 |
| Miklós Rita grafikája |
Dér Adrienn: A szivárványhártya harcosai
A próbakeret várakozón pihent a kis asztalkán. A világ most sötét volt, de ő ilyenkor is színesnek látta. Ez csak Éjszaka, jóbarát. Nem úgy az, akivel napról napra meggyűlt a bajuk: a rettegett ellenség, a szürke Cataracta. Apróbakeret szerint csupán egy felfuvalkodott hólyag, aki túlságosan el volt telve magától. Megtámadott fiatalt, öreget, középkorút, nem válogatott. És szemre ment, a szemtelenje! Egész pontosan, a szembogárra.
A szembogár az emberek szemében él, és a szentjánosbogárhoz hasonlatos, csak ő nem adja a fényt, hanem befogadja, azután pedig szétválogatja belőle a színeket, ettől látjuk olyan színesnek a világot. Cataracta eltökélte, hogy annyi szembogarat támad meg, ahányat csak tud. Az ő szemét ugyanis bántotta a fény, utálta a színeket. A formákat meg ormótlan pacákká mosta. Mi tagadás, szeretett mosni, csak épp tehetsége nem volt hozzá.
Az emberek küzdöttek ellene, hiszen ki szeretne egyfolytában sötétben lenni? Szedtek D-vitamint, mert az a Napból jön. Ettek répát, mert azt szereti a szembogár. Ám akármivel próbálkoztak, nem használt. Végül rájöttek, hogy egyedül nem győzhetnek. Szinte már teljesen feladták, és beletörődtek abba, hogy hamarosan eltűnik előlük a világ szépsége, amikor hallottak az egyetlenről, akitől Cataracta retteg: a Doktorról! Nyakukba vették hát a világot, a gyereket… na jó, az öreget nem, csak ha nagyon muszáj volt. Őt inkább felrakták a bicikli csomagtartójára, úgy kerekeztek el vele a hőshöz, a szivárványhártya harcosához, vagyis a szemorvoshoz, akinek hű segítőtársa a próbakeret, de mindenki csak úgy emlegette: a SzuperSzemüveg. Aki meg nem bírt ellátogatni hozzá, azt a Doktor maga kereste fel.
A SzuperSzemüveg büszkén idézte fel legutóbbi dicsőséges győzelmüket. Egy kisfiú érkezett a nagyapjával. Mindketten ugyanarról a problémáról számoltak be: a tárgyak elmosódnak a szemük előtt, és színüket vesztik. Minden egyre felismerhetetlenebbé és kiismerhetetlenebbé vált. A kisfiú szorosan a papájához bújt, úgy mesélte:
– A kerti kisasztalon lakik egy troll. Olyan félelmetes!
A Doktor a nagyapára nézett megerősítésért.
– Tényleg ott van – mondta az öreg, majd hozzátette: – Fogalmam sincs, mi az istennyila az, troll-e vagy sem, de ha nekem jön, én leverem. Azt meg igazán nem szeretném – húzta ki magát jámboran.
A Doktor és a SzuperSzemüveg összesúgtak. Egyetértettek abban, hogy ez csakis Cataracta műve lehet. A nagypapa és az unokája szemében a szembogár éppen csak pislákolt, SOS-jeleket adott le, hogy mentsék meg, mielőtt örökre kihuny. A Doktor és hű társa egymásra bólintottak, és a SzuperSzemüveg máris nyeregbe pattant, orrnyeregbe, mégpedig először egy igen turcsira.
– Jihhááá! – kiáltotta, és felvágtázott a Szivárványhártya fénysugárútra.
A szembogár az út végén kucorgott, egészen apróvá zsugorodva, körülötte a színek tömlöcbe zárva halványodtak. A szürke rém fölébük tornyosult, és nőttön-nőtt, ahogy szívta el a szembogár erejét.
