 |
| Illusztráció: Frey Borbála (ötödik osztályos tanuló) |
Átgyalogolhatsz egyik rétről a másikra,
átúszhatsz az innenső partról a túlsó partra, átvitorlázhatsz egyik hegyről a
másik hegyre könnyedén, mert ezek helyek. De az idő… az idő különleges valami –
mondta Legnagyobbfülű, és elővett egy táskarádiószerűséget.
–
Melódiadoboz. Ha ráfújok és kinyitom, akkor egészen más: idő-zsugorgép –
Szöszpihék százai kezdtek pezsegni, ahogy légáramlat érte őket, a melódiadoboz
madártrillákat ontott magából, ezer meg ezer feketerigó, fülemüle és poszáta
dalolt, a fákon elképesztő sebességgel pattantak ki a rügyek egyetlen
szempillantás alatt. A második szempillantásra már lombkoronák lobogtak
előttük, a harmadik szempillantásra pedig minden gyümölcs beérett, a kerti ágyások
fölött lebegő zöldségek virítottak, nem olyan nagyok, mint az ózélandiak, de
azért szép, méretes répák, paradicsomok és bokros újhagymák. Hatalmas, tiszta
vizű tó csillogott a varázs-kert fölött, a tó vizében pedig megjelentek az
átélt kalandok, fordítva peregtek, mint egy visszafelé tekert film kockái. Az
egész nem tartott tovább egy kicsivel hosszabb pillanatnál, aztán a pillanat
összegyűrt zsebkendőgombóc méretűre zsugorodott, a madarak trilláival, a lebegő
lombokkal és a hatalmas, vízi látomással együtt. Legnagyobbfülű becsukta a
szerkentyűt, és a többiekre nézett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése