Brimo Jasmin és Miklya Luzsányi Mónika: Yasmin

Ami a szíveden…

El szerettem volna menni Németországba, de akkorra már volt úti cél, egyenesen Horvátországba.

Közel kaptunk szállást a tengerparthoz. Házunk udvarán felfedeztem két kis teknőst, és amikor kijátszottam magam velük, fürdőruhába bújtunk, és lementünk a tengerhez. Óvatosan merészkedtem bele a sós vízbe, de Fanni velem ellentétben beleugrott a hullámokba. De akkorát csobbant, hogy a fejem búbjáig vizes lettem. Lassan én is felbátorodtam. Másnap már búvárkodtam is, nagyot nevettem, amikor az arcomnak úszott egy hal.

Nagyon jól éreztem magam a Horvátországban eltöltött egy hétben. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy talán mégsem baj, hogy nem Németországba mentünk nyaralni. 

Brimo Jasmin 3.b

Brimo Jasmin (3.b) illusztrációja

Miklya Luzsányi Mónika

Yasmin

Yasmin a sivatagban élt, egy gyönyörű oázisban. Szeretett itt élni. Szerette a pálmafákat, amelyek nemcsak árnyékot adtak, hanem édes datolyával is megörvendeztették az egész családot. Szerette a forró nappalokat és a hideg éjszakákat. De leginkább azt szerette, ha egy-egy utazó az oázisuk felé tévedt. Ilyenkor az apja, ősi szokás szerint, behívta a sátrába a vándort, megvendégelte, és nem engedte el addig, amíg ki nem pihente az út fáradalmait. Az utazók pedig történetekkel köszönték meg a szíves vendéglátást. Messzi országokról, távoli városokról szóltak ezek a történetek. A kislány szívdobogva hallgatta minden szavukat. Mert az utazók csodálatos világokról meséltek. Olyan hatalmas városokról, ahol sok ezer vagy akár millió ember is él, ahol az utcákon autók százai járnak, és a házak az égig érnek. Yasmin sokat álmodott ezekről a nagyvárosokról, és bármit megadott volna érte, hogy csak egyszer eljusson egy ilyen csodálatos helyre.

Egy napon éppen az egyik pálmafa alatt játszott, amikor messze a sivatagban egy villanásra lett figyelmes. Mintha valamin megcsillant volna a nap.

Ladányi Dorina és Majoros Nóra: Dédipapi órái

Ami a szívemen…

Az én fejemben ezer meg ezer

kérdés jár.

Mi is igazából az élet értelme?

Talán az, hogy lehet, egy vicc miatt

életek vesznek el?

Nem ez az élet értelme,

hanem az, hogy élvezni kell, ameddig tudod!

Még nem lehet utazni a jövőben!

Ladányi Dorina 5.b.

Ladányi Dorina (5.b) illusztrációja

Majoros Nóra

Dédipapi órái

Az én fejemben ezer meg ezer kérdés jár. Tiktakolnak, mint Dédipapi órái. Dédipapi gyűjti az órákat. Minden helyiségben van nála óra, még a vécében is. Megszámoltam, a szobájában pontosan tizenhárom van, a digitális órákat is belevéve. Dédipapi háza egy szigeten áll, a faluja Piripócs. Ha meglátogatjuk, mindig megnézem az órákat, a repülőmodelleket, aztán kölcsönkérem Pankát, a pulit, és kiviszem a töltésre vadkacsát kergetni. Dédipapinál mindig, minden ugyanúgy van, csak ő öregszik. Meg az órák ketyegnek. Egyszer megkérdeztem, hogy tud aludni, amikor egész órakor a kakukkos kakukkol, az inga bongat, a digitális csippan, a vekker meg kattan.

            – Nem az a kérdés, Fityfiritty, hogy aludni hogyan tudok, hanem az, hogy felébredni miért tudok.

Vilmányi Hanna és Simon Réka Zsuzsanna: Nagypapa nyulai

Ami a szívemen…

Amikor valami bántja a szívem, azt mindig először a szüleimnek mondom el. Legtöbbször az nyomja a szívemet, hogy mi lehet odafent a tatámmal. Nekem nagyon hiányzik, és fáj, hogy nem láthatom, csak fényképen. Amikor este felnyújtom a kezem, mindig érzem, hogy itt van, és vigyáz rám. Anyának mindent elmondok, hogy mit érzek.

Vilmányi Hanna 5.a

Vilmányi Hanna (5.a) illusztrációja

Simon Réka Zsuzsanna

Nagypapa nyulai

Nagypapa viseltes nagykabátja zsebében két láthatatlan nyúl tanyázott. Az egyik pufók, a másik pisze orrú. Egyik Szervác, másik Bonifác. Akkorák voltak, mint nagypapa tenyere. Komótosan elfértek a nagykabátzsebben. Papa, karosszékében üldögélve, sokszor elbeszélgetett velük. Még akkor is látta őket, amikor mi, gyerekek, semmit nem láttunk. Mindkét tenyerét feltartva, hol az egyikhez, hol a másikhoz fordult. Ha befejezte a velük való társalgást, kezét óvatosan a kabát zsebébe helyezte.

          Alig vártuk, hogy nagypapa elmenjen otthonról. Olyankor mindig kikutattuk a zsebét, ráztuk a kabátot, de Szervácnak és Bonifácnak híre-porát sem találtuk. Amikor hazatért, csak ennyit mondott:

          – Már megint kiugrasztottátok szegény párákat a zsebemből.

Pizza és Várfalvy Emőke: A marcona meggy

Ami a szívemen…

Az elmúlt hónapokban a legjobb barátnőm már nem nagyon foglalkozik velem. Talált mást… Megértem. De mégis hiányzik. Én őszintén… féltékeny vagyok. Az a másik lány szebb is, meg akkor jobb barátnő is… Szomorú. De ez van. Én próbáltam mindent megtenni, de ő akkor is utál. Pedig nincs miért. Igaz, hogy pár éve bunkó voltam mindenkivel, de megváltoztam… és ez senkinek se tűnt fel. Megbántam a hibáim, és a nagy részüket ki is javítottam. De többre én se vagyok képes. Aki ezt értékeli, az igaz barátnő… Aki nem, azzal nem tudok mit csinálni… Aki szeret, elfogad. Én meg akartam felelni neki, és ő ezt nem értékelte. Mindegy, most találtam egy nála sokkal jobb barátnőt. Aki szeret, értékel és megbecsül. Ez a lényeg.

Pizza 7.o.

Mészáros Vivien 7.b

Várfalvy Emőke

A marcona meggy

A késői meggyfa a kert legtávolabbi sarkában állt, messze a többi gyümölcsfától. A gyenge törzsű fa szomorúan tekingetett a többi gyümölcsfacsemete felé, akik vidáman cseverésztek egymással méhekről, madarakról. Hozzá nem szólt senki.

– Talán ha nagyobbra növök – gondolta magában, és egész évben csak arra figyelt, hogy minél több, hosszabb és erősebb ágat növesszen.