Dióévzáró

Bódi Kati képe

December 23-a van(/volt). A szokásos fel-alá. Harmadszor forralom fel a kávéhoz a vizet. 

Harmadszor gyújtok be a kályhába. Sokadszor zuttyanok le a laptop elé, hogy na, most végre válaszolok az időigényes levelekre.
Aztán persze zenekeresésen kapom magam, a levélből nem lesz semmi. Megint.

De a Dióhéj utolsó bejegyzései is előkészítve várnak a blogon. Nagyot kortyolok a kávéból, hátradőlök.

Esküszöm, még a lángnyelvek is a zongorafutam ütemére lobognak!

Sokadszor gondolok arra, a laptop helyett jó lenne Csík Móni mosolygós arcára nézni.
(Sóhaj: Így szeretnék mindig dolgozni, békességben, bizalomban.

Ha sétálni mennék, egyszerre lépnénk, odafigyelés nélkül.)

Ez a hónap a megismerésről, az egymásra figyelésről szólt. Különleges élmény volt látni, hogy az egymásnak ismeretlen vagy csak alig ismert ismerősök mennyi közös vonásra leltek.

Ha tehetném, csomótündér lennék egész évben. Összebogoznám az embereket. Még jobban, mint egyébként. (E.)

December lévén, az elcsendesedés, az önmagunkba nézés, az egymás felé nyitás időszakában szerkesztőknek, kérdezőknek, válaszolóknak, s reméljük: az olvasóknak is kölönleges ajándékok a felszínre került aprócska vallomások, melyeknek köszönhetően (akár a dióhéj biztonságából a dióbél) egy-egy lélek is kikukkantott rejtekéből, s láttatni engedte magát. Ünneptáji varázslat mindez. Diócsoda.

Diónyitogató témánknak azonban ezzel végére értünk, az óévvel együtt így mi is búcsúzunk.(M.)

Reméljük, a diók, amikbe bekopogtunk, mostantól számotokra is ismerős ismerősök, és 2016-ban is örömmel olvassátok őket a többi cimborával együtt!

Boldog új évet kíván a két szerkesztő:

Csík Mónika és Németh Eszter

Dióbók

KILENC MÉLY BÓK DIÓHÉJBAN

Mozdul, és a fény kikezdi újra.

Innen indul el. Lovag. Ki bátran int.

Kél az est. De véle kél az útra.

Lyukba Góliát elől se bújna. Mint…,

Azt hiszem, tudom, ki: Don Qui Dávid.

Zsebre vágja csipkeéles árnyait,

Olvas álmot, és a Holdra rányit.

Látod ott, az ég alatt? Sovány lován

Tiszta cél felé, ahogy parázslik?


DIÓ-INTERJÚ MIKLYA ZSOLTTAL

Ághegy vagy pléd a lombok árnyékában? 

Inkább ághegy, vagy még inkább bejárt ágközök.

Diószonáta – maestro Szibillnek

Molnár Krisztina Rita Maléna kertjére hangolva

I. Allegro

Diófa tetején kapaszkodom,
onnan minden fordítottan arányos,
városból falu lesz, faluból város,
emberből porszem, porszemből rokon,
a kimondhatóból kimondhatatlan,
az ordibálás is lecsendesül,
a levelek helyén varázslat ül,
nem maradsz örökké burok­magadban.
Levelek hangja tengermorajlás,
öreg hajós a hajló hintaágon,
hullámok kelnek és ébrednek, álom
hajtotta fregatt, sudárvitorlás.
Diófa tetején kapaszkodom,
emberből porszem, porszemből rokon.

Idegen diószomnia

Pap Kata és  Magolcsay Nagy Gábor korábban nem ismerték egymást, és egymás munkáit sem. E dióbontogató műhelymunkának köszönhetően sodródtak egy csoportba. Hogy milyen sikeres összepárosítás lett ez, mi sem bizonyítja jobban, mint kettejük ismerkedős, közös alkotásai. Gábor ötlete alapján ő társított egy zenei élményt az egyik Kata-képhez, Kata pedig Gábor egyik zenéje alapján készített egy illusztrációt.

 Magolcsay Nagy Gábor ekképp avat be bennünket a közös alkotás műhelytitkaiba: Katának már megvolt a Nem tudok elaludni cím, én ehhez komponáltam a Gummo rádióját. Ezután elküldtem neki én is az egyik korábban született zenémet Orphan Smile címmel, és Kata erre készített egy új animációt. Tehát a két projekthez elkészített új alkotás az Idegen táj animáció és a Gummo's radio (Insomnia) hangélmény.

Lássuk csak, képben és hangban miként áll össze e Magolcsay-Pap-diószomnia! :)

PART I.

Pap Kata: Idegen táj.
Zene: Magolcsay Nagy Gábor - Ashes of Cows - Orphan Smile  

 

PART II.

Rend(dió)hagyó beszélgetés

Gondolkodtunk sokat, hogyan is álljunk ennek az interjúnak, aztán eszünkbe jutott valami.
Majdnemhogy egyszerre. Mindketten írtunk egy listát azokról a dolgokról, amik fontosak az életünkben, aztán elküldtük egymásnak a saját listánkat. Kiválogattuk azokat a fogalmakat,
amelyek mindkettőnk listáján szerepeltek, majd felváltva megírtuk egymásnak, melyik miért is
érdekes. Így született ez a párbeszéd.

Johanna

A gyümölcsök mind finomak.
Ha fára kell mászni értük, még finomabbak.
Ha édesanya tortát készít belőlük, vagy nagymama gyümölcshabot, vagy a család együtt
gyümölcssalátát, akkor még annál is finomabbak.
De talán akkor a legeslegfinomabbak, amikor nekünk teremnek. Ha a munkánk gyümölcsei.

Ami érik, nem hullik

Happy Xmas!

Békés, 

boldog, olvasgatós, 

társasjátékozós, nevetős,

teapárafelhős, porcukros orros,

 beiglievős, sütifalós, krémberajzolós

KARÁCSONYt 

kívánnak sok szeretettel 

az 

Író 

Cimborák!

Képeslap: Bódi Kati

Vattacukor, diónyi

Szerencsés Anna munkája

Ezek ketten sose találkoztak, nem sétáltgattak, neadjisten őgyelegtek a rakparton együtt, sőt: vattacukrot is csak külön-külön ettek eddig. Ezer ilyen van a világon, akik nem találkoztak (még eddig soha), a rakparton őgyelegni alkalmuk még nem volt, sőt, bár az se biztos, hogy a vattacukrot szeretik, de közösen még biztosan nem fogyasztottak olyat soha.

Néha-néha azonban jön az Univerzum, bekopog, besétál, leteszi a vizes kalapját, és azt mondja:
Cokit nektek, beszélgetni fogtok, ha a fene fenét eszik is.
Olyankor aztán nincs mit tenni. Beszélni kell. Mit ne mondjunk: szép eset.

Aki kérdez:

A Bikfrinc 

- A-one, a-two, a-one, two, three, four [csettintgetés kettő-négyre] -

A Bikfrinc nagy franc.

Dióringató amazonok

A következő párosunk a két dióringató amazon: Simon Réka Zsuzsanna és Csík Mónika. Chatről, e-mailből, fotókról, hallomásból már ismerték egymást korábbról, sőt, interjúztak is egymással több ízben, de a Személyes Nagy Találkozás nem jött össze. Pedig már egyszer majdnem könyvhéti apropóból Szegeden, aztán egyszer szintén majdnem Spanyolországban, de végül valahogy mégse. Sebaj! A virtuális kérdezzfeleleknek is megvan a varázsa. Úgy vándoroltak a bepötyögött kérdések Szabadka és Lleida között, miként a gondolat, csak a válaszok késlekedtek, miként a helyi vonatjáratok. Mónika újságírósan kíváncsi habitusához Réka babanevelő szétszórtsága kiválóan illett, így kettejük párbeszéde is csak kikerekedett a végére, akár egy jóféle fánk. Vagy dió.  Inkább dió – kevesebb a zsírtartalma, és a havi témához is illik. Nem mellesleg a diót el lehet ringatni, mint a bölcsőt, vagy a csípőt. Mindkettő csajos foglalatosság, s jellemzi hölgyeinket, ahogy a lenti párbeszéd is. Két amazon, két világ, két mosoly, két dió. Kopp-kopp! J

                                                                 ELSŐ MENET

Csík Mónika

Kérdez: Simon Réka Zsuzsanna (R)

Válaszol: Csík Mónika (M)

R: Gyerekkorodban volt képzeletbeli barátod? Ha igen, mesélj róla. Ha nem, milyen képzeletbeli barátot szerettél volna a gyerek Csík Móninak?

M: Nem volt képzeletbeli barátom, viszont léteztek aprócska „társalkodópartnereim": Mézes Medve, Csipogós Piroska, Frizurás Kacsa és Űrrobot. A gyerekszoba játékpolcán sorakoztak, és csak én tudtam őket megszólaltatni. Mindegyiküknek saját hangja volt és saját személyisége. Esőverte délutánokon, amikor nem lehetett odakinn futkározni, igazi szőnyegkalandokban vettünk részt, ők négyen, meg én.

Dióvonták találkozása

Mi ketten 2013. február 22-én, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az Aranyvackor-díj átadóján találkoztunk először személyesen.
Arra gondoltunk, mi lenne, ha megkeresnénk azokat a közös pontokat az életünkben, amelyeken – ténylegesen vagy átvitt értelemben – már korábban is találkozhattunk volna. Íme, három közülük.

Az ELTE jogi kara az Egyetem téren – FEB, 1988

Lilla: 

Utolsó éves vagyok a jogi karon és harmadéves a BTK-n. Az életem a Pesti Barnabás utca – Felszab tér – Kecskeméti utca háromszögben zajlik, mivel lakni is az utóbbiban, az egyetemtől egy kőhajításnyira lakom. Már nem febezek, de másod- és harmadéves koromban történelmet tanítottam a felvételire készülőknek. Viszont újságíró tanfolyamra járok, a végén gyakornoki állást ajánlanak, én meg tanácstalanul ingadozom két város és két pálya között: Budapest és újságírás vagy Zalaegerszeg és jog. Ott a bíróságon egy ösztöndíjas állás vár. Látszólag az utóbbi mellett döntök. Valójában nem. De a két város között azóta sem tudok dönteni.

DióTrió-Top3

Kvíz
Töredelmesen bevalljuk, nem ismeretlen diók gurultak össze, tudtuk, biztosan közös bennünk a rejtvények és a játék iránti vonzódás. Ez adta az ötletet.

A ti feladatotok kitalálni, ki melyik választ adta. De hogy még viccesebb legyen a játék, lesz olyan, ahol közösek a válaszok.
(A rejtvény nehezítése érdekében nem (mindig) az abszolút kedvenceket írtuk.)

A közös szelfit, sajna, nem sikerült összehozni, de jövőre pótoljuk, becsszó, aztán updateljük.


1. TOP3 hangjáték:

a, Az ördög három aranyhajszála
b, Minden egér szereti a sajtot.
c, Alíz Csodaországban
d, Lúdas Matyi
e, Emese almája

2. TOP3 mesekönyv:

a, Mo Willems - Buch über uns
b, Erich Kästner - Május 35
c, A. Lindgren - Harisnyás Pippi összes
d, Szabó Imola Julianna - Kinőtt szív
e, Dóka Péter - Lila királylány
f, Békés Pál - A bölcs hiánypótló
g, Havukainen&Toivonen - Tatu és Patu összes
h, Kipling - A dzsungel könyve

Borsószemvadász diótörők

Bódi Kati és Tasi Kata

Kati és Kata: druszák vagyunk. Vajon azért-e, mert a név kötelez, vagy vajon másért, sokban hasonlítunk is. Az Író Cimborák és az Illusztrátor Pajtások közös, Terülj, terülj asztalkám! elnevezésű projektjében találtunk egymásra, ahol Bódi Kati grafikus  a projekt egyik motorjaként vett részt, Tasi Kata író pedig ontotta az ételekkel kapcsolatos verseket. 

Van abban is valami megnyugtató sorsszerűség, hogy az új közös játékban, egymás bemutatásában is összesorsolt minket a random.org. 

Mivel a megismerkedésünk, levelezésünk, sőt, az első találkozásunk is ételekhez köthető, e tematika mentén tettünk fel egymásnak öt-öt kérdést, és valamennyit mind a ketten meg is válaszoltunk. 

A kirajzolódó kép még több hasonlóságot tárt föl, úgyhogy senki ne lepődjön meg, ha esetleg a jövőben közös ötletekkel rukkolunk elő :) 

KÉRDEZ: Bódi Kati 

VÁLASZOL: Tasi Kata

v     Tea vagy kávé?  

Reggel mindenképpen kávé, anélkül el sem kezdődhet a nap. De a második rituálé már a teavíz forralása. Egészen délutánig váltakozik ez a minta, kávé, tea, kávé, tea... Mindkettőt cukor nélkül, ha lehet, kibámulva az ablakon. 

v     Kedvenc magyar tájegységi étel?  

Minden, ami tejfölös. Zalai vagyok, ahol hagyományosan sok tejfölös étel készül. Anyukám dödölléjének hírére és a nagymamám totyogós túrós-tejfölös palacsintájának az emlékére különösen összefut a nyál a számban. 

v     Kedvenc külföldi konyha?  

A japán. Az egész fiatalkoromat meghatározta a japán kultúra iránti érdeklődés, és végül egy évig éltem Osakában. Ennek a csodás-érdekes metropolisznak még Japánban is híres konyhája van. Bárhol és bármikor el tudok csábulni egy japán étteremben, és kifejezetten lenyűgöz az étkezési kultúrájuk kifinomultsága, szertartásossága. 

Dióbél 20x20

Both Gabi kérdez, Hétvári Andrea válaszol

HétvárSosem gondoltam volna, hogy ennyi minden lakik benne; sokan mondták már, hogy mesebeli név, egy ideje nagyon szeretem (angolul is jól hangzik: Sevencastles J

Rím 

Első könyvem és gyermekverseimet a Rím Könyvkiadó adta ki.

Forma        

Szonetteket írok, formában írt versért kaptam a bronzzal ékesített babérkoszorúmat is, a krumplifőzelékbevalót 

Weöres       

Filozófia költészetnek álcázva, varázslattal és szakralitással fűszerezve.

Mese           

Iránytű és térkép magasabb és mélyebb önmagunkhoz.

Dióhéjnyi mesevalóság

Mi a kedvenc meséd? 

Huh, de nehéz lesz dióhéjban… Most éppen odavagyok az orosz népmesékért. Ha egy kedvencet kéne megnevezni, akkor egyértelműen az Iván cárevics és a szürke farkas lenne az. Maradtak kedvencek a gyerekkoromból is, bár azok tulajdonképpen motívumok: például a hegy, amelyre minden századik esztendőben rászáll egy madárka, és hozzá feni a csőrét. Elképzelni, mikor is kopik el az a hegy… még most is beleszédülök.

Kinek írod a mesét: valakinek, saját gyermeknek, vagy leginkább magadnak? 

A szívemben van címzettje a meséimnek. De most, hogy így kérded… Volt egy nyár, amikor sorra olvastam a Grimm-meséket, saját magamnak. Talán az akkori önmagamnak írok. Annak a komoly kislánynak. Igazából a felnőtt énem is a realizmus egy formájának hiszi a mesét, és csodálkozik, hogy mások nem annak látják.

Dióhéj és Forma1

Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy „dióhéj”? 

Érdekes módon a dióbél, és arról meg Móra Ferenc meséje, a Dióbél királykisasszony. Meg persze, azért a diópucolás is, amitől olyan fekete lesz az ember ujja, hogy csak napok múlva tűnik el. 

Belefér-e egy dióhéjba a mesék mellé a Forma-1? 

A dióhéjba minden belefér, ha úgy akarom. Mivel maga a bél egy kicsit olyan, mint az agy (bár ez inkább igaz a gesztenyére), minden bele kell férjen, ami én vagyok.

Az első gyerekkönyved 2000-ben jelent meg. Éppen változóban volt a magyar gyerekirodalom; érezted-e a saját bőrödön ezt a változást az elmúlt 15 évben?

Beköszöntő dióhéjban

Babits Mihály születésének 132. évfordulója apropóján

Mottó:

„S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,

de hogyha van is, Isten tudja hogy van?

Vak dióként dióban zárva lenni

s törésre várni beh megundorodtam.”

Kedves Ide Tévedt Webcsavargó!

Neked, és a hozzád hasonló, csillagszemű, hidegben vörös orrú, forró bögrét melengető, rozsdaszín avarban boldogan barangoló, diószín álmokat szövő irodalombarátoknak kedveskedünk egészen december végéig legújabb cimbitémánkkal, melyet e gyönyörű Babits-idézet ihletett, így a címe mi más is lehetne, mint: Dióhéjban.

Dániel András Kicsibácsi és Kicsinénijének diója

Valódi, dióhéjba csomagolt, pöttöm meglepetések lesznek e témára született írások, amelyek, ahogy egy valamirevaló diótól elvárható, ott lapítanak majd nyitóoldalunk zegében-zugában, arra várva, hogy ti, kedves ide tévedt webcsavargók, egy kattintással, azaz klikkeléssel „feltörjétek” őket.

Hogy mi mindenre számíthattok majd, mi pattan elő a dióhéjak rejtekéből?

Egyelőre legyen titok!

Annyit kedvcsinálóként elárulunk, hogy játékos kedvű cimboráink párokba verődve kísérlik majd meg bemutatni egymás vicces, meghökkentő, csalafinta oldalát.

Kellemes keresgélést, diótörést kíván a két diófelelős:

Németh Eszter és Csík Mónika

Mesehajtogtó: az utolsó papírcsík...

  

          Véget ért a Mesehajtogató, kihajtogattuk a papírt, megszületett a girbe-gurba mesealkotmány. Az utolsó papírcsíkon, megköszönve az olvasók figyelmét s a szerzők munkáját, búcsúznak a szerkesztők:

Kalas Zsuzsa: aki a papírt hajtogatta 

Rét Viki: aki a szövegeket ellenőrizte

....és köszönjük Majoros Nóra cimboránknak lelkesítő, támogató és minden szempontból nélkülözhetetlen munkáját!

Mesehajtogató 14: Méhes Károly

Illusztráció: Egri Mónika

Ebben a pillanatban az időzsugorgép megint nem hasonlított egyébre, mint egy nagypapa táskarádiójára, csak - enyhén szólva - viseltesebb volt az elmúlt napok sűrű eseményeinek hatására.

Sőt, egyszerre az ózélandi mutáns répák sem tűntek olyan félelmetesnek.

A fáradt társaság csöndes révületben rágcsálta őket a csöndes nyár végi alkonyatban. Néha egymásra vigyorogtak, és magukban biztosak voltak benne, hogy most már tényleg semmi baj nem érheti őket, soha.

És tényleg, egész hátra lévő gyerek- és felnőtt életükben boldogan éltek, amíg meg nem haltak - volna; de mivel ez egy mese, így simán megtörténhet, hogy örökké élnek! 

Mesehajtogató 13: Hétvári Andrea

Illusztráció: Frey Borbála (ötödik osztályos tanuló)

Átgyalogolhatsz egyik rétről a másikra, átúszhatsz az innenső partról a túlsó partra, átvitorlázhatsz egyik hegyről a másik hegyre könnyedén, mert ezek helyek. De az idő… az idő különleges valami – mondta Legnagyobbfülű, és elővett egy táskarádiószerűséget.

– Melódiadoboz. Ha ráfújok és kinyitom, akkor egészen más: idő-zsugorgép – Szöszpihék százai kezdtek pezsegni, ahogy légáramlat érte őket, a melódiadoboz madártrillákat ontott magából, ezer meg ezer feketerigó, fülemüle és poszáta dalolt, a fákon elképesztő sebességgel pattantak ki a rügyek egyetlen szempillantás alatt. A második szempillantásra már lombkoronák lobogtak előttük, a harmadik szempillantásra pedig minden gyümölcs beérett, a kerti ágyások fölött lebegő zöldségek virítottak, nem olyan nagyok, mint az ózélandiak, de azért szép, méretes répák, paradicsomok és bokros újhagymák. Hatalmas, tiszta vizű tó csillogott a varázs-kert fölött, a tó vizében pedig megjelentek az átélt kalandok, fordítva peregtek, mint egy visszafelé tekert film kockái. Az egész nem tartott tovább egy kicsivel hosszabb pillanatnál, aztán a pillanat összegyűrt zsebkendőgombóc méretűre zsugorodott, a madarak trilláival, a lebegő lombokkal és a hatalmas, vízi látomással együtt. Legnagyobbfülű becsukta a szerkentyűt, és a többiekre nézett.

Mesehajtogató 12: Nyulász Péter

Illusztráció: Schmal Róza

- Ez igen! – mondta Tengelici Manka, és mélyet sóhajtott. A tüdeje megtelt levegővel, a lelke csodával, s a feje tudással. Sosem gondolta volna, hogy ennyi varázslatos meglepetés vár rá.

Mint az a kis alabástrom szelence, amit Leghosszaborrú vett elő egy ébenfa szekrénykéből. Ott örvénylett abban a Tejút minden csillaga, holdja és bolygója, és ott illatozott benne a távoli világok összes virágának illata.

- Ami kézbe fogható, az sohasem lesz igazán a tied. Akár el is veszítheted, akár el is lophatják – mondta Leghosszabborrú. Ha a végtelent le akarod győzni, nem lesz nehéz dolgod. Hunyd be csak a szemed, és szippantsd be az illatokat! Megfogni nem lehet, mégis azonnal odarepít bárhová, s azt, amit ott látsz, belül, a lelkedben megőrzöd, az onnantól mindig veled lesz, s nem kell tartanod attól, hogy kipottyan a zsebedből, ha véletlenül kilyukad, s nem kell páncéltrezor, ami megvédi a tolvajoktól.

- De jó lenne, ha örökké tartana ez az út! – sóhajtott ismét Tengelici Manka, mert azt szerette volna, ha sohasem fogynának el a csodák, amiket megismerhet. Örömmel szaladt hát tovább, mert volt még hova. 

Mesehajtogató 11: Mészöly Ágnes

Illusztráció: Zahorán Laura (5. osztályos tanuló)

- Sehol sem találom! Egyszerűen szőrén-szálán eltűnt! Pedig a múltkor még itt volt! – Leghosszabborrú egy pillanatra pánikba esett.- Ugyan, gondolkozz már! – korholta Tengelici Manka. – Meglepetést ígértél! Azt ígérted, hogy olyasmit mutatsz, ami megvigasztal, amitől elfelejtem, hogy a Borzas Horda az összes Habosvajkaramellás Desszertkrumplimat vacak ózélandi mutáns répára cserélte! És erre elég egy icipici sószúnyogfalka, meg néhány megtermett légnadrágos pávián, és a nyakad közé szeded a lábad és hazarohansz! És még azt kéred, hogy ne búslakodjak! Hogy ne lógassam az orrom!  Ezt sem azért kéred, mert jaj, de sajnálod a veszteségemet! Csak félsz, hogy nem te leszel a leghosszabb orrú ezután…

- Csitulj már – legyintett rá Leghosszabborrú. – Egyáltalán nem menekültem, hanem szaladtam! De nem el, hanem ide! Mert itt kell lennie, amit… Csak hirtelen elfelejtettem, hogy melyik szekrénybe tettem. De azt hiszem, itt lesz valahol. Na, már meg is van! Kukkants csak bele!

Mesehajtogató 10: Gombos Péter

Illusztráció: Bódi Kati

Leghosszabborrú még mindig türelmesen állt a szoba közepén, s újra szemügyre vette a helyiség néhány pontját.

- Ott nem lehet, ott teljesen kizárt, ott már megnéztem, ott meg még sose...

A négy sarkot eleve kizárta, de így is maradt még...

- Jaj, ez túl sok, ez túl nagy... így sohasem lesz meg!

Manka most már nemcsak félénken vetette föl:

- Miért is hívtál ide? Azt mondtad...

- ...tudom, mit ígértem! És komolyan is gondoltam! És hidd el, amikor elmentem, hogy idehívjalak, még megvolt, itt állt, pontosabban nem is állt, de... de... de itt volt. Valahol...

- Nem lehet, hogy nem jól emlékszel? Hiszen a sokkhatás, ami az udvaron ért...

-- Attól, hogy rám támadt egy közepes méretű sószúnyogfalka, még nem lettem amnéziás! A páviánok meg... Eh, volt már rosszabb is!

- Azt hittem, azért menekültél haza...

- Nem menekültem! Eleve oda indultam, csak az események alakulása miatt kicsit gyorsabban értem haza. Hozzád. Hogy elhívjalak és megmutassam.

- Hát akkor mutasd! -- Manka várakozóan nézett rá, Leghosszabborrú pedig most már igazán közel volt a kétségbeeséshez.

Mesehajtogató 9: Tóth Ágnes

Illusztráció: Tarr Csilla (ötödik osztályos tanuló)

- Én türelmes vagyok, de kezd elegem lenni mindenből – morogta orrát vakargatva Leghosszabborrú. - És ha elém kerül Legnagyobbfülű, letépem a fülét. A hülye kis táskarádiója az oka mindennek! Hogy képzelte, hogy itt (Afrikában) vakációzzunk, épp most, amikor alig kezdődött meg a suli, és október van?! Micsoda tortúrának tett ki minket! És ez a szörnyű kaja! Mi lesz, ha megbetegszünk tőle?

- Ne izgulj, én tudok mindenre gyógymódot - vigasztalta Manka. — Van egy gyógyfűkeverékem. DédmaMankától kaptam, és a hátizsákom rekeszében őrzöm. És ne lógasd az orrod, élvezd inkább ezt a furcsa helyzetet, mert csodák mindig vannak, én hiszek bennük. Ó, jajj! Mi volt ez a recsegés? Valaki tényleg itt bujkál  . . . de miért nem látjuk?