Csodás reggel volt. Az az őszi reggel, amikor a fák bíborra, aranyra festett levelei egyszerre engednek a szélnek, és táncolni kezdenek a levegőben.
Rigó jó kedvűen cikázott a színes társaságban, aztán mikor kitáncolta magát, leszállt a párkányra.
Ember a résnyire nyitott ablak mellett ült, és szigorú szemekkel meredt maga elé, közben tíz ujjal kopogott az asztalon.
- Milyen kitartó – gondolta Rigó, aki néhány hete fedezte fel Embert, mikor egy különösen ízes legyet üldözött.
Azóta minden nap megnézte, kíváncsi volt rá, vajon mit csinál.
- Halihó – fütyült be Rigó az ablakon – gyere, nézd, milyen szépen táncolnak a levelek ma reggel!
Ember mintha nem hallaná, meredt maga elé és kopogott tovább.
- Majd holnap – gondolta Rigó, aztán elröppent, hogy megreggelizzen.
Eltelt az ősz, megjött a tél.