A SzuperSzemüveg látta, hogy nagy a baj. De nem akkora, amin ne tudnának segíteni. Magabiztosan elmosolyodott, és száguldott is vissza, hogy elmondja a Doktornak, amit kiderített. A Doktor összevonta a szemöldökét, rosszallóan megcsóválta a fejét, majd nem teketóriázott tovább. Felkapta a lézerfegyverét, és eltökélten hadba indult az ellenség ellen.
Cataracta pöffeszkedve várta. Addigra akkorára hízott, hogy jókora helyet elfoglalt. Szegény szembogarat szinte teljesen elnyomta, az éppen csak pihegett alatta. A Doktor és a szörny farkasszemet nézett. A SzuperSzemüveg, a hű csatlós el sem mozdult a társa mellől, igyekezett bemérni a távolságot, a lézer erejét, hogy minél precízebben célozhassanak. Cataracta vicsorogva megindult feléjük. Olyan nagy volt, hogy a Doktor eltörpült mellette, de az ereje sokkal hatalmasabb volt holmi felfuvalkodott, a szürkébbnél is szürkébb hólyagoknál. Egy suhintás, és elbánik vele. Na jó, talán kettő-három, hogy tökéletes munkát végezzen, és a rémnek semmiért ne legyen oka visszajönni. Mert mi van, ha elszórja egy karmát, a retiküljét, vagy ott hagyja a fogát? De nem hagyta, se retikült, se fogat, se karmot. Átmenekült a másik szembogárhoz, hogy ott még nagyobbra hízva szálljon szembe a Doktorral.
A Doktor sem volt rest, azonnal a nyomába eredt. SzuperSzemüveg is akcióba lendült. Ismét fel kellett mérni a veszély mértékét: nagyon nagy, jóval nagyobb, mint az imént volt. Ehhez növelni kell a lézer erején és hatósugarán, csak úgy tudnak elbánni vele. SzuperSzemüveg léptetett hármat a távolságmércén, tekert hetet az erősségen. Így, ni! Most már ekészen állnak.
Cataractának nem volt hova menekülni. Ormótlan lábával dobbantott, majd feléjük dübörgött. A Doktor suhintott. Egyet. Kettőt. Hármat. Aztán még egy negyediket! Cataractának sorra zuhant le a keze, a kislábujja, a szénaboglya szőrpamacs a válláról… A Doktorral szemben megduplázott erővel is tehetetlennek bizonyult.
A szivárványhártya hőse még egy utolsó lendületet vett. A feje fölé emelte a lézerfegyverét, SzuperSzemüveg tovább növelte a hatósugarat, és huss, a nyomát is eltüntették a gonosz rémségnek. A szembogarak lakjai ismét tisztán, Cataracta-mentesen ragyogtak. A Doktor és a SzuperSzemüveg diadalmasan összepacsiztak. A mai napjuk is győzelemmel zárult.
A szembogarak szépen lassan magukhoz tértek. Szükség volt még egy kis időre, hogy teljesen meggyógyuljanak, de ez már csak így megy betegségek után. Közben a szürkeség legyőzésével a színek is felerősödtek, fokozatosan léptek elő a Szivárványhártya fénysugárútra. Nem siették el, nem erőltettek semmit. Végezetül a pacák is formát nyertek, a trollról kiderült, hogy csupán egy bokros cserepes növény volt, ami nemhogy bántani nem akart senkit, de a leveréstől egyenesen tartott, lehetőleg kellő távolságot. Örült, hogy végre látják.
A SzuperSzemüveg meg látott sok gyógyulást, ettől pedig nagyon-nagyon szupernek érezte magát. Nem mellesleg az orrnyergen való rodeózást is élvezte. Alig várta, hogy megtudja, másnap miféléket kell megülnie: újra egy turcsit, vagy most görbét, fitost…? De ezt majd talán egy másik alkalommal mi is meglátjuk.
Szerkesztette: Németh Eszter
 |
| Hajdú D. András fotója |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése