2015. november 11., szerda

Mesehajtogató 10: Gombos Péter


Illusztráció: Bódi Kati

Leghosszabborrú még mindig türelmesen állt a szoba közepén, s újra szemügyre vette a helyiség néhány pontját.
- Ott nem lehet, ott teljesen kizárt, ott már megnéztem, ott meg még sose...
A négy sarkot eleve kizárta, de így is maradt még...
- Jaj, ez túl sok, ez túl nagy... így sohasem lesz meg!
Manka most már nemcsak félénken vetette föl:
- Miért is hívtál ide? Azt mondtad...
- ...tudom, mit ígértem! És komolyan is gondoltam! És hidd el, amikor elmentem, hogy idehívjalak, még megvolt, itt állt, pontosabban nem is állt, de... de... de itt volt. Valahol...
- Nem lehet, hogy nem jól emlékszel? Hiszen a sokkhatás, ami az udvaron ért...
-- Attól, hogy rám támadt egy közepes méretű sószúnyogfalka, még nem lettem amnéziás! A páviánok meg... Eh, volt már rosszabb is!
- Azt hittem, azért menekültél haza...
- Nem menekültem! Eleve oda indultam, csak az események alakulása miatt kicsit gyorsabban értem haza. Hozzád. Hogy elhívjalak és megmutassam.
- Hát akkor mutasd! -- Manka várakozóan nézett rá, Leghosszabborrú pedig most már igazán közel volt a kétségbeeséshez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése