ismét megsimogatta a kakas buksiját. Egy pillanatra elgondolkozott, hogy erre a rövid időre, ami még reggelig hátra van, beengedje Fricit a hálószobába, hogy kényelmesen alhasson szegény a sok izgalom után, végül csak azért nem tette, mert eszébe jutott, hogy ebből már korábban is voltak nézeteltérések a feleségével. Így hát kikísérte Fricit az ólba, betessékelte, és rázárta az ajtót.
– Te meg merre kószáltál megint? – lépett oda egy tojó a kakashoz.
– Csak a szomszédban volt egy kis dolgom, ne foglalkozz vele! – legyintett Frici, miközben kiegyenesítette kancsal tekintetét, és elegyengette kócos taréját.
– Nem volt még elég ebből a cirkuszból? – kérdezte a tyúk aggódó tekintettel.
– Tudod, hogy nem, – felelte Frici komor ábrázattal. – A gazdának szüksége van rám.
Szerkesztette: Németh Eszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése